Merengés

Azzal kezdem, hogy szabadkozok.
Sokan, és bizonyára joggal, írhatják, gondolhatják, ha valaki ennyire nincs rendben a gondolataival, szándékaival, milyen alapon jelöli magát dominánsnak.
Aki minden érzésével, tapasztalatával, önmagával, szűkebb és tágabb környezetével 100, vagy akár 110 %-ig renben van, spóroljon meg magának néhány percet, ne is olvasson tovább.


Valami már gyerekkorban "félrecsúszhatott" bennem, már akkor izgattak a kötözött, lánccal, lakattal gúzsba kötött emberekről készült képek. Nyilvánosság előtt meztelen emberekről készült képek úgyszintén. Mindez jóval az előtt, hogy igazából szexről sejtelmem lett volna.
Ez az izgalom megmaradt, de később, általános iskolában is messze elnyomta a nő, (lány,) maga - és persze annak teste - mint a szexuális vágyforrás megtestesítője.
Olyannyira vágyforrás maradt, (csupán), hogy egy kicsit majd talán lassan még jobban, túlmisztifikáltam szerepét.
Lehet, "minden" fiú már általánosban "döngetett", de legkésőbb középiskola elején, én teljes harmónia nélkül nem tudtam volna elképzelni az első alkalmat.
Ellenben egyre több erotikus, sőt pornográf regényt olvasgattam, és az akkor lassan terjedő képes újságokat, sőt később videókat ( ..ah, ja ich komme,.. gut .. , ha valaki még emlékszik ilyenekre). Azok szinte örökre megmaradtak bennem, ahol a lányok, nők, ártatlan szép szemekkel, kedves alázattal, vagy szolgálatkészen csak a partner kényeztetésére tevékenykedtek. (Jó, ha őszinte vagyok, a másik kedvenc kategória az volt, amikor tényleg lehetett látni, hogy a csaj mennyire jól érzi magát, szó szerint élvezve a munkáját, de ebből se volt sok.)
Ezeket a dolgokat nehezen tudtam volna összeegyeztetni akkori barátnőim, szerelmeim személyiségével, igényeivel, így valódi szex nélkül, jó esetben pettinggel, de főleg mind vadabb fantáziával saját kezemmel vezettem le a gőzt.

Itt most ugorjunk egy kicsit.

