Egy eset margójára

Nem szokásom írni, most mégis úgy érzem, hogy szükségem van kiadni magamból azokat a gondolatokat, amelyek nem hagynak nyugodni.

Több, mint 10 éve regisztráltam először az oldalra, így mondhatni, hogy nincs új a nap alatt az online társkereséssel kapcsolatban. Ezen kívül sokat olvasok erről - így fejben megvan, hogy mire kell számítani. Meg hát tapasztaltam is.

Nem szánom az írást hisztiblognak (bár tény, hogy valahol az, hiszen a csalódottságomnak adok hangot). Zárójelben megjegyzem, hogy a férfi is ember - ne adj' Isten érzelmekkel és habár megedződik az évek alatt, néha bizony kurvára tud fájni.

Milliószor ghostoltak már, néhány nővel én is megtettem. Szánom-bánom, a karma megdolgoztatott már miatta rendesen. Ez most egy teljesen szubjektív skála lesz, de szerintem van az a szint, ahol még belefér - és van, ahol már kevésbé.

A profilok színvonala számomra sokszor nagyon lapos (szeretek beszélgetni, nem egyből "basszunk" van), így ritkán érzem azt, hogy ismerkedni akarok. Évente 1-2 alkalommal jön szembe olyan, ahol azt érzem, hogy valóban minden abszolút egyezik. Amikor nem kell gondolkodni, hogy mit írj, mert jön minden magától. Amikor már inkább rövidre fogod, mert nem akarod, hogy 2 hét legyen, mire a levél végére jut. Majd eljön a képcsere és habár nincs külön ideálod, mégis olyan, mint akit a fantáziádból húztak elő. Párosul ez azzal, hogy a személyisége is pont az (látszólag), amit el tudsz képzelni magad mellé. A keresésetek célja is ugyanaz. És akkor itt jön szembe a valóság.

Egyik pillanatról a másikra megváltoznak a dolgok, majd kapsz egy "ilyen meg olyan elfoglalt vagyok, de amúgy nem tűntem el" - vagy bármi más, random kifogásnak tűnő választ és soha többet. Ismét csak zárójelben jegyzem meg, hogy fura ezt úgy olvasni, hogy mindig online láttam a szóban forgó nőt - de persze ilyesmit megjegyezni kicsinyes dolog, így maradjunk annyiban, hogy ezt le sem írtam.

100 másik ghostolással teljesen rendben lettem volna, de ez az egy nem hagy nyugodni. Alapból egy másfél hetes ismerkedésnél szerintem - és itt utalok vissza a 4. bekezdésre, már nem fér bele, hogy szó nélkül eltűnj. Ilyenkor azért az illem csak azt diktálná, hogy leírd - részedről ez már nem. Főleg úgy, hogy kölcsönösen élveztétek a beszélgetést. A "szia mizu?" levélre nem diktálja ezt az illem. Erre szerintem diktálta volna.

Azt a forgatókönyvet nem szeretném boncolgatni, hogy mi van akkor, ha az elejétől kezdve nem gondolta komolyan, ha kamu volt és Ferinek hívják, vagy azt, hogy közben talált valaki mást, akivel "jobban" alakult a beszélgetés. Az utolsó persze mindig benne van, de messze vezetne attól, amiről írok. Illetve a potenciális red flag, ami lehet, csak félreértés, de inkább ne beszéljük meg, hanem egyből offoljuk a dolgot, hiszen van még 100, aki sorban áll.

Na, de mi van akkor, ha valóban csak elfoglalt volt? Meg amúgy is, másfél hét nem hosszú idő, minek képzeltem bele többet? Meg minek mentem oda?

Ahogy azt az elején írtam, igazából csak ki akartam adni magamból a dolgot. Tudom, hogy én is kezelhettem volna jobban, lazábban, néha hajlamos vagyok türelmetlen lenni - ezzel szerintem sokan így vagyunk. Újabb zárójeles megjegyzés (a "melyik a fájdalmasabb, a szülés vagy a tökönrúgás" esete) - ahogy férfiként nem tudjuk megítélni, hogy mennyire kiábrándító a levéláradat, úgy a legtöbb nő sem tudja teljes mellbedobással átérezni, hogy milyen úgy ismerkedni, hogy olyan képtelen ismerkedős sztorijaid gyűltek össze az évek alatt, hogy egy 5 évados netflix sorozat simán kijönne belőle a black mirror mintájára. Szóval a zárójeles megjegyzés - nehéz elhinni, hogy a másik tényleg csak elfoglalt és ezért tűnt el pár napra - mert előtte 100-szor behazudták már ugyanezt. Egy idő után nehéz nem a rosszra gondolni.

Ha pedig eljutottál a végére - egy kis személyes gondolat, amitől szerintem jobb lehetne a világ - egy aprányi emberség és egy kis empátia. Mind emberek vagyunk, átlagos élettel (a legtöbben), annál nagyobb problémákkal (a legtöbben), de egy adott - mindenki boldog szeretne lenni (a legtöbben). Néha egy szép gesztus hegyeket tud megmozgatni, neked viszont nem kerül semmibe. Néha úgy is lehet jót tenni, hogy nem vársz cserébe semmit.