Ha az a manó nem lenne

Leírtam… Elküldtem… Már nem vonhatom vissza.

Kinek a gondolatai voltak ezek? Az enyémek, vagy a már nehéz súlyokkal megterhelt lelkemen könnyen uralkodni tudó, a bizonytalanság érzését elnyomni akaró önző egó íratta ezt velem, hogy újra fel tudjon kapaszkodni a belső gyengeségemen és uralni tudjon engem? Hiba nélkül teszi a dolgát, mert már most tudja, hogy ezután még több fájdalom fog az eddigiekhez társulni, ezzel is magát erősítve és közben röhög a markába. Nagyon éhes. Még több fájdalomenergiára van szüksége.

És ezzel el is kezdődött egy még nehezebb szakasz. Mi történik, ha olyan ügyesen formálta, az utólag teljességgel ostobaságnak tűnő gondolataimat, hogy ezzel sikerült a másikban az eddig felépített bizalmat teljesen lerombolnia?

Ha engedném neki, akkor most következne először a szükségtelen könyörgés. És minden meg nem válaszolt üzenetem után ő újra és újra feltöltődne és még nagyobb uralom alatt tudna tartani. Ezután egyenes út vezet a soha véget nem érő, egyre sötétebb mélység felé.

De ezt felismervén máshogy döntök. Éber maradok és figyelem magamat. Nem ugrok bele a sötét, mindig csak lefelé tartó spirálba. És bízok abban, hogy én is érdemes vagyok arra, hogy nekem is megbocsássanak. De ami a legfontosabb, hogy tiszteletben tartom a másik döntését és emellett igyekszem legalább én saját magamnak megbocsátani.

Ha csak egy embernek is segít a tanácsom, akkor már duplán megérte leírni ide. Hiszen így már nemcsak én egyedül tudok tanulni belőle:

Az éberség és a türelem sok mindennek lehet a kulcsa. Még akkor is, amikor a manó folyamatosan ott duruzsol a fejedben és “falsch” információkat közvetít feléd, amiket az adott lelkiállapotodtól függően néha automatikusan elhiszel, valóságosnak és ésszerűnek tartasz. Miközben ezek csak hamis képet jelenítenek meg valóságként a fejedben és ha nem eléggé figyeled magadat, akkor könnyen be is dőlsz nekik és aláveted magadat. Néhány pillanat múlva meg már hiába bánkódsz. Bár lehet, hogy ilyen gyorsan össze sem áll a teljes kép, hogy mit is tettél valójában.

Aztán akkor te vagy a soron és kezdheted ott, ahol én:

Leírtam… Elküldtem…