Egy szent szarvas meggyilkolása

A hátadra ülök, elmélázok egy kicsit az egészet beterítő tetováláson. Nagy Magyarország, meg csodaszarvas... Mi más volna? Nem szimpatizálok a nézeteiddel, mégis csodállak az elhivatottságodért. Egyébként nincs kész, de szép, igényes munka. Befejezetlen, mint a kettőnk románca. Szívesen kiszínezném a csókjaimmal... Meggyőzöm magam, hogy nem szabad, nem akarlak elijeszteni. Pontosan tudom, hogy majd beleőrülsz Te is, annyira akarsz, csak azok a fránya elveid. Én már rég feladtam őket a kedvedért...
Annyi éve már, de még sosem érinthettem a csupasz bőrödet. A tested... Bazd meg, lehetetlenül izmos vagy! Nem az a szálkás fitness modell, inkább, amolyan keménykötésű, kétajtós szekrényként jellemeznélek. Még mindig nem értem hozzád... Kényelmetlen a terpesz, amiben ülök rajtad, túl széles a hátad. Vajon milyen érzés lehet fordított esetben körédfonni a combjaim? Átkulcsolni a bokám a hátadon és magamba húzni, összeolvadni....
Szapora a légzésed. Szóval Neked is megfordult a fejedben...
Mindent bevetek a masszázs közben, élvezed, de nem veszted el az eszed. Hiába minden törekvésem, hiába igyekszem kizökkenteni Téged, az önuralmad bástyái áthatolhatatlanok. Mint mindig. Utálom, hogy ennyire higgadt vagy!
Lemászom rólad, Te megköszönöd, szégyellősen takargatod az ingeddel a felsőtested, én pedig nem értem, miért. Tökéletes vagy.
Remélem Te sem gondoltad, hogy annyiban hagyom a dolgot... Eszembe jut, hogy megígérted, tanítasz pár önvédelmi fogást. Nem olyan rég raboltak ki, és bár abszolút egyértelmű, hogy nem érdekel az önvédelem, mégis fennen hangoztatom ezt, azaz AZ INDOK-ot, hogy édesded álomba ringathassam végre az idióta elveidet.
Az egyik kezeddel a hátam mögé csavarod a karom, a nyakamat pedig hátra feszíted a másik karoddal.Tökéletesen eltalálod, mennyire szoríts erősen ahhoz, hogy motszanni se bírjak, de ne is fájjon túlságosan a művelet. Épp csak annyira, hogy benedvesedjek tőle. Tőled... Habozást érzek, belémszagolsz... Elernyedek a szorításodban... Végül puhán a nyakamba csókolsz.
- Jah, bocsáss meg. Ezt nem szabad. - rebeged tettetett megbánással, csak épp a szemed árul el. Előbújt végre a vadállat...
Eljött hát az én időm, ártatlanul ismétlem a gyakorlatot: kicsavarom a karod, hátrafeszítem a nyakad, „mi is jön most?” -búgom a füledbe, és végig nyallak, mint valami éhes állat: a füled tövétől egészen odáig, ahol válladba fullad a nyakad...
Olyan hirtelen mozdulsz, hogy esélyem sincs ellenállni, megfordulsz, és mint egy satu, szorítod az arcom. A „tükrömbe” nézel, futótűz tombol a szemeidben. A torkomban dobog a szívem.
Tedd meg! - fohászkodom némán, Te pedig mintha hallanád, magadhoz húzol és végre összezárnak az ajkaink. Ősrobbanás.
Markollak már én is, szorítom a karod, simítom az arcod, a nyakad köré siklik a kezem... Pimaszul az ajkadba harapok, te viszont olyan hévvel marsz vissza, hogy kiserken a vérem... Felnyőgök. Szeretném végigpecsételni vele a tested. Különféle nyomokat hagyni, megjelölni a veszélyes zónákat...
Kurvára beindultam, a falnak löklek, az ingedet szakítom... Úristen, széttéplek! 
Az ágyra döntesz, és megtorpansz. Látom a sebzett vadat... Én is megtorpanok...
Basszameg...! 
Kiviharzok a fürdőszobába arcot mosni...
Te odabent, az ágyon józanodsz...
Mindjárt hazaér.