Csűrdöngölés

Mostanában a playistjeimbe visszakúsztak a táncrendek, táncházi válogatások. Ez több évnyi jó emléket idéz fel bennem.
Többek között arra is jó volt,hogy gyermekként még jobban hozzásegített a rendszerhez. Megtanulni,hogy valamit alázattal csinálni. Szívvel lélekkel odatenni magam maximálisan. Mellette útmutatást, fegyelmet, rendet is tanultam, közben az egész olyan köntösben,hogy még élveztem is.

Ifiként adódott lehetőség,hogy a gyermek együttesből belépjünk a felnőtt csoportba, ami akkor mindenki nagy vágya volt. Húzós időszak volt, heti 4-5 próbával, külön kamara csoport, gyermek és majd a felnőtt próbák. Olykor hétvégéket rááldozva.

Fel kellett nőnünk a másik csoportba hamar,hogy felvegyük a tempót és a ritmust. Nem volt könnyű egy összeszokott zárt közösségbe kerülni. De szorgalommal minden elérhető volt.

Aztán jött egy megújulás mikor vendégkoreográfusok jöttek minket tanítani. Az ő módszereinket meg kellett szoknunk. Volt akit be kellett hozzá törni keményen. Úgy voltam mindig is,hogy a kemény munkám miatt vegyenek elő mint inkább egy renitens viselkedésért. Pedig olykor ott voltam,hogy hagyom az egészet a francba, mert jó szadista módjára addig hajtottak minket míg már végkimerülés kerülgetett, fizikailag szellemileg.
De csak azért sem, nem adtam meg soha ezt az örömöt senkinek,hogy lássanak megtörni.
Majd amikor elindult az összeszokás a koreográfussal, az addigi állandó párokat fogta és szétrobbantotta. Akkor még nem teljesen a miértjét. Sokan hőzöngtek miatta.
Az volt a játék,hogy körben gyakoroltunk majd a lányok bizonyos időközönként egy fiúval arrébb álltak.
Így mindenki tudott gyakorolni mindenkivel.
Hadd ne mondjam mennyire zavarban voltam mikor 15 évesen érett huszonéves lányokkal kerültem párba. Némelyik szinte kész nő.
Nem volt mit tenni a koreográfus diktált mi csináltuk.
Hát az első körök igen furák voltak a nem a megszokott párral táncolni. No de ebből jó dolog is kisülhet.
Akkor tapasztaltam meg első körben,hogy mindenki máshogy és máshogy irányítható, vezethető.
Volt aki teljesen szellemként állt oda, ez a feladat, kilóra legyen meg.
Volt akin nem lehetett érezni,hogy csinálni de kicsit noszogatni és egész jó dinamika alakult ki.
Volt aki az első pillanatban ellenkezik, makacs hajthatatlan, szinte betörhetetlen. Viszont ahogy a BDSM-ben (ahogy én élem meg) szerintem ha nem vívod ki a tiszteletet, azzal,hogy hogyan állsz a dologhoz. Agyban odateszed magad, fizikailag ha kell a határokat feszegeted. Vezeted a másikat. Ha hibázol elismered és nem adod fel hanem újra megpróbálod.
Ilyen párral nincs mese, minden tudásra, rutinra szükség van, és főleg higgadtságra. Akitől "tartottam",hogy milyen lesz vele próbálni hisz oszlopos törzstag volt csak annyit mondott,hogy fiatal korom ellenére nagyon jól vezetem, és szeretné még azt a lépést velem gyakorolni a próba során, mert nálam érezte,hogy nem repül ki a kezeim közül.

Táncban mindig a férfi vezet (jobb esetben), ha a párja ront az mindig a férfi hibája hiszen rosszul irányítja a párját, minden felelősség őt terheli ha a színpadon a rivaldafénybe áll.

Vezetni azt lehet aki partner benne legyen bármennyire makacs, esetleg szellem.
De ezt neki is akarnia kell.
Mert így sosem fogunk táncolni.


"De bolond volnék, ha búsulnék,
Ha a búnak helyet adnék
Én a búnak utat adok,
Magam pedig vígan járok."