Fátum

- Ne bomolj. leány. Nem ronthatsz el mindent.

Hallgatagon nézem gyönyörű szemeit. Hátán a vöröses szemölcsök édesen hívogatnak, a gondolatra ujjaim már mozdulnak, hogy finoman érintsék.

- Minden éjszaka a melleden alhatok. Akkor jövök amikor kéred. - sorolja, s hangjában ravasz vigyort rejtve teszi hozzá

- ... egy ugrásra vagyok az öledtől.

Nincs igazság. Zokognék, de tudom mennyire idegesíti.

Fülem alá ugrik, onnan folytatja:

- Nekünk ez adatott. Másnak ennyi se...Hallod? .... Vedd fel a köntöst! - már mérgesen dörren rám.

Sóhajtva teszek eleget.

Ma sem leszek varanggyá.