Csőgondolkodás az átlagról

Egyre gyakrabban futok bele,hogy faggatnak. Mikor, hol, kivel, miért,hogyan etc.
Kielégítő részinfókkal tudok csak szolgálni hiszen amennyire ismerem azokat akik ezek kérdezik nem ismernek igazán.
Korábban sem teljesen szerintem, ezzel mindig vigyáztam,hogy pont elegendő választ adjak a kérdések,hogy elkapáljuk a dolgokat.
Néhányakat már megtiszteltem,hogy egy szinttel lejjebb mehettek.
Lift nincs, csak végtelen hosszú csigalépcső aminek a végén ez lakattal reteszelt ajtó áll.
Pont a minap kezdek feszegetni egy sebhelyem miatt,hogy hogyan történt. Szintén óvatosan, átlag befogadó képességnek mérten adtam át az infót.
Tudjátok, olyan emészthető formában.
Csak hát ezt nem sikerült megemészteni.
Majd jött a támadás,hogy ez így nem helyes, meg mit és hogyan képzelek magamról, hogy egy szimpla csuklószorítással, lefogással reagáltam egy adott szerintem viccesnek nevezhető szituációra.
Azért mert ilyen vagyok, és belefért a helyzetbe.
Ezt aztán végleg el kéne fogadni. Nem foglak beengedni az ajtón, hiába is próbálkozol, dörömbölsz rajta.

Változtam, változok. Ezt valahogy annyira fatal error az agynak,hogy van amit másképp intézek.
Szimplán már azért beszólnak ha nem a szokásos kávémat iszom. De a szokottnál pikánsabb poénnal sem lehet elcsapni.
Kiszállok a liftből, és az ajtóban állnak meglepődnek,hogy jééé ebből kiszáll valaki?
Természetesen arrébb nem menne, próbálom kikerülni, neki áll feljebb. Aztán mikor megjegyzem,hogy kétirányú a lift,hogy ki és be szállnak az emberek megy a durci.
Nem fogok csendben elkullogni. Szar,hogy valaki nem fogja be a száját és andalog tovább. Így jártál, szokj hozzá.
Ha a villamoson beállok arra az oldalra ahol nem nyílik az ajtó egyből az arcomban áll valaki,aztán csak pislog mikor mondom,hogy bocsi de elég szellős a hely, kimászhatnál az aurámból mert triggerel.
Itt is valaki ki merte nyitni a száját.

Ha valami nem hozza az átlagot. Egyből megrökönyödés megy.
Aztán a kérdések.
Igazából a válasz senkit nem érdekel,sem a miértek. Csak az,hogy legyen megmondva a dolog mert meg kell mert ez nem így van ám társadalmilag rendjén ahogy viselkedek.
Deviáns vagyok? Lehet, de így jó.
Aberrált vagyok? Lehet, de így jó.
Szadista vagyok? Lehet, de így jó.

Amíg a határaim között vagyok, nem kell rám zúdítani a normákat.
Csinálom ahogy csinálom, a magam módján.
Azt,hogy jó-e majd az idő eldönti. Tartsunk szerintem határokat, hisz visszafelé is elsülhetett volna ez.
Ha nem vagy nyitott a mondandómra akkor ne fejtegess. Én már nem tudom,hogy ez valami beteges kényszer lehet egyeseknél.

Ha csendben maradtál volna bölcsebb lennél. Lehet én is.