A szex kapitalizmusa avagy a szexuális élet egyenlőtlensége

BDSM Blogok » Blog - Mercurius » A szex kapitalizmusa avagy a szexuális élet egyenlőtlensége
Mercurius (36)
Switch
Férfi, Hetero
  • VIP
  • Van képe 
  • Van őt ábrázoló képe 
  • Van blogja 
Bejegyzések idő szerint 2021. 01. (1)
2020. 12. (2)
2020. 05. (1)
Néhány évvel ezelőtt futottam bele abba a közgazdasági alapokkal bíró felvetésbe, hogy a mai társadalmunkat az egyéb egyenlőtlenségek mellett a szexuális élet egyenlőtlensége is jellemzi. Akit érdekel, a két eredeti angol nyelvű bejegyzés Robert Hanson tollából itt olvasható:

https://www.overcomingbias.com/2018/04/two-types-of-envy.html

https://www.overcomingbias.com/2018/06/comparing-income-sex-redistribution.html

Magyar nyelven pedig egy összefoglaló és egy feminista kritika az alábbi linkeken:

https://444.hu/2018/05/09/langol-az-internet-egy-kozgazdasz-bedobta-hogy-a-szex-ujraelosztasara-lenne-szukseg

https://merce.hu/2018/06/18/a-szex-ujraelosztasa-a-nok-ujraelosztasa/

Ezek az írások főleg az akkoriban felkapott incelek körüli problémákra hegyezték ki a mondanivalójukat, én most megpróbálok egy másik aspektusból, a párválasztás felől közelíteni.

A régebbi korokban a párválasztás a házasság intézményén keresztül történt, ám az egyáltalán nem egy érzelmi jellegű kötődésen alapult, hanem vagyonin: két fél, illetve leginkább azok családjainak a döntésén alapult, és azt célozta, hogy az utódok az elődökhöz képest jobb feltételekkel vágjanak neki az életnek. Minél magasabb volt valakinek a státusza, annál inkább alá kellett vetnie magát ennek a döntésnek. Ha a felek később jól érezték magukat egymással, az egy kellemes, de nem szükséges körülménynek számított. Értelemszerűen minden korban léteztek az „intézményen kívüli” kapcsolatok is, a római korban elhaló ókori vallási prostitúciótól, a szeretői viszonyon át a közönséges bordélyházig.

A romantika korában felerősödött és bálványozottá vált az érzelmeken alapuló kapcsolat és a sírig tartó hűség. Ez folyamatosan lazította a korábbi, vagyoni alapú házastársi intézményt. A modern korban a szexuális forradalom hatására született meg a sokunk által ismert, ám alapvetően átmeneti modell: az ember kiéli magát fiatalon, majd az érzelmi kötődésétől vezérelve megházasodik és onnantól kezdve az emlegetett monogám, sírig tartó hűség időszaka kezdődik.

A posztmodern korban viszont a technológiai forradalom segítségével az ember annyi információhoz, és szexhez juthat hozzá, amennyihez csak akar.

Hogy visszakanyarodjak a bejegyzésem elejére:
a posztmodern kor megteremtette a párválasztás manchesteri kapitalizmusát.

A fenti elképzelés szerzője szerint ez egy olyan egyenlőtlenség, amivel foglalkozni kell. Bennem két kérdés fogalmazódott meg az ötletével kapcsolatban. Az egyik, hogy ez vajon nem egy olyan természetes eloszlás-e, amely, miután megszabadítottuk minden rá ható kulturális gyökerű szabályozásról, érvényesül valamennyi általunk észlelhető jelenségben? A látható anyag például egyenlőtlenül oszlik el az univerzumban, egy galaxisban több van belőle, mint azon kívül. Az élet a Földön egyenlőtlenül oszlik el, hiszen az amazóniai esőerdőben biomasszában mérve több van belőle, mint a sarkvidéken vagy a sivatagban. Az emberi populáció is egyenlőtlenül oszlik el, hiszen többen élünk városokban, mint attól eltérő egyre kisebb településeken. Bár nem vagyok matematikus, nem tartom kizártnak, hogy hasonló eloszlási görbét írhatunk le ezek esetében is, ahogy a vagyonok vagy a szex esetében is. Vajon be kell-e avatkozni ebbe, vagy örülni annak, hogy végre minden a maga organikus útján fejlődhet az emberi szexualitás terén?

