Rémálomfölde

BDSM Blogok » Blog - Mayorah » Rémálomfölde
Mayorah (37)
Domináns, Fetisiszta, Szadista
Férfi, Hetero
  • Hitelesített profil
  • Van nyilvános albuma 
  • Van blogja 
2020. 04. 13. 16:18 | Megjelent: 564x
Gondolom sokan találkoztunk már azzal, hogy egy általunk szerettet nő felébred mellettünk, és teljesen ki van akadva mivel arról álmodott, hogy megcsaltuk, kiraktuk vagy egyszerűen csak rossz arcunkat mutattuk neki, és úgy kezelt minket mintha valóban megtettük volna, azt amit álmodott. Nos a mai éjszaka egy érdekes élményben volt részem. Mégpedig hogy én rémálmodtam ugyanezt, csak fordítva.

Az álom története nem különleges, viszont a megértést segíti így leírom. Történt, hogy iszogattunk az egyik kocsmába ahova rendszeresen járunk, mivel olyan zenék szólnak amiket mindketten meg a barátaink nagyobb része is szeret. Azonban ez az este annyiban volt más, hogy nem a közös barátainkkal voltunk ott, hanem a munkatársaimmal. Emiatt párom nem igazán tudott feloldódni a társaságban és jelezte, hogy törődjek vele, azonban mivel a téma és a társaság is egészen jól működött együtt, így nem figyeltem rá igazán. Ahogy arra sem, hogy mellénk csapódott egy srác, aki elkezdett beszélgetni párommal. Sok idő telt el így, aztán egyszer csak nem láttam párom, meg a srácot sem. Eltűntek együtt. Ezzel vége is lett a kapcsolatunknak, mivel többet nem találkoztam a párommal.
*Az álom folytatódott, sok idő telhetett el, hetek*
Nem értettem mi történt. Megpróbáltam vele beszélni online, és elmondta, hogy a sráccal jobban passzoltak mint velem. Ami azt illeti sokkal jobban. Ahogy mesélt, azt éreztem, hogy nem is ismertem azt a nőt akivel voltam. Másrészt teljes mértékben értettem, hogy miért választotta a srácot. Magányos és elveszett voltam, értelmetlen volt minden. Amikor valakivel egy életre tervezel, és minden terv közös, akkor elég fájdalmas az újratervezés.
*Felébredtem*

Ébredés természetesen nagy jó érzés volt, mikor megláttam, hogy itt fekszik mellettem a párom és csak egy hülye álom volt. De az egészre emlékeztem, bennem volt az érzés amit akkor éreztem. Nagyon intenzíven éreztem továbbra is. Hiába meséltem el, és tett meg minden tőle telhetőt, hogy a negatív érzés elmúljon, még most is bennem van. Még annak ellenére is, hogy tudatosan felfogom, és tisztában vagyok vele, hogy a valóságban az egész álom meg sem történne. Egyrészt mert nem ilyen a kapcsolatunk dinamikája, másrészt furcsa is hiszen nem érzem magam és a kapcsolatomat veszélyeben, szóval nem értem miért álmodtam ezt.

A konklúzió pedig az, hogy megértem azt amikor egy nő ennyire rápánikol és "hisztizik" egy ehhez hasonló álom után. Nem egyszerű ezen csak úgy átlépni még akkor sem, ha teljes mértékben bízunk a másikban, és tudjuk hogy a valósághoz semmi köze. A tanulság pedig, hogy sosem vehetjük biztosnak azt aki mellettünk van, mindig tenni kell egymásért hogy ez így is maradjon.

Végül egy gondolat a jó öreg Junkies-éktől:
"Minden nőnél van jobb nő. Minden bajnok legyőzhető"

Hozzászólások (2)


A hozzászólások belépés után olvashatók.