Vonuljunk vagy ne, avagy a centizgetés művészete

BDSM Blogok » Blog - Mayorah » Vonuljunk vagy ne, avagy a centizgetés művészete
Mayorah (37)
Domináns, Fetisiszta, Szadista
Férfi, Hetero
  • Hitelesített profil
  • Van nyilvános albuma 
  • Van blogja 
2022. 07. 23. 13:43 | Megjelent: 489x
Ezt is kommentbe akartam, de lesz ebből is egy blog. Megint.

Először is az eredeti blog nem arról szólt, hogy reklámozzuk a BDSM-et, hanem hogy álljunk be valami mögé, ami az elfogadást hirdeti, mert abból mi is hasznot húzunk... (Már ha elfogadjuk, hogy még mindig az elfogadásról szól az esemény. Bár ebben az országban mindenképp azt gondolom, hogy még erről szól)

Másodszor is a blogodra reflektálás. Az igazi probléma nem az, hogy tűrt vagy nem tűrt. Mert az. Senki le se szarja különösebben, hogy te mit csinálsz a hálószobád falain belül, mindaddig amíg kényszeresen nem kötöd mindenkinek az orrára. Meg azon kívül se különösebben. Max. kapsz egy beszólást, vagy röhögnek egyet rajtatok, vagy csak kapsz egy két szúrós pillantást, meg ilyenek. Belefér, aztán az élet megy tovább mindenki számára. Amúgy is ha kiteszed a hálószoba falain kívülre a lábad, akkor ezt a rizikót vállalod. A nagy büdös igazság, hogy nem vagyok sem én sem te (sem senki) annyira fontos a legtöbb embernek, hogy pont az érdekleje őket, hogy te mégis mi a franccal baszod el az időd.

A probléma máshol rejlik. Mégpedig ott, hogy mindenki meghúzza a kicsi kis határát, hogy mit csinál meg és mit nem. Nade nincs egy egységes határ, és leginkább senki nem tartja be a "közös megegyezést". Ez inkább csak egy ajánlás... Esetleg.

Mondok egy egyszerű mesét egy régi barátról. Képzelj el egy full hollywoodi romantikus vanilla párt, akik egyfolytában nyalják falják egymást, és mesélik, hogy rózsa meg baldahinos ágy, meg a többi. Aztán eljön egyszer egy mattrészeg éjjel, aztán előjönnek a szexsztorik. Olyan szexsztorik, aminek ugyan semmi köze a BDSM-hez, de én nem csinálnám meg, mert nekem túl sok, csak máshogy.

Vagy mondok mást. Megcsalás. A statisztikák szerint a társadalom többsége már megcsalta valamelyik partnerét legalább egyszer az életében. Én nem, számomra ez egy olyan határ amit nem vagyok hajlandó átlépni, vagy szakítás/válás, vagy nem csinálom meg, ennyivel megtisztelem azt akivel vagyok. Szóval én is ítélkezhetnék ezen paraméter mentén, hiszen ezt a határt én nem léptem át. De nem teszem. Pont azért mert felfogom, hogy én is saras vagyok, csak épp nem ebben. Vagy nekem is vívnom kéne a keresztes háborúmat a megcsalás ellen? Aztán én is követeljem, hogy törvényben legyen foglalva, hogy büntethető legyen? Jah, hogy az nem fog bekerülni, mert túl sokan vétkesek benne... Na igen...

Megint más. Ismertem olyan úriembert (nem ez nem az após/anyós, ha valaki olvasta az előző blogom), aki verte otthon az asszonyt (meg a lányát). Aztán ő pofázott arról, hogy a különböző fétisek meg a melegek milyen undorítókat... A maró kétszínűség és kettős mérce... (Mondjuk ő már rács mögött élvezheti az életét, szóval az igazságszolgáltatás legalább működött)

Szóval a probléma ott van, hogy van egy hangos kisebbség, aki ugyan ezernyi helyen hágta már át az íratlan (és írott) szabályokat, de ebben mondjuk pont nem és ezért feljogosítva érzi magát arra, hogy megmondja a frankót, és beleszóljon mások életébe. Emögött pedig áll egy csöndes többség, aki meg magasról tesz az egészre, nem érinti nem foglalkozik vele, majd leharcolják egymás között.

El kéne már engedi ezt a kétszínű moralizálást, mert senki sem szent és amúgy sem vezet sehova. Az egész egy nagy centizgetés, hogy én 10 centivel közelebb vagyok a határhoz, mint te ezért ítélkezhetek feletted. Csak épp hátra már nem néz senki, hogy az bizonyos határ amúgy 100 méterre van ám mindkettőnktől... Jó lenne már eljutni oda, hogy mindenki max. megnézné a másikat, aztán vállat rándítva élné tovább az életét.

Nade végső soron félre ne érts. Rég nincsenek már illúzióim, és nem gondolom, hogy a felvonulás valaha is változtatni fog bármin is. Ahogy azt sem hiszem, hogy a felelősséghárítás valaha is kiiktatható lenne az emberi természetből. Ahogy a politikai töltetét sem vitatom. Sajnos elvesztette már a jellegét ez is miszerint egy évben egy nap kimennek az emberek az utcára és önmaguk lehetnek, és buliznak egyet felszabadultan hozzájuk hasonlóak társaságában. Meg megmutatják, hogy léteznek. Mármint persze, a résztvevők többsége számára ennyi, csak épp a külső szemlélő (értsd.: Média) mindig árgus szemekkel figyeli, hogy mibe lehet épp belekötni, vagy ha a másik oldal, akkor hogy lehet ezt vonzóként tálalni. Aztán egy-egy kiragadott pillanatból megint önigazolást nyerhet mindenki akit foglalkoztat a téma.

Hozzászólások (3)


#427922 | 2022. 07. 23. 23:42
Tudják. Csak nem állnak szóba magukkal.
#427837 | 2022. 07. 23. 20:22
Tudom hogy falra hányt borsó ez amit ide firkantottam. Nem is több ez, mint az én utópiám. Másnak meg más az utópia, ezek az utópiák meg össze egyeztethetlenek.

Azon viszont elgondolkodtam vajon tényleg tudják legbelül? Persze, mindenki érzi, hogy valami nincs rendben, de nem tudom, hogy valóban összerakják-e fejükben, hogy csak a komplexusaikat vetítik ki másokra.
#427832 | 2022. 07. 23. 18:38
Jó írás megint. Az a baj, hogy nem fogják elengedni. Kell nekik az érzés, hogy ők különbek. Még ha legbelül tudják is, hogy nem.