Emberhez méltó vágyak: amikor a törvény nem ismer konszenzust

Az elmúlt években több olyan jogszabály született Magyarországon, amelyek formálisan a gyermekek védelmét célozták, ugyanakkor a szexuális kisebbségeket is érintették. Ezekben a szövegekben olyan kifejezések, mint a "homoszexualitás" vagy az "eltérő nemi identitás" a pedofília kontextusába ágyazódtak be. Noha a törvények nem állítják explicit módon, hogy ezek a fogalmak összefüggésben állnának, a kontextus mégis egyértelműen ezt sugallja. Ez a retorikai technika – a formai semlegességbe csomagolt sugalmazás – veszélyes precedenst teremt. A BDSM, mint konszenzuális, felnőtt emberek közötti szexuális gyakorlat, ebben a közegben elveszti önálló értelmét, és egyfajta "társadalmi veszélyként" jelenik meg. Ez a torz értelmezés épp azokat a valódi értékeket semmisíti meg, amelyekre a BDSM-et gyakorlók közösségei épülnek: önazonosság, bizalom, határokkal való játék, és kölcsönös beleegyezés.

https://telex.hu/belfold/2021/06/29/melegellenesse-tett-pedofiltorveny-gyorstalpalo

A médiavisszhang sem segítette a tisztán-látást. Többször előfordult, hogy egy-egy művészeti kiállítás, fotó vagy performansz, amely BDSM-elemeket használt esztétikai vagy provokatív céllal, erkölcsi pánikot váltott ki. A közbeszéd reflexszerűen reagált: felháborodás, botrány, azonnali elhatárolódás. Ezek a reakciók nem véletlenek. A társadalmi képalkotás módjai gyakran olyan asszociációkat hívnak elő, amelyek a BDSM-et devianciával, erkölcstelenséggel vagy veszéllyel kötik össze. Pedig a valóság ezzel épp ellentétes: a BDSM-kapcsolatok alapja a konszenzus, a tudatosság és a határok tiszteletben tartása. Ezt figyelmen kívül hagyni nemcsak igazságtalan, hanem társadalmilag is káros.

Sajnálatos módon még szakmai közegben is előfordul, hogy a BDSM a karikaturisztikus torzítás áldozatává válik. Egy 2024-es egyetemi konferencia során például olyan előadások hangzottak el, amelyek gúnyos hangnemben beszéltek BDSM-eszközökről, azokat "társadalmi elhajlás" jeleként állítva be. Ez nem csak etikailag aggályos, de szakmailag is hibás. A pszichológia mai álláspontja szerint a konszenzuális BDSM nem tekinthető mentális betegségnek, sőt, sok esetben épp az önreflexió, a felnőtt önkifejezés és a bizalomgyakorlás színtere. Amikor ezt a komplexitást figyelmen kívül hagyják, nemcsak egy közösséget aláznak meg, hanem hiteltelenítik a tudományos diskurzust is.

https://wmn.hu/wmn-life/62071-gunyos-propaganda-eloadasok-hangozhattak-el-a-pszichologusok-pszichiaterek-kotelezo-tovabbkepzesen

Tegnap este egy televíziós műsorban – amely elvileg közéleti magazinként fut – olyan hangnem uralkodott, amely minden határt átlépett. A beszélgetés során egy azonos nemű pár BDSM-kapcsolatáról volt szó, de nem a megértés vagy a társadalmi párbeszéd szándékával. A bemutatott jeleneteket úgy kommentálták, mintha azok valamiféle kóros állapotot tükröznének. A képernyőn elhangzó megjegyzések nemcsak tájékozatlanok voltak, hanem súlyosan megbélyegzőek is. Az érintetteket gyakorlatilag tárgyiasították, a BDSM-et pedig valamiféle erkölcsi fertőzésként kezelték. Az ilyen megnyilvánulások nemcsak szakszerűtlenek, hanem alkalmasak arra is, hogy fokozzák a közösségek elleni ellenszenvet – és ez már nemcsak médiaetikai, hanem jogi kérdés is lehet. Különösen aggasztó, hogy ma reggelre egy vidéki városban tettlegességig fajult az indulat: egy agresszív járókelő rátámadt civil aktivistákra. Az, hogy ez az eset közvetlenül egy megbélyegző műsor után történt, elgondolkodtató. A szavaknak ugyanis súlya van – és következményei.

https://www.youtube.com/watch?v=iqVIGxSLt2U

A BDSM-közösség számára a nyilvánosságban való megjelenés egyet jelent a láthatósággal és az elfogadottsággal. A Pride felvonulások és egyéb nyitott rendezvények fontos platformjai annak, hogy a BDSM ne valami titokzatos, "sötét" világként élje meg a társadalom, hanem mint a szexuális sokszínűség egy formája, amelyben helye van az emberi méltóságnak. Ennek fényében különösen aggasztóak azok a törekvések, amelyek a nyilvános rendezvények korlátozására irányulnak. A gyülekezési jog szűkítése, az előzetes tiltások vagy a formális jogi hivatkozások valójában nemcsak az LMBTQ+ közösséget, hanem minden olyan csoportot érintenek, amely a szexualitás alternatív formáit képviseli.

A BDSM-kedvelők ezek után gyakran visszahúzódni kénytelenek az online térbe vagy zárt körű eseményekre. Ez azonban nem csökkenti a stigmatizálást, hanem fokozza azt: ami rejtve van, azt könnyebb érthetetlennek, veszélyesnek vagy tiltandónak beállítani.

Több esetben előfordult, hogy a BDSM-tematikájú eseményeket vagy klubokat fokozott rendőri jelenlét, razziák vagy szabálysértésekre hivatkozó hatósági fellépés érte. A hivatalos kommunikáció ilyenkor gyakran "erkölcsi védelmet" emleget, miközben a valódi indíték sokszor inkább a másság feletti kontroll gyakorlása. A gyülekezési jog 2025-ös "gyermekvédelmi" módosítása, amely tiltja a homoszexualitás "népszerűsítését", szintén kiszélesítette a hatóságok mozgásterét. Mivel a BDSM nem heteronormatív forma, így bármikor célkeresztbe kerülhet, ha valaki "nem kívánatos társadalmi szubkultúraként" azonosítja.

Egy 2010-es eset utóélete, ahol a média a bűncselekményt „szado-mazo pornóként” tálalta, összemosva a nem konszenzuális erőszakot a BDSM-mel – stigmatizáló hatású példa.

A jogi és erkölcsi bizonytalanság olyan légteret teremt, amelyben a BDSM-gyakorlók kiszolgáltatottabbá válnak, főleg akkor, ha egy-egy téves vagy torz információ társadalmi pánikot kelt. Egyes sajtóesetek (mint a 2010-es bűnügyekhez kötött „BDSM botrány”) még tovább erősítették ezt a torz képet.

A BDSM nem deviancia. Nem bűn, nem veszély, nem társadalmi fenyegetés. Hanem az emberi szexualitás egyik formája, amely éppúgy épül bizalomra, intimitásra és szabályokra, mint bármely más kapcsolat.

Aki az ilyen közösségeket a nyilvánosságból kizárja, annak nemcsak a szabadságot kell korlátoznia, hanem a társadalom valóságát is. A félelem és elutasítás soha nem teremt biztonságosabb környezetet – legfeljebb csendesebb elnyomást.