Egyszer fent egyszer lent

Egy irodaházban nem csak a mosdóban történnek furcsa dolgok az emberrel.
Mivel a hosszú hétvégéhez közelítettünk, kevesen voltak bent így ilyenkor szokásommá vált,hogy lift day-t tartok.
Alapjáraton lépcsőn közlekedek lefele. Akkor besegít a gravitáció, de B oldalon már lélektani határon felett van az iroda.

Első körben sikeresen megnyomtam a vészcsengőt. Elindultam fel. Hozzáteszem, nagyon jól tudom figyelni melyikbe kell beszállnom,hogy egyedül utazzak a gondolataimmal.
Integetek a néninek,hogy nem direkt volt.
De ő csak beszélt. Jó nyomom a gombot.
- Valami gond van? Baj van? Halló!
- Kezit csókolom, csak annyi gond van,hogy véletlenül megnyomtam a gombot.
- Biztos nincsen gond?
- Ha már így tetszik kérdezni, csak annyi,hogy korán haza akarok maga menni de esélyét nem látom, meg még picit köhögök.
- Na ne szórakozzon fiatalember.
- Én mondtam,hogy nincsen semmi gond csak véletlen nyomtam meg a gombot.
A hívás megszakadt.

Egy másik sietős utam felfelé.
Nagy nehezen átszenvedem magam a forgóajtón, spuri a lift, nem akarok késni a telefonos konferenciáról.
Elszámoltam az időt nem tudom.
Pont volt is a földszinten egy lift. Beszállt egy lány. Nem baj, társaságom lesz, ahogy rápillantottam, csinos társaság.
Az ajtó kezdett csukódni, szapora léptek. El ne csússzak,vagy pofára essek igyekezetemben.
Pont annyi hely volt,hogy a kezem beférjen, az a lendület ami vitte a lábam, átkúszott a karomban.
Olyan erővel állítottam meg csukódó ajtót és kezdem visszatolni,hogy be tudjak szállni,hogy azon én is meglepődtem. Csak megérték azok fahasogatós nyarak.

- Bocsánat,hogy megállítottam, de késésben vagyok.
- Mindig ilyen durva vagy?
- Nem kifejezetten, csak ha a helyzet úgy kívánja meg. Remélem nem ijesztettelek meg.
- Csak meglepődtem mert nem néztem volna ki,hogy kitéped az ajtót.
- Néha nagyon fura dolgokra vagyok képes ha igazán el akarom érni a célom.

Jött az ő emelete,majd az enyém.

Aztán egy újabb eset.

Kissé felpörögve a mai nap rám protezsált feladatok miatt kaphattam adrenalin sokkot talán. Pörgés, nincs jobb szó. Idegpályákon villámok cikáznak.
Kell egy szüntet irány le.
Lift-day.
Kicsit megigazítva kabátom, menetiránynak fordulva nézem,hogy leérek a földszintre.
Nyílt az ajtó.
Akkor láttam,hogy közvetlen szemben az ajtóban velem egy lány állt. Egy pillanat volt az egész mégis belül oly hosszúnak tűnt.
Megáll a lift.
Ajtó nyílik.
Be akart lépni, elbizonytalanodott.
Találkozott a tekintetünk, közben én már mozgásban voltam előre felé.
Riadtságok és meglepődöttségest láttam a szemeiben. Pedig nem egy elveszett lány, kész nő, erős kisugárzással. Nem az első,hogy összefutunk.
Elkezdett hátrálni.
Nem is hátrált, pontosabban az a dinamika amivel kiléptem tolta el magától.
Nem értette, én csak elindultam célirányosan előre.
Oldalra lépett,hogy elhaladjak mellette.
Teljesen lefagyott.

Majd a lassított felvétel felgyorsult, állt tétlenül. A bocsánat jövök felszólalásomra valamit az orra alatt mondott,hogy érzem. Közben követ a szeme.
Aztán másodpercek múlva egymásnak háttal mentünk az utunkra.


Afzug im Brandfall nicht benutzen!