Álom

Feladatot kaptam. Álmodnom kell. Nem okoz gondot, szoktam irányítottan álmodni. De az eredmény igencsak meglepett. Annyira eleven volt, annyira valós, annyira részletes. Hát gondoltam megosztom...

Helyszín egy középkori barokk kastély.

A szolgálóim éppen fürdetnek, fésülnek, szépítenek. Közben azon gondolkodom, hogy milyen csalafinta titkot őrzök a fiókban. Nehéz volt eltitkolni Uram elől, hiszen minden lépésemet figyelteti. Sok aranyba és fenyegetésbe került, de sikerült. Elkészült, itt van, és nem is sejted. Már csak arra várok, hogy közöld, kilovagolunk. Csak ilyenkor maradhatunk kettesben. Tényleg kettesben. A kastély tele van emberekkel, itt soha nem élheted ki magad rajtam, velem.

És jön az üzenet, öltözzek, megyünk. Ez csak egyet jelent. Akarsz, kívánsz, vágysz. Gondolkodás nélkül, adrenalinnal tele adatom fel magamra az új ruháimat. A csipkeverők napokat dolgoztak a harisnyámon. Megérte, csodálatos lett, és tudom, hogy meg fogsz őrülni, ha meglátod. Igazi pókháló mintája van. Aztán a ruha. Én terveztem. Aprólékosan kidolgozott, minden részlete a pókokhoz köthető. A szoknya aljában nehezék van, hátul a fűzőn pedig karikák. Így anélkül tudod felhajtani a nagy és nehéz ruhát, hogy tartanod kéne. Mindkét kezed szabad lesz. Alig várom...

Elindulunk. Azonnal megjegyzed, hogy új ruhám van, és nem tudsz róla. Látom a szemeden, hogy jól mulatsz a csalafintaságomon, de látom a fenyegetést is, amiért vettem a bátorságot és kijátszottalak. Azonnal elönt a pír, de valahol büszke vagyok magamra, ezért egy huncut mosollyal intézem el a dolgot. Pedig tudom mi vár rám. Félnem kellene. Rettegnem. De nem teszem. Elöl egymás mellett ügetünk. Női nyeregben ülök, mert a fellibbenő szoknya alól kivillanó lábamat imádod nézegetni. De a szoknya nem libben. A nehezékek nem engedik. Látom zavarod. Egyre gyorsabban hajtod lovad. Tartom a tempót. Még mindig semmi. Kacagni volna kedvem, de nem merem. Már rájöttél, tudom. Érzem.

És ekkor kiadod a parancsot. Mindenkinek takarodó még a közelből is. Velem akarsz maradni, közönség nélkül. Megállítod a lovad, leszállsz, én nem mozdulok. Ez már egy más tudatállapot, innen már nem hozok döntést, nem gondolkodom, csak várom az utasításokat. Óvatosan leemelsz a nyeregből. Imádat és csodálat van a szemedben. Eddig nem láthattad a ruha részleteit, de már tudod, hogy az egészet Neked, Érted csináltattam. De a legnagyobb meglepetés még hátra van. Ölelsz, csókolsz, markolsz, birtokolsz. Aztán a fához vezetsz. Ahhoz, ahol oly sokat álltam már, ahol oly sok gyönyörben és kínban volt már részem.

Lehúzod a kesztyűmet és azzal kötöd össze a kezem a törzs mögött. Észreveszed a karikákat, tudod mire valók. Felcsatolod a szoknyát a fűzőre, és meglátod a pókhálómintás lábaimat. Elakad a lélegzeted is. Erre aztán nem számítottál, igaz? Ennyi év után is meg tudlak lepni. Elönt a boldogság, ahogy mögém térdelsz. Csodálattal simítod végig minden porcikámat. Csókolsz, ahol érsz.

Aztán eltávolodsz. Tudom mi következik. Minden izmom megfeszül. Várakozva rettegek. Sikítva örülök. És jön az első. Meglepetésemre nem pálca, ez a kezed. Elönt a büszkeség, tudom, ez egy különleges alkalom, mert most Neked is fáj. Újra és újra lecsapsz. Egyre erősebben. Már nem gondolok, nem érzek, csak sodródom. Szárnyalok. Nincs tér, nincs idő, beszűkül és eltűnik a világ. Csak Te, én és a vágy.

Szól a telefon. Reggel lenne? Nem akarok felébredni! Most nem! Élvezni akarom! Na jó, már elillant az álom, megnézem. Talán Uram írt. Látta a képet, amit lefekvés előtt küldtem. De nem, az írt, akitől Ő eltiltott. Miért töröltem az ismerőseim közül. Megőrülök! Most komolyan hajnal fél 3-kor ezen kattog? És honnan vette a bátorságot, hogy kiűzze az álmot a szememből? Azt az álmot, amit annyira élveztem. Törlöm a beszélgetést, nem méltatom válaszra. Pár sor Uramnak, és vissza az ágyba. Talán még vissza tudok menni oda, ahonnan kirángattak. De nem. Innentől már csak zagyvaságokat álmodok, és mindvégig ott van a vágy az álom mögött, hogy visszatérjek ahhoz a fához.

Fejfájással ébredek.