Már nem ugyanaz....

Tavaly ilyenkor még nem éltünk együtt de tudtam , hogy ez az időszak nagyon húzós neked.
Most tapasztalom. Reggel korán mész, este jössz. Zuhany , eszel, pár mondat és már csak álmodba simogathatlak. ..és én szabadságon....

Mindig feltaláltam magam, hisz pár évig egyedül éltem és mindig mindenkinek azt tanácsolom, hogy egyedül is tudjanak egésznek lenni.

Nem megy. Hiányzol.

Pedig kitöltöm a napjaim. A háztartás mellett, a kertet, udvart búcsúztatom a nyártól, van tennivaló bőven, halastó felkészítése a télre, pincét festek stb. Mellette megyek fotózni, (mutogatósokat kergetek) , őszi díszeket készítek, olvasok, filmezem, macskázom és mindezt élvezem...

...és mégis...a nap legszebb pillanata, mikor fáradtan beesel, mikor a zuhany alatt mondod a magadét és én hallgatlak, mindegy mit csak mondjad, mikor eléd teszem a vacsorát, mikor bebújsz mellém az ágyba...

Amíg alvás közben szorítod a kezem, addig azon gondolkozom, hogy már csak "fél vagyok" nélküled...de nem bánom, nem bánom, mert tudom, hogy ez az érzés kölcsönös (két hete még fordítva volt a helyzet) ...és tudom, hogy bár most pár napig félemberként telnek a napjaim, nemsokára újra visszakaplak.