„Safe space”, csak kicsit másképp – avagy amikor a vitát is domináljuk

Feltűnt nektek, hogy az online vitaterekben egyre gyakrabban bukkannak fel olyan érvelési és moderálási technikák, amelyeket korábban épp azok bíráltak, akik ma már természetes magabiztossággal alkalmazzák őket?

Olyan eszközökről beszélek, mint például:

• Safe space-retorika: amikor egy hozzászólást nem a tartalma, hanem a kényelmetlensége miatt törölnek – „toxikus”, „nem konstruktív” címkékkel.

• Morális címkézés: nem az érvre érkezik válasz, hanem a vitapartnert minősítik – „rosszindulatú”, „troll”, „nem ért hozzá”.

• Deplatforming: eltűnik a logikusan felépített, de kellemetlen ellenvélemény – gyakran a „hangnem” vagy a „moderációs elvek” mögé bújtatva.

• Kettős mérce: ami a „mi oldalunkról” még belefér, az a másik oldalon már elfogadhatatlan támadásnak minősül.

• Önkéntes cenzorok: véleményvezérek, akik a „rend” nevében terelik a diskurzust – jellemzően csak egy irányba.

Pedig ezek az eszközök eredetileg nem az elnyomást, hanem a védelmet és a minőségi párbeszédet szolgálták: a sérülékeny csoportok biztonságát, az érvelés tisztaságát. Mára viszont sokszor épp azok használják őket hatalmi eszközként, akik korábban még tiltakoztak ellenük – immár a vita teljes kontrollját gyakorolva.

A kérdés nem az, ki használja ezeket a módszereket, hanem az, hogyan és miért. Mert egy technika önmagában nem jó vagy rossz – de ha a párbeszéd helyét a kizárás veszi át, akkor teljesen mindegy, milyen zászló alatt történik.

És ez alól a BDSM közösség sem kivétel.

Az utóbbi időben nálunk is megjelent egyfajta belső polarizálódás, amely mesterséges határvonalat húz a szereplők közé: „kinksterek” és „vanillák”, „igaziak” és „nem eléggé benne lévők”. A valóságban ezek a kategóriák sokkal árnyaltabbak – a diskurzusban viszont gyakran kőbe vésett szabályként jelennek meg.

Ennek mentén új típusú feszültségek születnek:

• „Aki nem érti, az kívülálló.” – Mintha csak az formálhatna véleményt, aki tökéletesen illeszkedik valamely normatív képbe.

• A kritika nem ritkán karaktergyilkosságot vált ki: „moralizál”, „kívülről okoskodik”, „prűd”.

• A vita helyét egyre gyakrabban veszi át a hangnemre hivatkozó kizárás – akár akkor is, ha valaki belülről, jó szándékkal fogalmaz meg jogos kritikát.

Ironikus módon ezek a működésmódok épp azokat a progresszív technikákat idézik, amelyeket eredetileg a nyitottság és biztonság fenntartására hívtunk életre. Ma viszont gyakran a megkérdőjelezhetetlenség és a gondolati homogenitás eszközeivé válnak.

Amikor az önreflexió és a közös keresés helyét identitásalapú kirekesztés és státuszharc veszi át – amikor a kérdés az lesz, hogy „ki számít igazán közénk” –, könnyen előfordulhat, hogy épp azokat toljuk ki a peremre, akik kérdeznek, árnyalnak vagy más nézőpontból érkeznek. Pedig lehet, hogy ők is kapcsolódni, tanulni és fejlődni jöttek – mint mi mindannyian.