Torkos kérdés

Csajok körében megosztó téma a szopás, azon belül is a mélytorok. Hogyan lehet megtanulni, miképp érdemes tökéletesíteni, meddig kell a vele járó nehézségeket tolerálni? Én személy szerint sosem gondoltam volna, hogy képes lehetek rá, amióta rájöttem, hogy márpedig de, azóta meg azt nem tudom elhinni, hogy ahogyan csinálom, az valami hű-de-különleges lenne széles e határban. Holott többektől hallottam vissza, hogy igenis az. És, hogy honnan jött, hogyan lett, hová tart, miért szeretem, miért szeretik a férfiak? Erről szedtem össze néhány gondolatot.

A legnehezebb kérdés talán éppen az, hogy honnan is jött nekem ez a képesség. Egyszer volt egy barátom, akivel hosszas összeszokási idő után jutottunk el odáig, hogy ne vérezzek aktus során. Emlékszem, hogy az ő szerszámára egy marokkal mindig pluszban ráfogtam, mert nem fért a számba. Ellenben akkor még nem tudtam, hogy képes lennék teljesen benyelni, a torkomra küldeni. Néha eszembe jut, hogy jó lenne egy gyors időutazás vagy még egy menet vele mai fejjel, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg annyira méretes volt-e a pasi farka, vagy csak én voltam technikailag tapasztalatlanka. De mikor is jöttem rá, hogy képes vagyok tövig bekapni a dákót? Ez számomra a millió dolláros kérdés, merthogy nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy egyszer csak, valahol, valaki elkapott, rányomta a fejem a farkára, és láss csodát, benn volt, lenn volt, megvolt. Hogyan? Mikor? Rejtély. Viszont azóta megy.

Ha azt nem is tudom, mikorra datálható A Nagy Felfedezés, de abban egyértelmű adatokkal tudok szolgálni, hogy mi kell a módszer tökéletesítéséhez. Amikor rájöttem, hogy meg tudom csinálni, azonnal jobban akartam csinálni. Ügyesebben, profibban, szebben, jobban, fényesebben. Utána is olvastam a neten. Hát, vannak mindenféle okos jútúb videók is a technikákról, nekem azonban nem ez bizonyult hasznosnak. Ha nincs kéznél egy valamirevaló énektanár sem, akinek az instrukcióit követve megfelelően lazává válik a torok és tudatosan kontrolláltak lesznek az izmok, akkor megteszi egy domináns egyed is. Egy dom, aki precízen, pontosan, már-már a szívtelenség határát súrolóan kegyetlenül véghez viszi az akaratát. Nevezzük az egyént a pasimnak. Ő volt az, aki tökéletesítette a technikám. Nem hagyta annyiban, hogy de jó, tud ilyet is a csajom. Nem. Kihasználva a célok felállításával való motiválhatóságomat és a maximalizmusra való törekvésem, feladatok elé állított. Két fronton is edzett: időben (levegőhasználatban) és mennyiségben (lökésszámban). Először csak tíz másodpercig kellett benn tartanom a farkát. Nem tűnt valami nagy kihívásnak, mivel mozgás nélkül nem különösebben ingerelte a torkomat, nem indult be a gag reflexem. Cserébe viszont nem tudtam légcserélni, lévén a farka annyira leért a torkomra, hogy teljesen elzárta a levegő útját. Aztán lett ebből a pár másodpercből fél perc, egy perc, másfél és végül két teljes percig a torkomban volt. A másik módszer már kellemetlenebb volt, mivel ki-be járatta a farkát a torkomba folyamatosan hányingert indukálva ezzel. Itt a cél a lökésszám növelése volt. Néha akár menet közben is váltogatta, hogy mennyire húzta ki a farkát, hogy levegőt is vehessek közben. Ez mindig rajta múlt, általában nem tudtam előre hogyan fogja csinálni, csak a megkövetelt darabszámot. Ha nem értünk el a kijelölt összegig, természetesen keményen megbüntetett. Következetesen, ellentmondást nem tűrően haladt: öt lökés, tíz, tizenöt, húsz, majd harminc. Egyelőre itt tartunk, de ez már a klasszikus taknyom-nyálam egybefolyik kategóriájú történés ilyenkor. Persze őt nem érdekli a rinyálásom.