A szexuális élet libertariánusai nyilván azt fogják erre felelni, hogy mindenféle beavatkozás káros, mindenkinek megvannak rá az olcsó eszközei arra, hogy hozzájusson a megfelelő szexuális élethez. „A piac láthatatlan keze” majd magától szabályozza és alakítja ki a viselkedési szokásokat és az ehhez tartozó kultúrát.

Csakhogy nem kell bölcsnek lenni ahhoz, hogy lássuk, ez nem feltétlenül van így. Vannak olyanok, akiknek radikálisan kisebb az esélyük arra, hogy szexhez jussanak, és itt most nem a fentebb linkelt cikkekben taglalt incelekre gondolok, hanem pl. a testi hibával születőkre vagy a kerekesszékben élőkre vagy a szociális periférián lévőkre stb., akiknek szintén vannak vágyaik, de azokat sokkal kisebb eséllyel élhetik meg.
A szexuális egyenlőtlenséget leíró szerző, Robin Hanson adott olyan ötleteket, hogy ezt lehetne például pénzzel kompenzálni, hiszen közismert, hogy a vagyonnal rendelkezők könnyebben jutnak szexhez, így hozzáférhetnek a prostitúcióhoz is. De megoldás lehet a monogám kapcsolati forma melletti kitartó kampány. (Magyarországon mostanában például erős kísérlet folyik ez utóbbi terén).

Ezek a megoldások azonban beleütköznek a radikális feminizmus kritikájába, amely rámutat arra, hogy ez az egész modell mintha nem számolna a nők szexuális egyenjogúságával, és csak a férfiakra koncentrál. Arról nem is beszélve, hogy a prostitúció ilyen módon történő erősítése helyett teljes egészében fel kellene számolni azt.

Persze folytathatnánk azzal a hasonlatot, hogy ebben a relációban a nők bizonyára a posztmodern kor kínai középosztálya, akik megszerezték korábbi nyugati társaik státuszát. Ezek a figurák pedig a korábbi rendszerben pont a férfiak voltak, ezzel pedig a posztmodern kor megteremtette a hőn áhított egyenlőséget.

Más kérdés, hogy a szex közgazdasági leírásának modellje kapcsán a legtöbb kritikus arra hívta fel a figyelmet, hogy ellentétben sok más dologgal, ehhez két ember szükségeltetik. Illetve, ahogy errefelé mondanánk, legalább kettő.

Hozzászólások


#390093 | 01. 14. 13:30
Na várj, itt azért hozzá kell tenni, hogy amikor magas státuszúakról beszéltem, akkor abba nemcsak a férfiakat értettem bele, hanem a nőket is. A történeti korokban azonban arra kifejezetten ügyeltek, hogy csak a férjeikkel folytathassanak szexuális életet. Persze kivételek mindig is akadtak, tele van velük az ókortól kezdve az irodalom, de a magasabb társadalmi státuszúak átlagos hozzáférését a szexhez a nők korlátozott hozzáférése jelentősen rontotta. (Egyébként a férfiak kapcsán sem feltétlenül volt kulturálisan elfogadott a félrelépés, bár értelemszerűen nem járt olyan következményekkel, mint a nőknél, és ez az adott kor morális megközelítésétől is függött).

A jobbágy azért nem biztos, hogy jó példa, mert én elsősorban a nincstelenekről beszéltem, a jobbágyok pedig a nincstelenek felett álltak társadalmi értelemben.

A ius primae noctis egyébként egy nem létező jog volt, bár vita van róla, vélhetően egy kései kitaláció, ami azt szolgálta a 18. században, hogy bemutassa, milyen szörnyű és civilizálatlan volt az élet a feudális keretek között.
#390081 | 01. 13. 22:29
nincsenek meg az adatok, régebben hasonló témára találtam jó forrást.

