2020. 04. 16. 07:37 | Megjelent: 979x
"Gyakran úgy vágyunk tartalmas és intim kapcsolatokra, hogy a lelkünk mélyén egyáltalán nem állunk rá készen. Nem vagyunk nyitottak, zsigerből érzik rólunk, hogy elérhetetlenek vagyunk. Lehet, hogy jól esne, ha küzdenének a bizalmunkért, de a realitás az, hogy ezt senkinek nem kötelessége vagy felelőssége megtenni. Ha szeretnénk, hogy valaki az életünkbe sétáljon, akkor az a minimum, hogy az ajtót nem csukjuk kulcsra előtte.
Tudom, hogy mennyire nehéz lehet mindez, főleg, ha sérültünk már korábban. Ha időt szakítunk a felépülésre és a gyógyulásra, akkor viszont magabiztosabban tudunk ismét kapcsolatokat kialakítani, hiszen bár megmarad valamiféle érzékenység, de a félelem már nem lesz jelen. A közös hang megtalálásának egyik feltétele pedig az, hogy szabadon kifejezzük önmagunkat és megmutatjuk, hogy kik is vagyunk valójában, és mit szeretnénk a kapcsolatainkban.
Ez a fajta sebezhetőség jel lehet a másik felé, hogy ő is megteheti ugyanezt. Megmutathatja önmagát, mert nem ítélkezéssel, hanem elfogadással találkozik majd. Társként, partnerként viszonyulunk egymás gyengeségeihez, pláne, hogy tudjuk, mikor kell erősnek lenni. Ha ezt kiegészítjük a kölcsönös támogatással is, akkor lehetőségünk lehet egy igazi, erős kötelék kialakítására.
Tartok tőle, hogy manapság csak falakat építünk magunk köré, nem pedig hidakat, ami összekötne bennünket. Nem fejezzük ki, hogy mennyire fontos nekünk a másik, nem tudjuk elmondani, hogy szükségünk van rá!"
Forrás: Facebook
Hozzászólások (6)
Persze lehet nem mindenki küzdenek ezzel a problémával, csak vannak ilyenek mint én(mi?). Úgy látom azok a nők akik valamennyire szimpatizálnak velem, ők szinte egyből meg is bíznak bennem, még az itteni beszélgetős partnereim is. Mivel kölcsönös, mert én is érzem és adom, és régen is így volt, lehet innét indult az egész. No mindegy, engem többé már ez a veszély nem fenyeget. :DDD
és mikor azt hiszed, egészen-egészen-egészen tutira egyértelműen elmondtad, és a másik megértette, hogy ez "csak úgy", akkor is kiderülhet, hogy a másik mégsem vette annak :(
Csak vajon van -e mersze valakinek lebontani ezeket a várakat maga körül ?
Addig meg... azért is tartom fontosnak a "csak úgy" ismerkedéseket, barátkozásokat, mert ha nem is kapja tőlük azt az ember, amire igazán vágyik, a gyógyulásban, kész-séghez való közelítésben és önismeretben nagyon segíthetnek... nomeg, a pozitív kapcsolatok melengetőek, ego-polírozóak, és jó is az ilyen :)
Ha meg görcsösen, nagyonakarva ismerkedünk bárkivel, akkor nem csak magunknak, hanem neki is sérüléseket, kudarcélményeket okozhatunk... és meg sem kapjuk, amire vágyunk.