Surei bega

Már a kezdetektől fura volt. Volt valami sötét és mély benne.
Kirekesztett lett a gondolatai, látomásai miatt.
Igen az őrület határán volt bár nem vagyok teljesen biztos benne,hogy nem lépte át. Hiába volt rövid időre menedéke ott is inkább másnak segített felülemelkedni, elmúlni békére lelni.

Aztán évek múlva aprózódott a lelke mint egy kősivatag.
Rab lett.
Egy tárgy.
Egy eladásba bocsájtható tárgy.

Nem érezte,hogy élt.
Aztán jött a törés egy aukcióval.
A tövis fia magához vett. Nem érdekelte semmi csak,hogy a rablánca végén egy újabb fogva tartó lett.
Ahogy ránézett rettegett, szinte már undorodott tőle első pillantástól. Hisz nem tudott a szemébe nézni mert abban mély sötétség honolt. Igen, mélyen gyökerező, hosszú éveket megélt sötétség ami tele van fájdalommal, emlékekkel, gyilkos szándékkal, a vér iránt érzett éhséggel.
Majd amit totál nem értett, levette a láncaid. Befogadott. Hiába vett meg mint egy haszonállatot, szabad mozgásteret adott.
Nem értette mi történik. Nem volt ilyenben része.
Lelkiekben is megterhelő volt, egy olyan sötétségben élő lénytől szabadságot kapni akitől mindenki menekülne.
De egy ponton összefutottak a szálak,hisz mind a kettejüket nem értették meg.
Közel hasonló sötétség lakozott mindkét lélek legmélyebb bugyraiban.
Látták egymás olyan oldalait amit igen kevesek, vagy aki már látta többet nem fog fel a világból.

Alárendelte magad neki, elkezdtél függni tőle. Büszkén viselted a nyakadban a jelét, ragaszkodtál hozzá, szorongattad hacsak eszedbe jutott.
Szabad rajba vagy. Közben préda mert vadásznak rád mások. Oltalmat akkor is az árnyékban talál.
Akit el tudsz fogadni mint mentort. Hisz el van veszve ebben a világban, hát még az újban. De ott mentorra lelt benne. Talán a jegyese is.
Az,hogy mi lesz a kaland vége nem tudni még.

Két törött lélek aki elfogadta az idő végességét csak keresztezik egymás útjait.
Egyik sem tökéletes. A végén lehet valamelyik a feledésbe merül vagy mindkettő.

Watashi wa koko