Őszből a tavaszba

Esik az eső. Szürke, ködös minden. De tetszik.

Pár perce jöttem ki a zuhany alól, a hatalmas törölközőbe tekerve olyan vagyok mit a Barba család egyik tagja. (ebből látszik milyen öreg vagyok már! ) Az ablakhoz lépek, nézem a csorgó cseppeket az üvegen. A kertben minden zöld, a kerítésen túl az utca. Emberek mint parányi kis játékok mozognak, ahogy az autók is. A szemben lévő házban égnek a lámpák. Iroda és otthon van odaát. Úgy tudom.

A macska a lábamhoz dörgöli magát, és ahogy lehajolok a törölköző is enged. Nem foglalkozom vele, ismét kinézek, bal kézzel az ablak szélének támaszkodom, jobbal beletúrok a vizes hajamba.

-Ugye tetszik a látvány - szólal meg a hang a fejemben, beleképzelve a fotelbe a Kedvest. Szemből fény, én meztelenül egy ablaknál.

A gondolat ekkor pattant ki. Ha most nem is, de a közeljövőben el fogok valahová menni. Csak 1-2 napra. És nem reményekkel tele, de még is gondolva a lehetőségre, valahogy tudni fogja a Kedves merre vagyok.

Higgadt leszek. Nem a múlt sérelmeiből építek falat. A jövő lehetőségéből piciny dombot. Dombokat. Hogy arra együtt még fel tudjunk majd mászni.

Odaát valaki kinéz az ablakon. Nálam sötét van, és így csak akkor lát engem, ha nagyon figyel. Ha mondjuk tudná hogy épp ide kell néznie. Gondolkozni fogok hova is utazzak el, ami neki is tetszene. Ellépek az ablaktól. Felkapcsolok egy állólámpát. Majd a függönyt szép komótosan elhúzom. A macska pedig felugrik az ablakpárkányra.

Odaát még mindig áll valaki az ablaknál...