Tömés

Nem, nem az amire gondolsz.
Nem a második gondolatod is felejtsed el!

Egy hónapja fogtam bele ismét a fogászati projektben. Szeretném rendben tudni a fogaimat nagyon. Mindig is zavart a tudat,hogy talán nincsenek rendben. Meg azért számomra fontos,hogy rendben legyenek, hiszen az evésen kívül a mosolyhoz is elengedhetetlen, amiért annyi bókot kaptam már.

Valahogy mindig másképp képzelem el a szituációt,hogy két nő fölém hajol és foglalkozik velem.
Doktornő fiatal, vékony karakán nő, asszisztense picit morcos tekintetű de sikerült már mosolyt csalni az arcára. Ez van ha előveszem humoros, intelligens formám, valahogy sikerül megtörni a jeget mindig.

Két fogamat tömték, majd a többi következik szépen sorban.

Igazából a helyzet az ami egyben dühített és elvarázsolt.
Ugyan azt a szadista mód csillogó szempárt és stílus véltem felfedezni a doktornőn, mint ami nekem is szokott lenni ha játszom a "játékommal"
Leszámítva,hogy nem voltam lebilincselve.

Valahogy frusztrált a kiszolgáltatottság érzése,hogy a különböző eszközökkel bekényszerítettek egy bizonyos pózban, nem beszélhettem, nem tehettem semmit.
Korlátozva voltam a szabadságomban, függtem a két nőtől abban az egy órában míg ott voltam.
Végig az futott át az agyamon,hogy ha vége akkor felfektetem mindkettőt a székre és picit én is viszonozok abból amit kaptam. Majd hozom az én eszközeimet aztán meglátjuk ki nevet a végén.
Zavart voltam mert nem szoktam hozzá,hogy nem én irányítok. Belül forrtam nagyon. Tömtem volna én is,csak máshogy.

Aztán bevillant az agyamon,hogy amiket most átélek azt élheti meg egy alárendelt szerepben lévő. Bíztam az orvosban, kénytelen voltam. Tűrtem, nem jeleztem mikor már teljesen a határomon voltam, inkább felszívtam magam és csak azért is megmutatom,hogy milyen fából faragtak!
Végül vége lett a szeánsznak, megkönnyebbültem lelkileg.

Jó volt megtapasztalni, picit megélni,hogy milyen az amikor nem az én kezemben van a gyeplő, érdekes tanulság volt egyben frusztráló is.