Közösségi kínzás

Hetek óta feszült izgalommal vártam a napot: Úrnőm felajánlott közösségi kínzásra az Aprilia BDSM parti résztvevői számára. „Közösségi kínzás” – már ez a kifejezés is roppant izgató. Általában önként jelentkezőket szoktak megkínozni az immár hagyománynak számító rendezvényen, vágyaik és tabuik figyelembevételével, de mivel velem az Úrnőm rendelkezik, így Ő tette meg a nagylelkű felajánlást, levelet mellékelve hozzá, melyben nyilatkozik felettem való korlátlan rendelkezési jogáról, valamint meghatározza a használatomra jogosultak körét, a használat célját és terhelhetőségem mértékét.

Az Aprilia előtti és utáni hétvégén egyaránt meg volt hirdetve egy-egy nagyobb BDSM rendezvény, de mi jobban szeretjük a kisebb létszámú, meghittebb összejöveteleket. Még így is népes társaság gyűlt össze a helyszínként szolgáló Óvóhelyen. Úrnőm úgy rendelkezett, hogy ruhátlanul, erényövben vezessenek a színpadra, nyakörvben és csuklóimon, bokáimon bőrpántokkal, megkönnyítendő testem megfelelő rögzítését a tortúrához, amit két önkéntes közreműködő gyakorlott módon, kötelekkel el is végzett. A műsorszám felkonferálása után megnyílt a lehetőség a résztvevők számára magatehetetlen, kikötözött, meztelen testem kínzására.

Erre nem is kellett sokat várni. Miután veleszületett hajlamaim talpnyalásra determinálnak, és idomításom is elsősorban erre a feladatra történt, hanyatt fekve kötöztek ki a földön, hogy az érdeklődők – kizárólag hölgyek vagy magukat annak valló személyek – kényelmesen az arcomra helyezhessék a lábukat. Az első jelentkező azonban nem élt a talpnyalatás lehetőségével, a cipőjét sem vette le: helyette hosszú, hajlékony ostorával korbácsolni kezdte a hasamat, mellkasomat, combomat. Rutinos mozdulatokkal ütött, előbb bemelegítésként finomabbakat, szinte alig ért a bőrömhöz a vékony, csípős szíj. Majd ahogy a testem elkezdett hozzászokni a fájdalomhoz, lábát a derekamra helyezte, hogy támasztékot találjon az erősebb ütésekhez…

Innentől kezdve már nem sokat láttam az eseményekből, mert egy harisnyás talp az arcomba taposott. Parancsra sem várva azonnal nyaldosni kezdtem, ahogy az egy jól idomított talpnyaló szolgától elvárható. Szaporán záporoztak testemre a korbácsütések, és a kínzásommal foglalkozó hölgynek is feltűnt, hogy időnként felvillan a hímtagomra csatolt elektromos sokkolókészülék lámpája is, ahogy Úrnőm a közönség soraiban ülve megnyomta a távirányító gombját. A fájdalomtól egyre hevesebben verdesett a nyelvem, az arcomon taposó hölgy pedig időnként lábat váltott, hogy mindkét talpa részesüljön a kíntalpnyalás élvezetében.

Korbácsos kínzóm közben egy másik hölgynek adta át a helyét, aki nem volt idegen, hanem régi, nagyon kedves ismerős. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy pálcát vegyen a kezébe, és így tett a társa is, aki közben továbbra is folyamatosan nyalatta velem a talpát. Két pálca csattogott a bőrömön, sűrűn záporozva, közben időnként megrázta az erényöv kalodájába zárt hímvesszőmet az elektromosság is. Testem vonaglott az ütések alatt; még szerencse, hogy Úrnőm előrelátó módon kikötöztetett. Kínzóim kénytelenek voltak rám is szólni, hogy ne mocorogjak annyit, mert a vergődésem rontja az élvezetüket.

A sokféle fájdalominger hatására valósággal megszűnt körülöttem a világ, csak nyaltam egyre hevesebb igyekezettel az arcomba taposó talpat. Időnként hallottam a nézőtérről Úrnőm önfeledt, csengő nevetését, és kínjaimat enyhítette a tudat, hogy jól szórakozik a szenvedésemen. Aztán egyszer csak hideg simogatást éreztem: jégkockák hűtötték le felhevült bőrömet, a közönség pedig tapsolni kezdett. A kínzásomra szánt idő lejárt, de úgy éreztem, repetáznék még… Miközben eloldozták végtagjaimat, Úrnőm hajolt le hozzám, és csókot lehelt az ajkamra – ennél tökéletesebben nem végződhetett volna a tortúra.

Köszönet mindenkinek, aki ehhez az élményhez hozzájuttatott: a parti szervezőjének, mindazoknak, akik részt vettek kínzásomban vagy végignézték azt, de mindenekelőtt Úrnőmnek, aki nagylelkű felajánlásával lehetővé tette, hogy kínjaimmal a közösség szórakozását szolgáljam!