Nem alku tárgya a "nem"

Van egy pillanat, amikor az ember nem dühös.

Csak… csalódott.

Mert már nem számolja, hányadszor kellett ugyanazt kimondania. Csak figyeli, ahogy a másik arcán a mosoly merevvé válik, a kedvesség sarkai megfeszülnek, majd a búcsúban ott marad az ítélet: "komolytalan vagy."

Nem az első, aki így válaszolt a nemet mondásomra.

Nem is az utolsó.

A nemet sokan félreértik.

Azt hiszik, az csak egy ideiglenes állapot. Egy kihívás. Egy játék kezdete.

Holott a nem… kijelentés. Határ. Védelem.

És ha kimondom – nem kérdés, nem vita, nem ajánlattétel.

Aki erre sértődéssel reagál, az sosem kérdezni akart, csak meggyőzni.

Aki nem tud elviselni egy nemet, az valójában nem másik embert keres –

csak egy tükörképet, ami bólogat.

És tudjátok, mi a legironikusabb?

Aki ilyenkor megsértődik, az nem engem utasít el, hanem a saját tehetetlenségét nem tudja elviselni.

Hogy nem kapta meg azt, amit magában már elrendezett.

Szóval ez most nem nekik szól.

Ez azoknak szól, akik még tanulnak nemet mondani.

Akik minden udvariasságukkal együtt sem merik kimondani: nem akarom. Nem érdekel. Nem kérek belőled.

Azt mondják, a nemnek ára van.

De hadd mondjam el: a nem a legolcsóbb szabadság, amit kaphatsz.

Csak néha keményen kell kimondani.

És ha emiatt valaki elmegy?

Akkor jó helyre ment.

Mert aki a nemet nem tiszteli, az a testet sem fogja.

És az időt sem.

És téged sem.