Amikor ledobod a súlyt

A lassan megfövő béka példáját szokták felhozni, de én nem ahhoz hasonlítanám. Inkább egy súlyhoz, ami először még észrevétlenül könnyű, ám ahogy telik az idő, egyre nehezebb lesz. Csak épp nem veszed észre; az élet, a maga fárasztó, idegesítő apróságaival így tűnik teljesnek. 

Hozhatnék konkrét példát: rossz házasság, bántalmazó partner vagy szülő, mérgező munkahelyi légkör, torz társadalmi struktúra, a mindennapokba befurakodó kifacsart narratívák. Nem teszem, mert egyrészt nem célzok és nem gondolok egyetlen konkrét párkapcsolatra, emberre, országra stb sem (!) *, másrészt, mert bármilyen konkrétum automatikusan félreviszi az olvasót, hiszen nyilván megvan a saját tapasztalata és véleménye az adott témákról külön-külön. 

Ami nekem ebben fontos, az a terhek ránktelepedése, és annak tudatosítása:
Nagyon sokszor egyáltalán nem vesszük észre, hogy gond, akár nagyon nagy gond van. Másnál igen, magunknal nem.
Miért nem szakított vele, miért nem hívta hamarabb a mentőt, miért nem beszélt a szülőkkel, miért nem lázadtak fel, miért nem mondott fel... ???

Mert először nincs is probléma (vagy - és ez már nagyon messzire vezetne megint - olyan jellegű, amit a szociokulturális hátterünk következtében nem azonosítunk be problémaként). Minden oké, a gyerekkel a suliban, a főnökkel a munkahelyen, a partnerünkkel az ágyban és a családi otthonban. És persze, néha vannak nehézségek, "no de hol nincsenek". Minden veszekedésnek, furcsa viselkedésnek, kirohanásnak, logikátlanságnak van épp aktuális, érthető oka, magyarázata. Benne vagyunk, átéljük, racionális eszünk keresi, és amilyen szolgai állat, meg is találja a megfelelő magyarázatokat.
(Kis kitekintés, ki nem bontandó mellékszál megint: az megvan, hogy néha az egyszerűbb lelkek helyzetértékelése pontosabb, mint az árnyalatokat, millió szempontot és tényezőt figyelembe vevő, intelligens megközelítésünk? Miért vert meg / használta fel az ötletedet / csalt meg stb? Mert az indulatkezelesi problémái... A korai bevésődés... A szülői háttér... VERSUS Mer' egy hülye fasz / picsa, azér'!). 

De mivel mi nem vagyunk egyszerű, buta emberek, hát konfliktuskezelünk (és közben racionalizálunk). A partnerrel, kollégával, haverral, a gyerek óvónőjével, az egyre furcsábban viselkedő, "feledékeny" szülővel. 

Újra, és újra, és újra. Havonta, hetente, naponta. 

Aztán, egyszercsak pofon csap a valóság. Vagy jön az a bizonyos utolsó csepp. 

És nem tudsz tovább hazudni magadnak, kimondod, hogy gáz, hogy nem oké. Hogy a házasságoddal gond van, hogy anyukád nem "fura, picit feledékeny", hanem demens, hogy a gyereked nem "néha kicsit agresszív, és túl sok az energiája", hanem ADHD-s, az apádnak nem "nehéz ez az időszak, de hát én is pimasz voltam", hanem masszív alkoholista és bántalmazó, hogy az imádnivaló szomszéd kislány nem a hisztis tinédzseréveit éli, hanem abuzálja a nagyapja...
 
Na akkor jön szembe a bűntudat. Mert x éve abban éltél, hogy körülötted minden oké, szóval akkor most mi van? 
Egy hülye, vak, gyenge alak vagy, aki nem veszi észre azt, ami kiboki a szemét? 
Vagy épp ellenkezőleg: egy hazug, téveszmés, hálátlan disznó vagy, aki megtagadja az elmúlt boldog éveket a párjával, a szüleivel, aki hülyének akarja beállítani a saját gyerekét, aki ártatlan dolgokba magyaráz bele mindenféle rettenetes szemétséget, és megvádolja azt a szegény embert?
 
Kb tökmindegy, melyik verzió az erősebb benned, nagy valószínűséggel az ismerősi körből érkezik majd ilyen is, olyan is, csak hogy még pocsekabb legyen. 

És miközben tiprodsz a lelkifurdalástól, billegsz, hogy akkor a két fenti közül melyik is illik rád, újra és újra előjön vmi nagyon furcsa, oda nem illő érzés, ami először teljesen zavarba hoz. 

A rohadt nagy megkönnyebbülés. 
Olyan, mintha felbukkantál volna az óceán mélyéről. Eltűnt a nyomás és a fuldoklas. 

Nem érted. Hiszen te nem fuldokoltal és nem voltál nyomás alatt. És hát tkp tök szemét vagy, mitől, honnan jön ez a felszabadultsag érzés? 

Na ez az. 
Ledobtad azt a rohadt nagy súlyt, ami a kezdeti mikrogrambol már száz kiloig nőtt, és amitől már majd' megszakadtál. Léptél. Csináltál valamit, amitől az a kib nagy súly végre legördült a válladról.
És lehet, hogy magadra vettél másokat helyette, de azokat már látva, értve, tudva, akarva, a saját önálló, átgondolt döntésed következtében.


*Ezt szeretném egyértelműen leszögezni a moderátorok kedvéért.