602-es szoba
Lassan szárad a lakk a körmömön, addig semmit sem tudok csinálni, nehogy belenyúljak valamibe. Nézek ki az ablakon, alattam a város, a sokaság. Pályaudvar és autók, nyüzsgő terepasztala. Emberek mennek, gondolom céllal, innen úgy látszik össze-vissza. Látom őket, ők nem látnak engem. A lakk volt az utolsó mozzanata a felkészülésnek, ha megszárad: kész vagyok. Az ablak tükröződésében homályosan látom magam, pontosabban Mayát látom, az illúziót, egy kecses középkorú nőt, aki rózsaszín szatén...