Olyan 15 évvel ezelőtt, az akkori barátnőm teljesen odavolt a biszex és a meleg pasikért. Imádta nézni az ilyen jellegű pornót, hihetetlenül felizgatta, ha két vagy akár több pasi is szopta meg kúrta egymást. Engem is szekált rendszeresen, hogy próbáljam ki, keressek magamnak egy fiút vagy szívesen összehoz a meleg ismerősei közül valakivel, de nem izgatott a dolog annyira, hogy meg is tegyem.
Akkoriban még nem voltak videómegosztó portálok, meg torrentezni sem lehetett olyan egyszerűen mint manapság, ezért egy átlagembernek nehézkes volt ráakadnia és letöltenie a gay pornót. Én viszont elég sok mindent megtaláltam az interneten és hozzá is fértem az ilyen tartalmakhoz, úgyhogy én voltam az, aki cd-re meg dvd-re varázsolta neki a látnivalót. Ha azt szerettem volna, hogy szexeljünk egy jót, akkor elég volt csak betenni egy fiús filmet, totálisan bepörgött tőle, nagyon "kanos" lett.
Na és hogy honnan is jutott eszembe ez az egész?
Pakolgattam a régi dolgaimat és ráakadtam egy dobozra, amelyben volt vagy 15 cd az említett műfajból. Elkezdtem nézegetni a filmeket és aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy már másfél órája gay meg bi mmf pornót nézek. Egyáltalán nem viszolyogtam, sőt izgatónak találtam a látottakat. Egy kicsit talán még magamnak is félek bevallani, de ha most szeretne összehozni egy férfival, akkor el tudnék képzelni olyan helyzetet, amire nem mondanék nemet.
Arról nem is kell. Én nem érzem magam annyinak, amennyi vagyok. Pedig én is elég kíváncsi vagyok, de még nem öregszem látványosan. :) Pl rád is.
Megnéztem az adatlapodat.
Nem rossz. ;)
Nem elég, hogy bicurious lettem, te a hozzászólásoddal még simán is curious-szá teszel. ;) Kérlek mondj valamit, legyen az akár negatív, akár pozitív. :)
Törölt felhasználó
#303187 | 2018. 08. 19. 22:39
Most erre úgy mondanék valamit, de inkább nem...:)
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (5)
Megnéztem az adatlapodat.
Nem rossz. ;)
Hát akkor legyen elég ennyi. :) És az öregedésről se beszéljünk inkább... ;)
Legyen elég annyi, hogy én is nézek melegpornót. És pár éve még én sem tudtam volna ezt elképzelni...