Döntések és bulgurok

"Mindenkinek megvan az ára," tartja a mondás. Erről is írhatnék, de ma inkább arról írok, hogy mindennek megvan az ára.

Jean Paul Sartre, francia író és filozófus híres példája: ha zsarnokság elleni polgárháború van, és otthon maradsz ápolni, beteg édesanyádat, a bajtársaid árulod el. Ha bajtársaiddal tartasz, édesanyádat árulod el.

Sartre szerint mindig csak olyan döntéseket tudunk hozni, amik rosszak lesznek számunkra. Az egyik így, a másik úgy.

Néhány éve valaki azt mondta, hogy nyilvánosan nem szívesen vállalna fel engem, mert engem sokan ki nem állhatnak a hazai BDSM világban, és ez rá is rossz fényt vetne, ha velem mutatkozna.

Sokan élnek abban a hitben, hogy én minden gond nélkül vállalhatom az arcomat nyilvánosan. Lehet, hogy ezek az emberek egy másik országban élnek.

4-5 éve hoztam egy rossz döntést, egy még rosszabb helyett. Ülhetnék.és szidhatnám magamban a rendszert, amolyan virtuál vitézként, arc és név nélkül. Azonban másként döntöttem. Gyakran jut vissza a fülembe jó és rossz is saját magammal kapcsolatban, olyanoktól, akikkel sosem találkoztunk, de sok esetben még csak nem is leveleztünk.

Otthon maradni, vagy csatába menni? Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, de egyik sem ideális döntés. Én a harcot választottam, és ahogy egy kedves és bölcs ismerősöm mondta a múlt szombati munchon: " Illúzió azt várni, hogy egy BDSM Közösségben mindenki fair legyen egymással, és mindenki kedvelje egymást."

Mindenki valóban nem szokta kedvelni egymást, még kis csoportok esetében sem (lásd Káin és Ábel történetét), azonban a fairplay jó lenne ha egyetemes lenne. Sajnos azt látom, hogy világszerte a BDSM Közösségekre sem ez a jellemző, Magyarországtól, Szerbián át az Egyesült Államokig. Mégis léteznek és működnek a BDSM Közösségek. Ebből következően -szerintem- igaza van az ismerősömnek, pontosan ezért, mert aki elindul egy nyílt BDSM ösvényen, annak számolnia kell rajtaütésekkel, csatákkal és bulgurokkal (démonok a török hitvilágban).