Nem érdekli, mert tudja, hogy szeretem csinálni. Előfordult már, hogy ki kellett kötnie, hogy ne szabadulhassak alóla, annyira vergődtem. Ha rossz passzban vagyok, nem találjuk el rögtön a szöget, akkor nem könnyű. Nem, ez így nem igaz. Tulajdonképpen sosem könnyű. Hányingerem van, hiába készülök és próbálok három-négy órával korábban már nem enni, akkor is hányok. Epét, nyálat, vizet, mikor, mit. Folyik végig az arcomon, beletapad a hajamba, kénytelen vagyok csukva tartani a szememet, hogy ne csípje. Titkon azon szurkolok, hogy csak a leterített törölközőre jusson belőle és ne a szőnyegre vagy a bútorokra. Volt arra is példa, hogy egy lavórt kellett kikészítenem, mert biztos voltam benne, hogy hányás lesz a vége. Az is lett. Félrefordultam öklendezni, aztán folytattam.

Miért szeretem hát mégis? Miért szeretem, ha közben egy merő nyál az arcom, folyik az orrom, csatakos a hajam, a legkevésbé sem vagyok szépnek vagy szexinek mondható, sőt néha még el is hányom magam? Mert tudom, hogy megvadul érte. Mert tudom, hogy értékeli, hogy annak ellenére, hogy rendkívül küzdelmes, mégis megcsinálom a kedvéért. Mert imádom a tudatot, hogy valami olyasmit adhatok neki, amit előtte még senkivel sem élt meg. Mert élvezem, hogy bármennyire is én vagyok alul, én vagyok a kiszolgáltatott és munkára fogott, paradox módon, valahogy mégis úgy érzem, én irányítok. Én vagyok az, akitől ezt az ajándékot kapja. És ha ennek ilyen ára van, ám legyen. Egy pillanatig sem bánom, hogy tipikus pornós szopós kurva leszek általa. Ki tudja talán titkon még élvezem is.

Az pedig, hogy a pasim és a pasik általában miért élvezik, nos, az egyértelmű. Nem terem minden bokorban ilyen élmény. Nem képes rá mindenki, és az sem mindegy, hogy aki igen, milyen precízióval végzi a műveletet. Nyilván nincs gyakorlati tapasztalatom azon a téren, hogy milyen érzés lehet, amikor a szájüregből a nyelőcsőbe csusszan a dákó, viszont a pasik kerek szeméből, elismerő nyilatkozataiból kiderül, hogy különleges valami lehet. Nagyjából úgy képzelem el, mint a popsiszexet: szép a punci, jó a punci, szűk és nedves, de ha bebocsátást lehet nyerni a popsiba, akkor azért az már egy kicsit más minőség. Az analógiát követve: szép a szopás, jó a szopás, de ha mélytorok is tud belőle kerekedni, az azért mégis más élményfaktort jelent. Szűkebb, intenzívebb és bizonyos mértékben mindenképpen extrább. Hogy ezt most háton fekve vagy szemből produkálja a csaj, az már talán mindegy is. Bár tény és való, hogy van, akit szemből, van, akit háton fekve egyszerűbb tövig nyelni. Egyébként még az is érdekes, hogy van olyan pasas, akinek az izgatás netovábbja, ha a tövig nyelt farkat még nyelvvel is izgatom, van, aki arra gerjed, ha hullámszerűen végigmasszírozom a nyelvem felületével és a végén nyelek egyet, de találkoztam már olyannal is, akinek az okozta a legnagyobb élvezetet, ha ki-be járathatta a farkát újra és újra érezve, hogy az behatol a torok szűk járatába. Kaptam felkérést szopás előtt egy liter tej megivására is - ez a manőver még várat magára, pedig nagyon kíváncsi lennék, mi sülne ki belőle. Nem egészen értem ugyan, hogy ez valakinek miért buli, de rajtam ne múljon.

Nos, ízlések és pofonok. Egy biztos, én lehetőségeimhez és képességeimhez mérten igyekszem ügyesen kiszolgálni az engem szopatót, legyen az a pasim vagy bárki, akinek úgy hozta a szerencséje, hogy torokba kaphat. Sejtem, hogy nem átlagos az, amit tudok, és nagyon remélem, hogy tényleg mindkét fél örömét leli benne. Szívesen terjeszteném az igét arról, miképp lehet megtanulni, ám sajnos én sem vagyok a titok birtokában. Egy következetes tanárral, sok-sok gyakorlással, kitartással és egy kis szerencsével viszont bizton állíthatom, hogy sokat lehet előrejutni.

________________
Valahol itt találkoztam egy blogbejegyzéssel egyszer ebben a témában. Nagyon szerettem volna rá reagálni, de VIP nem lévén, nem tehettem. Azóta érlelődött bennem e pár sornak a megfogalmazása válaszképp.