Száraz keringő

Van úgy,hogy időről időre egyre több és több mocsok kezd beszennyezni.
Nem érted csak gyűlnek egyszerűen. Olyan helyeken ahol nem is feltételezted,hogy vannak. Azok a helyek amiknek a leértékeléséről nem is tudtál. Mert valahol mélyen benned vannak.
Aztán elég lesz. Nem bírod magad így tovább nézni mert a szánalom keveredik az undorral.
Megfogod az egészet és behajítod egy félreeső helyre. Talán ott jobb lesz.
De nem a mocsok ugyan úgy ott marad.
Behajítod egy sötét helyre,hogy ott jó lesz. Majd a melegség, az ide oda forgás jót tesz neki. Talán valami elixír el is távolítja azt.
De nem elindul az örvény lehúz magával ránt, dobál jobbra balra.
Úgy érzed sosem lesz vége.
Néha lesz egy kis megállás de minden kezdődik elölről.
Zakatol az agyad.
A neuronpályáid túlterhelődnek.
Egyre csak fokozódik.
Kimenekülnél.
Nincs hova.
Be vagy zárva.
Aztán mikor elviselhetetlen lesz gravitáció épp szétszakadni készülsz, kinyílik a zárkád.
Azt hiszed,hogy vége van. Pihenhetsz. Elmondom barátom de nem!
Folytatódik a kiszolgáltatottságod.
Szétzilálva. lihegve, verejtéktől izzadva félre raknak. Csak hagynak lógni.
Őrületbe fog kergetni,hogy ott vannak a közeledben mégsem érnek,szólnak hozzád.

Egy idő után mikor a remény kezd szertefoszlani, valaki megérint.
Finoman, forrón acélosan. Ez az az érzés amire vágytál.
Viszont csak pillanatig tart.
Mert az erős kezek amire vágytál, ismét bezárnak. Majd ismét egy sötét zárt helyen találod magad.
Egymagad.