- Mély hódolatom úrnő!
- Üdvözöllek! Rámutattam a mellettem álló üres székre. Feszengve helyet foglalt, és láthatóan zavarban volt
Nem könnyítettem meg a dolgát, vártam hogy kezdjen bele a mondandójába, miért is szeretne szolga lenni, és mi az amit át szeretne élni velünk négyesben.
- Szeretném ha kihasználnának, és használnák a testem. mondta lehajtott fővel, és nem mert a szemembe nézni.
Akkor mi is elmondtuk, hogy mit szeretnénk. szolgát aki mindent megcsinál a ház körül, és amikor kedvünk tartja, akkor játszunk vele kedvünkre.
Lassan körbehordozta a szemét a szobán, és minket is szemrevételezett közben. Éreztem, hogy ez a kis sub , bár csak ismerkedni jött, titkon remélte, hogy már első alkalommal is megtapasztalhatja azt amire vágyott.
Nem sokáig kellett várnia. Az egyik úr, szemében különös fényt láttam megcsillanni, és lassan közelített a keze a kis sub dudorodó nadrágja felé.
Csak néztem, hogy milyen reakciót vált ki belőle. Szemeit lehunyta, légzése szaporábbá vált, és a csípője megmozdult. Két kezével a székbe kapaszkodott.
Félreérthetetlen jelzés volt számunkra, Izzott a levegő, már senki sem fogta vissza magát. A nadrágszíjat meglazítottam, és és intettem hogy bújjon ki a nadrágjából. Szó nélkül engedelmeskedett, és pillanatok alatt ott állt, a szép arányos test, teljesen meztelenül előttünk. Szemérmetlen pillantásokkal mustráltuk mindent jól szemügyre véve.
elővetem a mellcsipeszt, és felcsippentettem a mellbimbójára, közben csókoltam
A barátaim kezeik is szorgosan munkálkodtak. Hamarosan hat kéz, és egy mohó ajak borította be az vágytól remegő testet. Csók közben a heréket is jól megdolgozták a fiúk, én pedig különös gonddal izgattam a megcsipeszelt melleket.
Nyöszörgött, de amint a fájdalom kiült az arcára, átváltottam gyengéd simogatásba, és utasítottam hogy nézzen a szemembe.
-Nézz a szemembe ! párszor el kellett mondanom, mert mikor közel járt az élvezethez, behunyta a szemét.
Nagy élvezettel néztem ahogy a szemgolyója elhomályosodik, és alig bír magán uralkodni. Közben megnyaltam kiszáradt ajkamat, és néha megnedvesítettem az övét is. Mohón tapadt az ajkamra, és nyelve kereste az enyémet vágyakozva.
Megadtam neki azt a gyönyört, hogy érzékien csókolhasson, miközben erős kezek végigzongoráztak a testén, és gyötörték ahogy csak lehetett.
Mindvégig a szemembe kellett néznie, hogy lássam mikor kell a pozitív impulzust kapnia, hogy élvezze a fájdalmat.
mindenkiről lekerült a ruha, csak én voltam teljesen felöltözve.
Mikor láttam hogy köd-fátyolos a szeme, a füléhez hajolva megkérdeztem. -Élvezed? Te kis ribanc.
- Igen is úrnőm, hangzott a válasz, de a hangja remegett ahogy a teste is, közben farkasszemet néztem vele. - Helyes.
Az egyik barátom elvonult, és tisztes távolságból figyelte, mit csinálunk, és csak ezt hajtogatta. - Csodálatos és izgalmas test, Gyönyörű látvány! - közben oldalvást pillantottam, és megláttam ahogy a saját hímtagját simogatja közben.
Szembe fordítottam magammal a kis subot, és a barátom hátra-szorítottá a kezeit, úgy áll itt előttem, elkezdtem nyalogatni izgatni, vigyázva, hogy a hímvesszőjéhez ne érjek hozzá. mélyeket sóhajtott, megpróbált mozogni, de az erős karok béklyóként tartották fogva.
közben folyamatosan a szemét figyeltem. mikor a melléhez értem, felszisszent és jelezte hogy vegyem le, mert mát nem bírja. Mikor levettem nagyot ordított a fájdalomtól. Utána megkönnyebbülten állt velem szemben, és elkezdtem a nyelvemmel izgatni az érzékeny bimbókat, melyre hevesen reagált. testén táncot jártak az ujjaim, édes dallamot csiholtam ki az érzékeny helyekről. Teljesen beindultam, egyre hevesebb lettem, akkor letérdeltettem, és a barátom méretes szerszámát a szájába adta, közben simogattam. A másik barátunk is közelített felénk, és megérintette a kis sub alfelét, és játszadozott vele, a kicsi nyögött prüszkölt, de békésen nyelte a méretes farkat.
Keze közeb a saját nemi szervén játszott. két lélegzetvétel között a mellemet beletettem a szájába, hogy szopjon izgasson, Ő mint egy csecsemő cuppant rá a mellemre és mohón szívta.
Megint helyzetet váltottunk leültem a háta mögé, és a mellkasomra hajtotta a fejét, a homlokát fogtam, és a barátom úgy nyomta ki be a méretes farkát, hogy a vállamat fogta közben. Néha mikor nagyon öklendezett, odatettem a kezem közéjük, hogy levegőhöz jusson. közben fogtam a homlokát,és az ádámcsutkáját, és éreztem amikor a farok áthatolt a gégén. Kezei a combomat markolászták, és a mellem kereste, de nem volt abban a helyzetben hogy el is érje, . A fülébe súgtam kis köcsög baszni akarsz?
- Igen! Rebegte halkan , akkor állj négykézlábra. megint csókolództunk, közben a barátunk izgatta az ánuszát, hogy ellazuljon. Megint megkapta a melleimet, hogy játszadozzon, és lazítson. láttam az előkészületeket, hogy a méretes farokra gumi kerül, a kis sub engedelmesen tartotta a felekét, és várta hogy bekövetkezzen amit nagyon szeretett volna. meg is kapta szép lassan. Amikor ellenállást éreztem a testén egyből átváltottam cirógatásra, és csókra,.
Úgy tűnt menni fog, de túl nagy volt, és összerándult. Nem erőltettük tovább a dolgot, megnyugtattam öleléssel, csókokkal . és nem tudom hogy történt de felállt, engedelmesen a fürdőszoba felé vette útját, és bele feküdt a kádba. A barátom elkezdett pisilni, és amint hozzáért ez első csepp vizelet, a teste remegni kezdett, szemeit becskutai, és úgy ficánkolt a kádban, hogy minél nagyobb felületen érintkezzen a meleg testnedvvel. Mikor vége lett, mondtam fürödj meg és gyere vissza. Amikor bejött a szobába zavartan nézett körül. intettem üljön háttal az ölembe, és megint meg lett szopatva rendesen, de most én játszottam a farával. Pár perc után hangosan felnyögött! - El fogok élvezni úrnőm!
Tedd azt! suttogtam a fülébe, és nem hagytam abba az ingerlését, amíg nem éreztem a kezemen a forró spermát. Már nem tudtam hatni rá szeme becsukva, rángatódzott az a tökéletes teste.
Mikor abbahagyta, a gecit le kellett nyalnia a kezemről.
Így ért véget a mi kis szeánszunk. Én bőségesen lucskos fehérneműben ültem a széken és elégedett voltam magammal.
Én még lelkileg nem vagyok kész arra, hogy bárkit is közel engedjek magamhoz. Talán idővel. De így is élvezetes volt a
Hozzászólások (0)