Képzelt zsibvásár - I.- II.

"Kedves Barátaink, Tisztelt Tagok!

Mint már azt mind jól tudjátok, szokásunkhoz híven újra megrendezésre kerül kis közösségünk tagjai és egyéb érdeklődők számára szervezett BDSM témájú bulink. A helyszín és időpont a szokásos, bárkit szívesen látunk. Azonban ez az esemény mégis eltér a szokásostól.

Most először a belépésnek feltétele lesz. No, nem kell megijedni, nem belépőjegyről van szó.

Az est témája a zsibvásár!

A belépés feltétele egy már megunt, feleslegessé vált, feledésbe merült, elgazdátlanodott, vagy bármilyen egyéb okból mellőzhetővé vált fetish, vagy a BDSM témájával szorosan összefüggő tárgy felmutatása.

A tárgyakat összegyűjtjük, s mindenki számára szabad a vásár. Reményeink szerint mindenki megszabadul egy számára felesleges tárgytól és egy hasznossal távozik."

I.

Érdekes elképzelés. Egy megújuló buli. S hogy mit kellene elengednem végre, hogy csak emlék legyen, mint az, akitől kaptam? Nem is kérdés.

Volt idő, amikor azt gondoltam az ágyban, erőtlenül, kisírt szemekkel, hogy soha többé nem tudnék azokhoz a tárgyakhoz nyúlni, amiket vett nekem. Ő, az erős férfi, nekem, a gyenge nőnek…

A kedvenc pálcája, a kedvenc vibrátora, a kedvenc csipeszei és a kötelek. Vagy épp, amit nem annyira kedvelt, de mégis emlékek fűznek hozzá. Mind egy darab volt belőle… de belőlem is. Az én kedvencem is az a pálca… s míg ő csak a markában tartotta, addig én szinte egész hosszában érintkeztem vele. Mit érintkeztem? Szinte szeretkeztem azzal a suhogó, csípő vesszővel. A kéj és fájdalom násza volt nekem. Az én kedvencem is.

A csipeszek. A sokszor úgy gyűlölt, fekete csipeszek. Amiket úgy vettem, a boltban… mintha csak ruhát szeretnék teregetni. Mintha csak egy szorgos háziasszony volnék, aki mindenek elé helyezi a tisztaruhát… és nem koszos ribanc, aki a kis harapások fájdalmától kéjelegve vonaglik, s eszébe sem jut a virágillatú pulóver. Nem is gondoltam volna a kis fekete bestiákról, hogy elsőként kerülnek vissza rám, amikor már nem zokogva hevertem az ágyon, de kielégületlenül és magányosan. Egy kis érzésre vágyva… egy kis ismerősre, valamire, ami nem veszett el Vele. Őket sem adom.

A nyakörvem. Az első és egyetlen. Valódi. Állatkereskedésből való. Emlékszem, a legelső szeánszra érkeztem hozzá. Akkor térdeltem életemben először meztelenül, felöltözött férfi előtt. A szívem végig a torkomban dobogott, zúgott a fejem. Az arcom piroslott izgatott szégyenemben. Nem is mertem ránézni. Csak a földet bámultam.

Körbejárt körülöttem. Némán. Végül a hátam mögött állt meg. A ruhája anyaga meztelen hátamhoz simult, s egy mozdulattal bőrszíjat kanyarított a nyakamba. Gondosan becsatolta, megigazította. Most először néztem fel rá. Mosolygott. Leginkább a szemével mosolygott. „Nagyon jól áll.” Ennyit mondott. Aztán meleg fürdőt kért.

A fürdőszoba tükrében pillantottam meg magamon először. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól áll. Azt hittem, csak mondja, hogy örüljek, de tényleg… többé már nem is voltam meztelen. Egy egész ünnepélyes öltözetet kaptam. Egyben vadóc külsőt is kölcsönzött, de ha akarom, szinte sportos is volt. Fekete bőr szíj, körben vörös mintával. Belülről szintén pirosló anyag fedi. Elegáns. Vad. Szép. Csodaszép.

Nem vagyok egy tükör előtt tüsténkedő típus, de teljesen belefeledkeztem a nyakörvem csodálásába a hipnotikusan csobogó víz mellett. Sajnos lemaradtam a pillanatról, hogy meglássam Őt meztelenül, mert csak arra lettem figyelmes, hogy nyakig merül a habokban és mosolyogva int, hogy hozzam az italát.

Milyen büszkén és örömmel viseltem ezt a csodás darabot. Az utcára is felvettem, noha bátorságom nem volt arányban a vágyaimmal… így könnyű sállal takartam el a kértelen kíváncsiskodók elől… Büszkén viseltem titkomat.

Mikor az élet úgy hozta, hogy egyedül töltöttem az éjszakát, s mardosott már a magány, felvettem, hogy érezzem, tartozok valakihez.

De szabadon engedett már. A valaha volt legfájdalmasabb szabadság. És a kis csoda, a csinos pánt, az erős kapocs, a megkérdőjelezhetetlen jel.. egy táskában lapul, egy ágyneműtartóban. Áruló szívként az ágy deszkái alatt. Már csendes. Már nem gyakran okoz álmatlan éjszakát. De nem erre hivatott. Örömöt kellene okoznia, s büszkén kellene, hogy hordozzák.

Most majd új gazdákra talál.

II .

Ez jó. Ez éppolyan, mint a ruhásszekrény frissítése. Sosem fogom megérteni, hogy a nők mit nem tudnak megoldani egy ilyen egyszerű feladaton. Amit az elmúlt egy évben nem húztam magamra, az mehet a szekrényből.

Nos… végigpörgetem az elmúlt éjszakát. Igen kimerítő volt a program. Főleg a kis szukának. Hihetetlen, hogy mennyi mindenre képes, ha a szemébe nézve kérem. És milyen tündéri, ahogy a nyílt manipulációnak is felül… pedig nem ostoba, ő is tudja, hogy olcsó trükköket vetek be. „Szeretném, ha… de ha nem vagy rá képes, azt is megértem…” . Elönti a méreg, aztán a szégyen, aztán megint a méreg, a bizonyítási vágy és végül az alázat… ja nem, legvégül a kéj. És mindez tisztán leolvasható az arcáról. Imádom.

Szinte mindent használtunk tegnap éjjel. Egyetlen kivétellel. Fekete labda két bőrszíjhoz erősítve, egy egyszerű csattal. A képeken jól mutatnak a kipeckelt szájú modellek, de valójában nem túl praktikus darab.

Nem tetszett neki, mikor először meglátta. Azt mondtam neki, büszke lennék rá, ha nem kellene használnunk, mert csöndben kibírná, amit kap. Még most sem hiszem el, hogy meg sem nyikkant. Még egy hét múlva is meglátszottak a nyomok, amiket a fenekére festettem, de egy hangot sem adott ki. Igazán büszke voltam rá.

Ezzel persze nem csak az engedelmességét adta nekem, de fegyvert is. Mindig egy pillanat alatt vörösre vált az arca, ha nyafogása miatt csak kézbe veszem ezt a kis vacakot. Vagy épp sokatmondóan elfehéredik, ha előre kikészítem a pálcák vagy a korbács mellé. Azt hiszi, hogy olyat kap, ami miatt már én sem hiszem, hogy kibírja hang nélkül.

Most, hogy belegondolok, nem is haszontalan. Nem rendeltetésszerűen használom ugyan, de úgy játszok az érzelmeivel ennek a segítségével, ahogy csak akarok.

Viszek inkább néhány nádpálcát. Akciósan vettem a kertészeti boltban, marad elég így is.