Érinthetetlen pöttöm óriás

Igaz nem miatta megyek. De ott leszel. Van már két hete,hogy nem láttalak, ennyi idő neked igen csak elég,hogy elfelejtsd az arcom az illatomat.
Most nem lehetek a közeledben. Veszélyt jelentek rád mint egy vírus. Nem akarok kárt tenni benned, hisz fontos vagy nekem.
Pedig ha tudnád,hogy mennyire szeretem nézni ahogy az apró cseprő dolgokat a kezedbe veszed, ahogy újra és újra új dolgokat felfedezel. Minden pillantásod őszinte és tiszta.
Szeretek melléd kuporodni és csak nézni,hogy élsz a világban, hogy haladsz szépen előre.
Szeretnélek a magasba emelni, látni a tekinteted,hogy mennyire jó ott fent neked. A karjaimban tartani, magamhoz ölelni, kis kócos hajad simítani. Érezni a kezed ragaszkodó szorítását, azt,hogy húzod a szakállam, nem ereszted, ragaszkodsz.
Érezni a szívdobbanásod, hallgatni ahogy veszed a levegőt. Finoman megérinteni, puha arcod megsimogatni,homlokodra lágy puszit lehelni.
De ma nem tehetem.
Ez nem az a nap sajnos.
El kell fogadnom,hogy másokat kell odaengednem hozzád és én csak tisztes távolból nézhetem a mosolyod,hallgathatom a kacajod.

Hamarosan újra eljön ez is.
Újra leszek nagy és bácsi. Külön és egyben.