Hogyan legyen nagy a pöcsöd?

"Vedd be ezt a tabit, rakjál rá pumpát, kend be ezzel a krémmel és hipp-hopp a 10 centis farokból egyből 20 centis lesz. "
Fizesd ki, használd és a pöcsöddel nem fog történni semmi. Garantáltan. Sajnálom.
De most!
Szerencséd van, hogy idetévedtél, mert végre valóra válhat az álmod! Megsúgom a titkot, ha még nem tudnád. De tudod te ezt már...


---


Attila szeret fát vágni, hasítani, aprítani. Keresi a legszebbet, a legerősebbet, szép vastag törzzsel.
Legyen magas, nagy lombkoronával, emelkedjen ki a többi közül minden téren.
Azt szeretné kivágni.

Ne csak szép legyen, legyen különleges, érdemes legyen belevágni azt a fejszét. A fejsze, amely a legjobb fát érdemli, amit oly nagy becsben tart...

Meg is találja.
-Bámulatos vagy...mindvégig téged kerestelek - mondja áhitattal.
Csodálattal bámulja, sosem látott még ehhez foghatót. 

A fának pedig tetszenek a bókok, és szívesen ledőlne, régóta áll ott, erősen, kitartóan, jó lenne pihenni már. Tudja ő is: Attilára várt egészen idáig.

Attila el is kezdi a munkálatokat. Hosszasan vizslatja a vastag kérgeket, simogatja, átöleli, becézgeti. A fa pedig csak áll kitartóan. Alig várja, hogy zuhanjon.
Attila belevágja a fejszéjét.

Az első ütés után azonnal megrökönyödik. 
-Ez nagyon kemény...
-Semmi baj...hát persze, hogy az, hiszen ő egy erős fa. Újra belevágja hát fejszéjét, de sikertelenül.
A fa zuhanna, pihenne már és Attila kiváló favágónak tűnik, minden szempontból. Ezért hát a fa is mindent belead. Nyújtózik, ágaskodik, izeg-mozog, hátha ezzel segíti a favágónak megtalálni azt  a pontot, ahol könnyedén behatolhat.
Attila még egyszer próbálja meg, így összesen háromszor vágja bele a fejszét a monstrum fába. Az utolsó próbálkozásnál a fejsze visszapattan a fa törzséről, Attila keze megrándul. Hangosan felmordul, majd eldobja a fejszéjét.

Hangosan felordít.

Fel-alá járkál, ideges,nézegeti a fejszéjét. Talán nem olyan éles...?Talán nem elég erős? Lehetne hosszabb, vagy vastagabb?

Aztán arca teljesen megváltozik, hangja lenyugszik, kihúzza magát és lesajnálóan így szól:
-Kivágnálak én...de nem is vagy te olyan szép. Sőt, igazából elég ronda vagy... különlegesnek sem mondanálak, most, hogy közelebbről megnéztelek.
Nem hiszem, hogy te kellesz nekem. 
A fa kétségbeesetten próbál töpörödni, hajlani, de mindhiába. Attila már továbbállt.

Amint Attila kitér a fa látószögéből, ereje és magabiztossága elhagyja testét, összegörnyed. Kezébe veszi fejszéjét. 
Megdöbbenten fedezi fel, hogy a fejsze már nem csillog, súlya sincs már, sőt, mintha kisebbnek is látná.
Az egyetlen fejszéje...az élete! Dehát mitől lett ilyen kicsi?
Hogyan lehetne visszacsinálni az egészet? Mitől lehetne újra nagy, erős és csillogó a fejsze?
Amint ezen gondolkodik, belebotlik egy zsenge rózsabokorba. Nagyon szép. Illatos. Nézegeti, kerülgeti, gondolkodik. 
-Mit kezdjek én egy rózsabokorral? Sok haszna nem lenne, igazából nekem semmire nem jó.!
-De szép!
-De kell nekem ez a rózsabokor? Ez az amire vágyom?...
-De szép! És illatos!
-De...
-DE SZÉP!

Igen! Ez lesz az. Előkapja hát fejszéjét, belevág. A bokor azonnal megadja magát, ölébe hullik. Attila szeme ragyog, a fejsze újra csillog, és igen, újra erős és hatalmas!
-Ez vagyok én, újra, az erős, magabiztos férfi!

Hatalmas mosollyal az arcán viszi hazafelé az illatozó bokrot, és elhalad a fa előtt. - -Hah! Milyen ronda... és milyen átlagos... - gondolja.
Peckesen halad el előtte az illatozó zsenge rózsabokorral és a hatalmas fejszéjével, a fa pedig szomorúan hajlik utána. De már nem éri el. 

Attila hazaér, vidáman megvacsorázik.
Előveszi fejszéjét, ami hatalmas, végre hatalmas, és csillog!
Élezgeti, törölgeti, nézegeti. A mellkasa majd szétdurran a büszkeségtől.

Késő van már, fejszéjét gondosan elteszi, majd ágyba bújik.
Hűvös az éjszaka, az ablak pedig nyitva maradt. A rózsabokor csodás illata bekúszik Attila orrába. 

-Még szerencse, hogy a fejszém ilyen hatalmas és erős....Mosollyal az arcán lép át a valóságból a tudattalanba....

...majd a fáról álmodik.