Silence

Végre sikerült megnéznem a Silence c. filmet.
Andrew Garfield, Adam Driver, Liam Neeson. Átfordítva, Csodálatos Pókember, Kylo Ren és Qui-gon Jinn együtt hepajkódnak Japánban.
Eltekintenék a film vallási töltetétől, azt mindenki ítélje meg maga.
Viszont maga az ahogy a japán gondolkodásmód megközelítette az újdonsült vallás kisöprését elég érdekesnek találtam, ahogy az inkvizítor jellemezte az egész helyzetet.
Erősen szembesítette azzal a főszereplőt,hogy úgy érkeztek egy országba,hogy semmit nem tudtak róla. Fogalmuk sem volt,hogy miért is térek meg hozzájuk az emberek. A nyelvet sem voltak képesek megtanulni, erőltették a saját globális nyelvüket.
Ellenben ők úgy vértezték fel magukat,hogy tanultak, tudást szereztek. Elkezdtek az ellenség fejével gondolkozni, tanulmányozni a szokásaikat, történetüket. Töviről hegyire betéve a könyvük tanításait. Apró mégis fontos momentumokkal tudták megtörni azt,hogy kötődjenek a már megtért honfitársaik.
Hiszen tudták,hogy az ország egy mocsár ahol semmi nem ereszt gyökeret és fog termő növénnyé válni.
Jól ismerték a sajátjaikat is.
Persze mellette ott voltak a nyomorba taszító, embertelen kínzások, értelmetlen gyilkosságok.

Ha elkezdem csupaszítani a dolgot, leszedem azt a részt ami nyers erőszak, megtorlás, terror,kegyetlenség, embertelen.

Akkor ott találom magam,hogy a gondolat csírájára lehet építeni. Mármint, az,hogy valaki fölé kerekedj, ismerned kell magad, viszont őt szintén olyan szinten, mint magadat.
Tanulni kell az "ellenfélről", közös nyelvet beszélni, megérteni,hogy milyen, mik a gyengéi, mik az erősségei. Hogyan is érezheti,hogy néha rab, néha szabad mint a madár.
Az,hogy a sárba taszítod, majd a letérdelsz mellé, karodba zárod, s végül az égbe emeled.

Ilyenfajta dinamika megvalósítása idilli úgymond, viszont nem tartom lehetetlennek, sőt lehet éppen karnyújtásnyira van.