mások voltak az arányok, mint amit írsz. valahogy úgy volt, hogy egy partnerkeresőn (leírás és fotó alapján, az általa keresett életkoron belül) a nők a férfiak kb 10%-át tartják elfogadhatónak, a többit esélytelennek.
a férfiak pedig a nők 30-40%-át tartják megfelelőnek, és további 10-20% talán kategória.
#390080 | 01. 13. 19:44
Ez nem igaz. Egyrészt az érdekházasságokon túl a nemesség, arisztokrácia tagjai számtalan szeretőt, ágyast, stb. tartottak. A jobbágyok egyáltalán nem feküdtek össze akárkivel, igen szigorú erkölcsök uralták a vidéket és többnyire ott sem ők választottak. Nem beszélve egyes országokban a ius primae noctisról és társairól. És ne beszéljünk a rabszolgákról....
#390078 | 01. 13. 19:25
Természetesen igazad van, akik a tápláléklánc alján vannak oda már tényleg csak a morzsák jutnak el. Én is tisztában vagyok azzal, hogy nem fekete fehér a kép. Azonban ezek az incelek akikről én beszéltem nem a tápláléklánc alját képviselték. Viszonylag jól fizető állás, normális vizuális megjelenés, és még intelligenciában is rendben voltak. Mégsem találtak maguknak partnert, mert álmot kergettek és nem a valóságot. Nem a nőt kell azért utálni, mert a vizuális megjelenés annyira túlértékelt, hogy bármit megkaphat egy tiptop nő (legalábbis amíg a húsketrec kitart), hülye lenne nem a legjobbat kiválasztani magának. Ha valaki ezeket kergeti állandóan, anélkül hogy elvégezné a házi feladatot ami hozzájuk szükséges, azokkal nem lehet mit kezdeni. A férfimentalitást kellene megváltoztatni, hogy a nők értékét ne kizárólag külső alapján mérjék, és akkor a mérleg is jobban helyrebillenne. De ugye itt bejátszik a már oly sokszor emlegetett érvem: Ösztönök...
#390076 | 01. 13. 19:13
Az egyes pont ellen azt szokták felhozni, hogy míg egy uralkodói családtag esetén nagyjából esélytelen volt az ember arra, hogy az általa kiválasztott emberrel éljen együtt, hiszen a személye háborút és békét garantálhatott, addig egy nincstelen ember gyermekei azzal feküdhettek össze, akivel csak akartak, mivel nem volt mit veszítenie a családnak. Viszont nyilván az írott források nem utóbbi csoportról szólnak, így csak hozzávetőleges ismereteink lehetnek arról, hogy valóban így történt-e. Én hajlok rá, hogy igen, azok a kósza utalások, amelyek fennmaradtak, mintha ezt erősítenék, bár igaz, hogy ez az írástudók projekciója is lehetett, amit az alsóbb státuszúakra vetítettek ki.
#390074 | 01. 13. 19:06
Igen, engem az incelkultúrában pont az riaszt, hogy a gyűlöletbe vagy a keserűségük megélésére fordított energiájukat bármi másra is használhatnák.

Amúgy a feles arány elméletileg egyenlő esélyeket teremt, a gyakorlatban azért még sincs így, hiszen a szexuális élet gyakorlásának piramisában a felső harmadban helyet foglaló férfiak jóval több nőt érnek el, mint az alattuk lévők, és ez a másik nem esetében is igaz. Ha ezt átfordítom az 50%-os felvetésedre, akkor akad olyan 1%, aki eléri az egész másik 50%-ot, és akad olyan 1%, aki a másik nem alkotta 50%-ból 1%-ot sem tud elérni. Valószínűleg vannak erre szofisztikáltabb szociológiai tanulmányok, de gyanítom, hogy ahhoz azért komolyabb keresés tartozik, mint amit én a bejegyzésem megírása előtt végeztem.
#390073 | 01. 13. 18:55
Annak szántam. ;)
#390069 | 01. 13. 16:33
Risleynek:
Szexuális értelemben, az őskorban sem volt. A dominanciaharc ott is megvolt, legalábbis én úgy tudom, ott is a törzs alfái voltak a kelendő áruk.

Általánosságban:
Számomra egyébként egy valami nehezen értelmezhető. A világban a nemek megoszlási aránya 51% nő 49% férfi. A világon az emberek többsége még mindig monogám kapcsolatokban él. Akkor, hogy nem találnak maguknak az emberek szexpartnert/párt? Ráadásul manapság még csak az sem lehet kifogás, hogy nincsenek meg az eszközök az ismerkedésre. Szerintem sokkal inkább fejben vannak itt a gondok. Néhány nappal ezelőtt pont volt egy blog ami érintette az irreális elvárásokat, és teljesen elszállt önértékelések, ide is nagyon igaz. És nem csak nőkről beszélek itt, sőt...