Szóval elég későn kezdtem a szexet, de akkor hatalmas vehemenciával.
Alkalmi kalandnak indult öt évre rá házasság is lett. (Na bumm, ez van, ciki?) Meg néhány  gyerek is. Kezdetben, (talán mivel felelősségből, érzelemből - részemről – kevesebb volt), szinte nem volt tabu. Aztán kapcsolatunk és azzal talán párhuzamosan a szex minősége és mennyisége is hullámzott, de néha nagyon vad dolgokat is csináltunk… Az idő haladtával nőtt a felelősség, a közös élet minden szépsége és átka is lassan átformálta a kapcsolatunkat.
Persze nem lehet, és nem is kell , három gyerek, kettőnknek vagy öt „munkahely”, családi hobbi gazdaság mellett, és több mint másfél évtized után ugyanúgy tekintenünk egymásra mint rég.
Mindenki változik.
(Remélem most már a kemény macsók, és macsós csajok, tényleg nem olvassák, bár nagyon nem érdekel a véleményük. Úgyis tudom…)
Eleve nem lehet ugyanúgy érni a másikhoz , neki több romantika, nekem több szenvedély kell. Ő úgy érzi, elég, ha épp kedve van, neki nyomja a fenekét az ölemnek, akkor már minden megy szépen. Már nem mindig, sőt egyre kevésbé, még akkor is, ha ezen alkalmak ma már oly ritkák, hogy „igazán értékelnem” kellene. Arról most ne is beszéljünk, amikor én azon vagyok, hogy neki (is) kedvet csináljak, és egyszer csak mordul egyet, vagy bámulja a TV-t.
Persze, tudom, hiányzik a romantika, mert éjjel nem annyira arra koncentrálok, sőt az egész kapcsolatunkból lassan kihal. Soha se volt igazán sok…
Az egész egy ördögi kör, egy exponenciális folyamat, aminek a végeredménye lehet, hogy teljesen kiábrándulunk a másikból, szexuális téren minimum, de ez aztán tovább hat. Ha nincs elég közös emlék, érték ( és itt nem anyagira gondolok), vagy érdek ami összetart, itt már rég vége kéne legyen egy történetnek.
Hogy mi köze ennek az SM-hez?
Az ég világon semmi.
Csak azért írtam le, mert ilyenkor jönnek a dilemmák.
(Illetve azok nagyon is régen élnek bennem, csak ilyenkor különösen felerősödnek).
Öt éve van csak saját netem, azóta csodálkozok lassan rá, hogy a régi könyvélményekben, és akár videókon jól-rosszul megörökített S/M viszony létező, sőt nem is annyira távoli világ. Először csak külföldi lapokon láttam, s bár izgatott, fantáziáltam a képek kapcsán, de mindig azt hittem, ez csak a hogy is mondjam, az alkotó perverz fantáziáját vizuálisan megjelenteni hivatott alkotás.
Aztán olvastam magyar oldalakon nagyon jó (és hitelesnek tűnő) történeteket, amit mazo lányok írtak ecsetelve megalázásuk, szolgaságuk történeteit. Persze azt gondoltam, hogy ez csak nagyon jó fantázia, vagy ha létezik is hasonló, az kb. pár tucat az országban, tehát ahogy mondjuk a lottóötös, a normál halandónak akkor is csak fantázia.
Mi vonzott akkor ezekben a történetekben? Nehéz elmondani. Valami vonzalom mindenképp egy perverziókra való, de nagyobbrészt elfojtott hajlamból adódik, de értelem és kevésbé érzelemvezérelt emberként utólag megpróbálom értelmezni is. Akkortájt annyit szűrtem le belőle, hogy néhány lány szívesen átengedi lelkét és testét valakinek, aki saját kényére játszik vele.
Tehát annak a „szerencsésnek”, aki „ilyen lánnyal összefut:) „ , (és azért ez is mutatja mennyire fogalmam se volt az egészről), sokkal kevésbé kell foglalkozni a másik hangulatával, igényeivel, érzéseivel, épp csak annyit kell adnia magából amennyit ő szeretetne, hisz a másik annak örül, ha ő megalázott helyzetben, akár gúzsba kötve szolgálhatja a másikat. Talán semmi romantika, udvarlás, előjáték, vagy egyéb macera, lehet élvezni tabuk nélkül, perverzen, izgalmas helyeken és módokon, kikötözve, fenekelve, mert „tiéd” a lány, s mind a ketten azt kapjátok amit szeretnétek.
(Azért, mentségemre szólva, a történetekben azok jobban tetszettek, ahol szerető gazda/úr volt. Eleve szebben is voltak megfogalmazva, pl. „Megtört szív”.)
Ez a közelmúltig szinte így élt bennem.
A pixin rácsodálkoztam, hogy nem „néhány” lányról, asszonyról van szó, ma inkább azt hiszem, a lányok jelentős részében él a vágy, -csak persze kevesen ismerik be, élik ki, hogy legyen egy nagybetűs ÚR aki re teljes egészében rábízhatnák magukat. Talán vonzó lehet, hogy az illető ÚR utasítására „kell”ledobniuk ruháikat, erkölcsüket, az öröklött és tanult gátlásokat, és élhetik ki az igazi perverz énjüket. Cserébe hálát, figyelmet, és ha nem is virágcsokorban megnyilvánuló szeretetet, és valójában legalább olyan mély odadást kaphatnak, mint amivel maguk is szolgálnak.
Mert nem biztos, hogy az Úr, az úr. ( És itt most nem az Úr ír :) , csak egy kíváncsi érdeklődő.
írtam volna még így szigorúan magamnak, de egyenlőre jobb ha befejezem.
Ha valaki megtisztel figyelmével, talán folyt. köv…
nem erőszak