Álom 2

Ez sem mai darab... :-)

Este borzalmasan fájt a fejem. Nehezen aludtam el, de ami utána jött...
Úgy döntöttem, hogy megosztom Veletek. Nem szoktam ténylegesen megtörtént dolgokról mesélni senkinek, de ez elég régen volt, és úgysem tudja senki, hogy kivel... Szóval ha már álmomban felidézte az agyacskám, íme:

Egy vikingmetál koncerten voltunk a haverokkal Pesten. Nyár volt, jó idő, nem készültünk szállással. Sokszor éjszakáztunk már a városban, ez nem okozott gondot.
Kicsíptem magam, mint mindig, bár az ilyen bulikba még a szokásosnál is extrémebben szoktam megjelenni. Az elmaradhatatlan 24 soros acélbetétes bakancs, neccharisnya, combközépig érő nadrág, top, eddig semmi extra. De aki ismer tudja, hogy egyedi ékszer mániám van. Erre az alkalomra a láncaimat vettem fel. Két sor lánc a nyakamban, 3-3 sor a csuklóimon, egy lánc a csípőmön, és a top pántjai is láncokra voltak cserélve.

A tombolás közben valaki meglökött. Éreztem, ahogy a láncinge végigszántja a bőrömet. Nagyon pipa lettem. Még csak az hiányzik, hogy tiszta seb legyek! Nem tud vigyázni? A pogó elöl van! Éppen készültem leordítani a bunkóját, hogy húzzon el, mert ha beleakad a hajamba, akkor kinyírom, amikor felismertem. Hoppá! Ő itt? Az egyik zenekar gitárosa. Nem a kedvenceim, de annyira ismerem őket, hogy beugorjon a neve. Zenész... A gyengém. Na jó, talán mégsem küldöm el melegebb éghajlatra azonnal, adok egy esélyt a dolognak, hátha... Végigmért, tetszettem neki. Nem mondott semmit, még bocsánatot sem kért, de ottmaradt mellettem. Együtt tomboltuk végig az estét egy szó nélkül. A bejáratnál vártak a többiek, így volt megbeszélve. Nem kérdezett semmit, csak jött velem. A többiek döbbenten néztek ránk, amikor kiértünk. A csajok vihogtak. Na igen, nem az első eset, hogy egy neves zenésszel kerülök elő... :-)

Nem kellett megbeszélnünk semmit. Nemes egyszerűséggel közölte a többiekkel, hogy itt lakik nem messze, nála töltöm az éjszakát, a hajnali vonathoz majd kivisz. Aztán kézen fogott, és elindultunk. Köd borult az agyamra, nem láttam, nem hallottam semmit. Tudtam, hogy mi következik, legalábbis reménykedtem benne, hogy... :-) Csak mentem vele szó nélkül, azt sem tudtam merre. Egyszer csak arra eszméltem, hogy záródik mögöttem az ajtó, és a falhoz szorít. Szinte széttépett. Vadul csókolt, leráncigálta azt a kevés ruhát, ami rajtam volt, csak a harisnya és a bakancs maradt. Aztán leültetett az ágyra, hátralépett, végigmért. Láttam, hogy valamit tervez, de még nem is sejtettem, hogy mit. Kihúzott egy fiókot, előszedett egy rakás láncot, és elkezdte megalkotni a művét.

A derekamon lévő lánchoz rögzítette a két csuklómat, aztán a két könyökömnél átfűzött még egyet, amit szorosra húzott a hátam mögött. A karjaimat már nem tudtam mozdítani többet. Aztán a nyakamon lévő lánchoz csatolt két másikat, amiket a bakancsom márkajelző bilétájához rögzített. Mire nem jó az a kis anyagdarab... :-) Ott térdeltem az ágyon, izgatottan vártam a folytatást. A bimbócsipesz vékony láncát átfűzte a nyakörvemen, és felcsíptette. Nem feszítette meg túlzottan a láncocskát, de elég szorosra állította a csipeszt, felszisszentem. Már égtem a vágytól, alig vártam, hogy kész legyek és hozzám érjen. Félő volt, hogy öngyulladás lesz a vége, ha sokáig húzza még az időt! :-)
Hátralépett és végigmért. Felkapott egy fényképezőgépet és kattintott párat. Minden oldalról lefotózott, vigyázva, hogy az arcom ne látszódjon, aztán visszatette a polcra a gépet, és vigyorogva hozzám lépett. Vad tűz volt a szemében. Csókolt, tépett, harapott, mart, közben a testem minden porcikáját felfedezte a kezeivel. Lángolt a bőröm, folytam végig a combomon, szavak nélkül könyörögtem egy kis élvezetért. Megkönyörült végre.
Lassan levetkőzött, csak a láncing maradt rajta. Faltam a szememmel, teste minden porcikáját emlékezetembe véstem. Aztán mögém térdelt, és előre döntött. A lánc megfeszült a nyakamon, a hátam ívbe hajlott, a csipeszek tépték a melleim, és belém csapódott. Fájdalom, gyönyör, légszomj, pánik, eufória... Érzéki extázis járt át egy pillanat alatt. Nem tudtam többé gondolkodni...

A kollégiumi szobatársam egy hétig kenegette a hátam és a fenekem, ahol a láncing lenyúzta a bőröm. Naponta százszor mondta el, hogy nem vagyok normális, hiszen tele voltam sebekkel és zúzódásokkal. A láncok durva nyomokat hagytak a nyakamon, a karomon, a csuklóimon és persze a hátamon. Büszkén, boldogan nézegettem minden nap, amíg az utolsó nyom is el nem tűnt, amit akkor hagyott rajtam.

Soha többet nem találkoztunk, még a koncertjükre sem mentem el többé.

Bármit megadnék, ha lenne egy képem azokból, amiket akkor készített...