Ha megnézed az incel kultúrát, gyakorlatilag azt látod, hogy a férfiak nem mernek kezdeményezni félve az elutasítástól. Amikor meg felhoztam pár incel ismerősömnek, hogy ugyan mi lenne ha megpróbálná esetleg a dolgot, akkor válaszként meg azt kapom, hogy hát neke, könnyű, nekem mindig van barátnőm.... Néha nem tudom, hogy képzelik el ez az emberek... Hogy az én farkamra csak úgy maguktól ugrálnak a nők vagy mi? Hát nem, rengeteg békát be kell nyelni, hogy néha királynőre akadj. A leggázabb az egészben, hogy a saját bizonytalanságuk miatt a nőket hibáztatják. Ezek után meg csodálkoznak, hogy nem akarnak nők velük lenni? Én sem akarnék fordított esetben egy férfigyűlölő vérmongúzzal lenni...

Az irreális elvárásokra meg visszatérve. Szóval ezek az incel ismerőseim állandóan olyan nők után loholtak, akik teljesen más súlycsoportban játszottak hozzájuk képest. Slussz poénként az egyikük mellett ott kullogott állandóan két tündéri csajszi, akik odáig meg vissza voltak érte, de nem neki azok nem kellenek, csak az elérhetetlen... Ezzel mit lehet kezdeni?

Emellett persze a nők is bűnösök, mert sokan olyan pofátlan módon utasítanak el, hogy az bicskanyitogató, még az én egómat is sérti sokszor, pedig amúgy elég vastag a bőr a képemen... Különösen ha épp nem egy súlycsoportban vagytok, akkor olyan mértékű lesajnálást kapsz, hogy azért ahhoz kell egy gyomor ami bedolgozza. Szóval ez egy gyönyörű feedback loop, ami csak egyre rosszabb lesz.
#390064 | 01. 13. 15:39
Két apró és a lényeget nem érintő kiegészítés:
1) Szerintem a státusztól nem függött az, hogy mennyire kellett a felsőbb döntéseket elfogadni. Ugyanolyan nehéz volt minden társadalmi csoportnak érzelmi életet élni.
2) Egyáltalán nem biztos, hogy a megváltozott munkaképesség kevesebb szexet is jelent egyben. Ismerősöm pl. Down-kórosokkal dolgozik intézetben és azt mondja, el nem tudom képzelni azok mennyit szexelnek.
#390063 | 01. 13. 15:36
Még esetleg Média Markt-utalvánnyal meg lehetne próbálni. :D
#390060 | 01. 13. 14:52
A hőn áhított egyenlőséges rész, ha irónia volt, tök jó :). Olvasmányaim alapján, emberek közti radikális egyenlőség, maximum az őskorban volt, de ez sem bizonyított.
#390043 | 01. 13. 02:14
Néhány éve karácsonykor a cégtől Erzsébet-utalványban kaptunk egy valag jutalmat, és több kollégám is megjegyezte, hogy azt nem lehet luvnyákra költeni. Na, mondom biztos az? Felhívtam egy suncit, persze közben ki volt hangosítva, hogy mindenki hallja. Mondtam, hogy itt vagyunk vagy heten-nyolcan, és szeretnénk magunkat jól érezni. Mondtam, hogy erre körülbelül x-százezer forintunk áll rendelkezésre, csak hát ugye annyi gond van, hogy Erzsébet-utalványban. Erre mondja a suna, hogy ő azt nem tudja, hogy micsoda. Hát mondom rendes hivatalos fizetőeszköz. Mi a baj vele? Hát, hogy az nem jó, meg, hogy azt nem lehet elkölteni stb. Hát mondom, gondolj bele, hogy mennyi ideig nem lenne gondod a koszttal. Az is valami, az is pénzbe kerül. Ráadásul nálunk most nem kevés van. Végül nem vállalta dolgot, nem is értem, hogy miért... :)
#390042 | 01. 13. 01:03
pont, ahogy írod, semmi nem oszlik el egyenletesen. miért pont a szexben jönne el a kommunizmus?
a társadalmi újraelosztás két esetben védhető: az éhhalál/fagyhalál szélén lévőket segítik, vagy a halmozottan hátrányos helyzetben lévőket azzal, hogy esélyt teremtenek arra, hogy idővel a saját lábukra tudjanak állni. tehát ne halat adj, hanem tanítsd meg halászni.

a szex hiányába még senki nem halt bele, így csak a második eset jöhetne szóba. segítsék a szexnyomorúságban élőket abban, hogy találjanak maguknak társat.

ez valószínűleg a teljes társadalomnak hasznos lenne. kiegyensúlyozott, boldogabb emberek a munkahelyükön is jobban teljesítenek. gyerekük is születik, és még a szingli nőknek is lesz társa (ez eddig szóba se került).
de hogy arra adjanak nekik pénzt, hogy tudjanak prostikhoz járni, az nevetséges.