Édes anyanyelvünk két lábbal tiporva

Nem lehetnek túl büszkék manapság a tanárok a posztok/blogok/kommentek olvasgatása közben. Sokszor nekem fáj. Bocs, nem bírtam tovább, elszakadt a cérna, annyira gáz, amit néha látok.



A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás

120. Az igekötős igék írásában a következő szabályok érvényesülnek.

a) Ha az igekötő közvetlenül az előtt az ige (vagy igenév) előtt áll, amelyikhez tartozik, egybeírjuk vele: átad, benéz, felnyit v. fölnyit, lebecsül, visszaszerez; kiállítani, megtartó, eldobott, szembeszállva; stb. Hasonlóképpen: megtartás, szembeszállás stb. – Igekötők lehetnek a következők: abba, agyon, alá, át, be, bele, benn, egybe, el, ellen, elő, előre, fel v. föl, félbe, félre, felül v. fölül, fenn v. fönn, hátra, haza, helyre, hozzá, ide, keresztül, ketté, ki, körül, közbe, közre, külön, le, meg, mellé, neki, oda, össze, rá, rajta, széjjel, szembe, szerte, szét, tele, tova, tovább, tönkre, túl, újjá, újra, utána, végbe, végig, vissza stb.

b) Ha az igekötő követi az igét (vagy az igenevet), különírjuk tőle, például: pihend ki (magad), hagyj fel (ezzel), üljünk bele, menjetek előre, ne sározd össze, nem nézve oda, (akkor) ültünk le, (ti már) mehettek vissza.

c) Az igekötő külön szó marad, ha közte és az ige (vagy igenév) között más szó is van, például: el ne késs, le nem tenné, újjá is építjük, közre kell bocsátani, haza szabad menni, föl sem véve. Hasonlóképpen: be nem avatkozás, meg nem értés stb.

Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran jelentéskülönbségre is utal: annak jelölője, hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követő szóhoz. Más és más tehát: megvan húszéves, de: meg van töltve; megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni; leszokott a dohányzásról, de: le szokott utazni vidékre; beleszeretett a lányba, de: bele szeretett volna szólni; elleszek nélküle, de: el leszek fáradva; megtudták a hírt, de: meg tudták javítani; stb.

d) A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy az igenévvel), például: ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt, össze-összevesznek; elő-előtűnő, vissza-visszatérve. Hasonlóképpen: vissza-visszatérés stb.

Az ellentétes jelentésű igekötőket szintén kötőjellel kapcsoljuk össze, de különírjuk őket az igétől (vagy az igenévtől), például: ki-be járkál, le-föl sétál, ide-oda tekint; oda-vissza utazni, előre-hátra pillantva. Hasonlóképpen: le-föl sétálás stb.

Különírjuk az igétől (vagy az igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat is, például: összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva. Hasonlóképpen: szerteszét szórás stb.

e) Az igekötőként is használt határozószót különírjuk akkor, ha határozószói szerepét emeljük ki: abba tette (amiben eredetileg volt), de: abbahagyta (a sírást); fenn v. fönn maradt (a padláson), de: fennmarad v. fönnmarad (a neve); (nem) félre állt (hanem középre), de: (tapintatból) félreállt; ide jött (nem a szomszédba), de: idejött hozzám; stb.

Az igekötővel alakilag azonos határozószói névmást is különírjuk az igétől (vagy igenévtől), ha világosan személyes névmási szerepű: hozzá (= őhozzá) ment feleségül (nem tehozzád), de: hozzájárul (valamihez); neki (= őneki) megy a levél, de: nekimegy (a szekrénynek), nekimegy Jánosnak (= ölre megy vele); (csak) rá (= őrá) gondolok, rossz rá (= arra) gondolni is, de (más hangsúlyozással): rossz rágondolni is; stb. Csak különírt (határozószói) formájuk van a személyjeles formáknak, például: hozzám adták feleségül, nekünk jött a csomag, mindig rád gondolok.




Melyik a helyes forma: jól esik vagy jólesik?
Valójában mindkettő. A lényeg, hogy jelentésüknek megfelelően használjuk őket! Ugyanis jelentésüket tekintve igencsak különbözik egymástól a két alak.

Jól esik: szerencsésen esik
Pl.: Síelés közben felbukott, de szerencsére jól esett, minden csontja ép maradt.

Jólesik: kellemesen érinti
Pl.: Mindenkinek jólesik, ha kedvesen szólnak hozzá.



Akinek nem inge, gatyája!