Előre bejelentett gyilkosság krónikája

Szeptember óta szingli vagyok, randizgatok. Mindenki tudja, milyen ez. Van, amikor te kellesz neki, de ő neked nem. Aztán olyan is, amikor ő kell neked, de te neki nem. A legtisztább helyzet, ha egyikőtöknek sem kell a másik, ilyen is előfordul. De mi van akkor, ha minden ideális, mindketten kelletek a másiknak, de van egy pici bibi?

Úgy hívják, távolság. Minden klappol, de engem ide köt az élet, őt oda. Két felnőtt ember vagyunk, meg tudjuk ítélni, hogy mobilisak vagyunk e, szóval nem hiányzik a "mindent meg lehet oldani" kommentáradat. Ezt szépen meg is beszéltük, nem itt van a baj. Hanem az, hogy nem tudunk egymásról lekattanni.

Na, mit tesz ilyenkor az ember lánya? Szabaddá tesz egy hétvégét, hogy Vele tudja tölteni, mert ez logikus, nem? Ennyi jár nekünk. 2 nap együtt, hogy legalább a sürgető vágyat ki tudjuk elégíteni. Utána én jobbra, ő balra. De ennyi nekünk is jár. Igaz?

És mi van a háttérben? Titkon azt reméljük, hogy rossz lesz. Csalódás. Így el tudnánk engedni egymást, és megkönnyítenénk az életünket. Most az egyszer legyen egy randi szar!

Viszont tudjuk, hogy nem így lesz. Csodás lesz, és 2 napig nem ebben a világban élünk majd. És utána cefetül fog fájni, hogy ki kell szakadnunk belőle, és el kell engednünk a másikat. De legalább ez a hétvége a miénk lesz. Csak a miénk. (Meg azé a szőke démoné, aki beugrik "köszönni" egyet, de ez egy másik sztori! 🤭)

Nem vagyunk normálisak, de alig várom! 😄