Ha volna két életem

(Reakció erre: A Ragadozó, és a Préda (Sygma))

A Piramis csodálatos dala nagy himnuszom volt egy időben a szöveg és a szituáció eredeti értelmében, most viszont nem ebben a vonatkozásában aktuális.

Legeslegelőször nyilvánosan és őszintén szeretnék bocsánatot kérni Sygmától, akinek sikerült ingerültebben válaszolnom, mint ahogy akár szervezői, akár emberi szinten megengedhető lett volna, különösen, hogy az észrevétele abszolút jogos is volt, ott helyben is egyetértettem vele, viszont abban a helyzetben priorizálnom kellett, és hoztam egy döntést.

Hadd vázoljam azt a bizonyos helyzetet.

Amikor lassan már egy éve (repül az idő...) átvettem a szervezést, a legnagyobb motivációm az volt, hogy megmaradjon az a hely és közösség, ami nekem is és másoknak is a biztonságos kinkmegélés lehetőségét biztosította intimebb, zártabb környezetben, az csak hab volt a tortán, hogy izgalmasnak is ígérkezett, icipicit a magam stílusára formálva az esemény jellegét.

Naiv voltam. Szervezőnek lenni azt jelenti, hogy felelősséget vállalok a vendégeimért, a hely biztonságáért, a belépődíjért cserébe a szórakozásukért. Nyilván mindenki magáért felel és ismerkedik, ahogy az eseményleírásban is szerepel, de a platform biztosítása számomra is magában foglalja, hogy hozzátegyek és odafigyeljek, elsődleges szerepként jelen kell lennem, és csak ezután jöhet a saját játékom.

Hosszú hónapokon át nem mertem játszani és eltűnni szem elől.

Szenvedtem. Ott voltam a cukorkaboltban, és semmihez se nyúlhattam hozzá, meg se szagolhattam, mondhatni én voltam a cukorbeteg cukorkaboltos, aki boldog büszkeséggel nézi, hogy mások mennyire élvezik az általa készített cukorkát, de neki magának nincs belőle része, talán egy kis kóstoló itt-ott.

Ebből az állapotból léptem ki, amikor bevállaltam, hogy igenis játszani fogok.

Ez egy viszonylag hosszú prológus volt a tegnap esti konkrét szituációhoz, így azt igyekszem minél konkrétabban vázolni:

Megbeszéltük a szubommal, hogy játszunk egy látványosat. Az ő kérése egy egy bizonyos bútordarabon rögzített pozíció volt, két kézen és nyaknál odabilincselve. A játék 34 db tű elhelyezését jelentette a hátába, tollakkal kiegészítve.

Tehát: alany magatehetetlen pozícióban, kivitelező kiemelt figyelmét igényelve.

Sygma ezen a ponton hívott félre, hezitáltam, hogy otthagyhatom-e a szubomat, de a sürgetésnek muszáj volt szervezőként engedelmeskednem.

Nagyon nehéz döntés volt. Szub tűkkel és bilincsekkel vs. értékítéletében megbízható vendég jelzése.

Egy ismeretlen vendégre hívta fel a figyelmemet, aki valóban furcsa volt és volt egy kellemetlen aurája, viszont nekem agyban félig a játékban több nem tűnt fel - illetve konkrétum még nem is történt, a furcsán nézelődés még nem jogalap az azonnali eltávolításra, és azt is mérlegelnem kellett, hogy mennyi időre hagyom magára a szubomat a fent leírt helyzetben.

Először tehát úgy priorizáltam, hogy szervezőként kilépek a játékból, felmértem, hogy akut incidens nincs, és itt pedig azt a döntést hoztam, hogy visszatérek gyorsítva befejezni a játékot, a szubomat szem előtt tartva, és remélve, hogy nem eszkalálódik a helyzet.

Bízok a közösségemben. Biztos voltam benne, hogy ezek után is szemmel volt tartva a fura vendég.

Még egy fontos információ, hogy minden egyes új vendéggel szoktam néhány sort váltani, és arra is volt már példa, hogy kerek perec elutasítottam érdeklődőket, mert nem volt jó érzesem velük kapcsolatban - ez az ember viszont előzetes kontakt nélkül jelent meg, a nyilvánosan kiírt eseményre.

Tehát a játékot befejeztük, emberünk eltűnt addigra, gondoltam, hogy ő is felmérte, hogy ez nem az ő terepe. Később visszatért, és amikor megkaptam a második jelzést, azonnal távozásra is kértem - ennek a kivitelezésében szeretném itt is kifejezni a köszönetem az akció lebonyolításában közreműködőknek, és bocsánatot kérni azoktól, akiket bármilyen kellemetlenség ért.

Szóval...ha lenne két életem, ilyen nem fordulhatna elő. Maximálisan megbízom a közösségemben, és a jövőben ismételten visszavonulok a "főidőben" történő játéktól, hogy ők is ugyanígy számíthassanak rám, amennyiben ezek után is kitart irányomban a bizalmuk.