Vanília: amikor a fagyi visszanyal

BDSM Blogok » Blog - RisleyAddix » Vanília: amikor a fagyi visszanyal
2019. 03. 31. 19:13 | Megjelent: 1497x
Pénteken a két meghívott előadó egyike voltam a Polifókusz: II. Poliamoria és BDSM beszélgetésnek. Ahol több, izgalmas és értelmes emberrel volt módom érdekes beszélgetéseket folytatni.
Itt, több másik (nyelvészeti, szociológiai)téma mellett szóba került a vanilla/vanília kifejezés is.

Ennek a szónak az értelme nyilvánvalóan kontextus függő. Ha egy fagyizóban használjuk, ott valószínűleg ízt jelent (az alap fagylaltíznek tartják, innen került át a szlengbe), ha fűszert keresünk, akkor azt, BDSM témában pedig olyanokra utal, akik nem kedvelik a szexualitás semmilyen, huncut aspektuást, csak a hagyományos dolgokra esküsznek, ilyen téren. Az én álláspontom szerint, valakit vanillának hívni sértő. Ezt elmondtam a Poliamoria és BDSM beszélgetésen is, ahol többen egyetértettek az állításommal, illetve egy Hölgy úgy fogalmazta meg:

"Szerintem gyakran használjuk a vanilla kifejezést, azért, hogy a BDSM felsőbbrendűséget hangoztassuk. Illetve a dominánsok is szokták egymás tevékenységét vanillaként minősíteni, ha úgy érzik, hogy túl enyhe, amit a másik csinál."

Azonban a hétvégén azt is megtudtam, hogy a vanília jó afrodiziákum/vágyfokozó szer:

https://vanillaqueen.com/sex-love-and-the-vanilla-bean/
http://vaniliarud.net/ (A rúd...)

Amellett, hogy az igazi vanília jó vágyfokozó, meglehetősen drága, és valódi, valamint szintetikus formájában is meglehetősen népszerű. Azonban a vanília nem volt mindig ennyire ismert, hiszen csak Mexikóban tudták termeszteni, mert csak egy ottani méh faj tudta beoporozni ezt a kúszónövényt . Azonban 1841-ben, Edmod Albius, egy akkor 12 éves, rabszolga, Bourbon szigetén kifejlesztett egy módszert, amivel manuálisan is be lehet porozni a vaníliát. Sajnos ma azonban nem az Edmond, vagy az Albius, hanem a Bourbon vanília híres:

https://en.wikipedia.org/wiki/Edmond_Albius
http://magyarkonyhaonline.hu/alapanyagok/a-fuszerek-kiralynoje

Ráadásul a vaníliát, őshazájában, Mexikóban sokáig használták fizetőeszköznek (lásd fentebb a vanillaqueen-es linket).

Ajzószer, rabszolga, ősi fizetőeszköz. Ez csak pár kulcsszó, ami a vaníliához köthető, és, amit BDSM-es körökben eddig nem sűrűn hallottam, ehhez a kifejezéshez kötődni. Attól függetlenül, hogy a vanilla/vanília kifejezés használata tudatosan/tudatalatt egy sértő, lenéző kifejezésként van használva a BDSM Közösség tagjai által, vagy sem, egy olyan növényt, ízt és fogalmat aminek ilyen komoly és izgalmas története van, érdemes komolyan vennünk. Ha pedig valaki mindenképp degradálni szeretne másokat, szerintem érdemesebb lenne, valami kevésbé kellemes növényt választania, mint például a beléndek( amelynek minda 11 faja mérgező), vagy a maszlag (amiből bár gyógyszereket is készítenek, a maszlagok mérgező és hallucinogén hatásúak)


https://hu.wikipedia.org/wiki/Bel%C3%A9ndek
https://hu.wikipedia.org/wiki/Maszlag

Fentiek használata ráadásul a magyar nyelvben akár még elképzelhető is lenne, hiszen a maszlag, a szlengben így is negatív jelentéssel bír, a Kárpát-medencében pedig gyakori gyömnövény a bolondító beléndek.

Hozzászólások (7)


RisleyAddix Törölt felhasználó
#334171 | 2019. 03. 31. 20:15
Én úgy gondolom, ezzel önmagukról állítanak ki bizonyítványt.
Rendet tenni a fejekben nem tudsz.
A motorosokat összetartóknak tartják.
De ott is van egy márka, akik "ignorálják" a többiekét.
A motorosok, márka, típus függetlenül intenek egymásnak. Még a kis 50esek is.
Ezen márka tulajdonosai senkinek.

Van egy bölcs mondás,
Ha valakinek problémája van velem, az az ő problémája.
#334170 | 2019. 03. 31. 20:11
Több vegànt ismerek, aki degradàlóan hasznàlja a húsevő kifejezést, de a vegàkat és vegànokat is szàmos ember furànak tartja.
Törölt felhasználó
#334169 | 2019. 03. 31. 20:03
A sok barom meg összekeveri a medvehagymával 😡😡😡😡
Törölt felhasználó
#334168 | 2019. 03. 31. 20:02
A vanília, egy orchidea fáj.
Amúgy nem értem.
Azt sem degradáljuk, aki nem szereti az erőspaprikát, vagy a kínai kaját, csak a pörkűttet eszi meg, meg a tejbegrízt.
Az, hogy máshol van az ingerküszöb, az nem ok arra, hogy leminősítsem.
RisleyAddix Törölt felhasználó
#334167 | 2019. 03. 31. 20:01
kétségtelen. ott van például a kedvencem, a gyöngyvirág. abban gyönyörködni kell, élvezni az illatát. de nem megenni ;)
#334166 | 2019. 03. 31. 19:58
Persze, ha csak a kinézetről van szó, akkor szubjektív, hogy kinek melyik növény tetszik. Azonban toxicitás szempontjából, vannak az ember számára is eléggé rossz növények :).
Törölt felhasználó
#334165 | 2019. 03. 31. 19:54
egyszer annak olvastam utána, hogy vanilla vagy a vanília a helyes szót. mármint a többiekre. kiderült, h mindkettő használható nyugodtan, egyikbe sem érdemes belekötni

és azt is olvastam, hogy azért alkalmazzák ezt a kifejezést a hétköznapi, mondjam úgy, hogy normális szexualitású emberekre - legfeljebb majd jön valaki és beleköt a normális szóba -, mert a vaníliafagyi az egyik legrégebbi, legszokványosabb fagyi

aki a vanilla szót leminősítésként használja, az tegye. de előtte nézzen szét fagyitörténelemben. amikor még csak vanília, csoki, puncs fagyi volt - ők a legismertebbek - akkor is szerették az emberek a fagyit és örömmel fogyasztották

néha meg szokták kérdezni, hogy mik a kedvenc fagyijaim. a vanília, a csokoládé és a karamell. nekem a csoki és a karamell épp elég extremitásnak a vanilla mellé ... ja , vanília :)

más: szerintem nincs "kellemetlen" növény. ha valaki nem akarja a vanilla szót használni, akkor mondja nyugodtan, hogy szokvány szexualitás. nem erősségem a történelem, de nem hinném, hogy az emberi faj a fejlődése során a szaporodásra a BDSM-et priorálta volna.

de ha nem igy van, akkor majd biztos jön valaki és korrigálja :)