Így is lehet...

Eressz el!!-sikítom.
Már csak a kötelek tartanak, lábaim összecsuklanak. Ölel, tart a két karod, izzadt bőrünk összetapad. Finoman eloldozol, melleim hetykén feszülnek a fehér kötelek ölelésében. Az ágyhoz kísérsz, hátamon fekve kapkodom a levegőt, még mindig remeg mindenem az utolsó orgazmustól.
Megadóan tárom szét lábaim mikor közéjük térdelsz. Várom, hogy megsemmisíts újra, nyersen, keményem belém bújva...de nem történik semmi...felnézek.

..csak térdelsz és nézel:...Istenem de gyönyörű vagy....-hallom...
Hullámokban akar feltörni a sírás....régen játszottunk....játszott velem az élet megint, kegyetlent...de fricskát mutattunk neki...és most a kifelé vezető úton kellett ez a katarzis...csak nézzük egymást...kettőnk közt ott tombol minden...szerelem, vágy, kéj, az elmúlt hetek bizonytalanságának feszültsége, tisztelet, megértés...ennél jobban már nem is lehetnénk összefonódva...

Monogám testtel, monogám szexualitással, monogám szerelemmel..önzőség??? ego???...édes istenem, kifordult a világ ha ezt annak tartjuk....tudjátok ez mi? ..ez a MINDEN.

Mert így is lehet. Így érdemes....Neki és nekem. Kettőnk közösségének.