Mit tegyek, hogy meghallgass?

Megint eltelt egy este. Egyedül. Vártalak, hátha megcsörren a telefon. De tudom hogy nem mersz hívni, mert megint ÉN mondtam azt neked hogy NEM. 

Baromira kátyúkkal, buktatókkal teli a mi közös utunk. 

Kalandnak indultál, de valami más lett bennem. Úgy éreztem nem fog menni. Eldobtalak. HIányoztál nagyon és vágytam rád. Majd előkerültél, én pedig sérelmekkel teli zúdultam rád.

Vak voltam. Nem akartam elhinni, hogy nem a kaland miatt jöttél vissza. Hanem az érzelmeid hoztak. Hitetlen voltam és kétkedő.

Nem tudom eddig hol voltál, miért csak most jöttél. És nem tudom miért voltam Veled mindig türelmetlen. Bár sokszor jogosan. Szerintem!

Biztos sok dolgot megtettél értem, amit nem vettem észre. Vagy nem akartam elhinni. De talán még nem késő.

Hibáztam sokat? Igen. Nem hibáztatlak a hibáidért. Amikor elengedtelek, abban a pár hónapban jöttem rá hogy mennyire fontos vagy. De nem mertem mondani. Amikor pedig előkerültél, végre velem voltál, minden apró csendre, minden el nem mondott gondolatodra, nélkülem töltött estére, napra, hétvégére nem úgy reagáltam mint kellett volna. Szóval hibáztam.

De tudom hogy te is. 

Szeretném újra kezdeni. Szeretném a megbocsájtást egymásnak. Mit szeretnék még? Kitörölni a múltat. Újra születni és azonnal beléd botlani. Bizva szeretni. Érezni az ölelésed. Hallani a hangod. Élvezni a nevetésed. Sírni Veled.

Utaztam reggel a munkahelyre a hévvel. Néztem az embereket. Volt, akit láttam hogy boldog.

Én veled lennék boldog. Néztem az elsuhanó autókat, hátha meglátlak. De nem voltál ott

Kiléptem a munkahelyemről és körbenéztem. De nem voltál ott.

Vártam hazafelé a hévet, elengedtem egyet mert azt hittem téged látlak. De nem voltál ott. 

Visszhangzott minden lépésem, kopogott a cipőn este az utcán, ameddig a lakásig értem. Felöltöztem ma is csinosan. Hátha összefutunk. Hátha eljössz értem. Hátha vársz valahol! Nem néztem az autókat, csak reméltem, de nem voltál ott. 

Este van. Fekszem az ágyon. Nem sírok. Most nem. De nem vagy itt, így belül rettentően sírok.

Fogom ezt az átkozott a telefont. Én mondtam azt neked hogy nem! Várom hogy hívj, de nem akarlak hívni. Hiányzom? Gondolsz rám? Hívj már fel! Bele bollondulok.

Az a hülye énem. Meg a makacsságom. Tudom mit mondtam neked, komolyan mondtam de nem akarom hogy úgy legyen!

Egyszerűen el kellene felejteni mindent. Csak te ne felejts el engem. Mert bármit mondtam neked, nem felejtelek el!