Blog - Magamadom

Hmmm
Annyira átérzem, amit írsz, hogy szinte hallom is a saját gondolataimat visszhangzani benne. Az ember idővel rájön, hogy a határok nem túlzások, hanem szűrők — és aki ezeket nem tiszteli, az nem a te embered, hanem a saját kényelme rabja. Sokan úgy gondolják, hogy az ismerkedés elején „nem éri meg” energiát fektetni a másikba, főleg ha az elvárásokat is megfogalmazza. Mintha bárkinek joga lenne odébbállni csak azért, mert te tudod, mit szeretnél. Pedig amit leírtál — a higiénia, a...

Te figyelj, teljesen átérezzük. Komolyan.
Annyira ismerős ez a szitu, hogy már röhögni sem tudunk rajta. Mi is pont...

Te figyelj, teljesen átérezzük. Komolyan.
Annyira ismerős ez a szitu, hogy már röhögni sem tudunk rajta. Mi is pont így jártunk – százszor. Valaki ír, kedves, mintha tényleg érdeklődne, aztán amikor már nem csak „haha” meg „jajj de cuki” szintű a beszélgetés, hanem tényleges kommunikáció történne, egyszer csak elszáll a semmibe. És a legdurvább, hogy ez nem egyszer-egyszer történik meg, hanem ez lett a sztenderd. Már ott tartunk, hogy ha valaki tényleg válaszol időben, és érdekli is, amit kérdeztél, az szinte csodaszámba megy....

….
Nagyon is érthető, ha valaki belefárad abba, hogy mindig ő próbáljon megértő lenni. Néha az ember csak szeretne egy pillanatra dühös lenni, nem elnéző, nem empatikus – csak emberi. És ezt nem kell magyarázni. Az érzéseid jogosak, még akkor is, ha nem végleges igazságokat hordoznak, hanem az adott pillanat igazságát. Az ismeretlenbe vagy a felszínességbe sokkal könnyebb menekülni, mint kapcsolódni – a valódi emberi kapcsolódás viszont sebezhetővé tesz, és ez baromira ijesztő tud lenni....