Egy kis csend

Egy kis csendet kértem Tőle. Arra kértem, hogy a hétvégén ne mondja olyan sokat, hogy csodálatosnak és fantasztikusnak tart, mert én egyszerűen nem látom magamban azt, amit Ő lát bennem. Ő csodának lát engem, és én azt mondtam Neki, néha teher, hogy csodának kell lennem, hogy nem tudom teljesíteni azt az elvárást, hogy csodás legyek mindig. És Ő megértett, és eleget tett a kérésemnek.

Volt egy kicsi csend, amiben nem mondott olyasmit, amitől elfacsarodik a szívem és az arcom, mert úgy érzem, csak vicc, amit mond, vagy hogy lehetetlenséget állít, hanem ölelt és csókolt helyette és szeretett.

Nekem jó volt a csend, de Ő megszenvedte. Elvettem a szavait, és ahogy mondta, a szó szoros értelmében „elmondhatatlanul” szeretett.

Ez a módszer nem működik, mert nem jó maradéktalanul mindkettőnknek. Most rajtam a sor, hogy próbálkozzak, hogy én beszéljek sokkal többet az érzelmeimről.

Nos... Szerelmes vagyok Belé. Ő a boldogságom. Ő a legfontosabb az életemben. Ő a Napom. Ő a Férfi, akire vágytam. Ő a legkedvesebb ember, akit ismerek és a legtürelmesebb is. Mellette szeretve érzem magam. Boldoggá tesz. Szeretem, kívánom, akarom, mindig. Nagyszerű szerető, nyersen férfias, döglesztően domináns. Többnyire vicces is. :) Többnyire… :D Ja és persze nem utolsósorban, Ő a kedvenc rénszarvim!

És épp úgy volt, mint a dalban:

"Nap mint nap ültem a sötétben
Szorongtam, féltem egyedül
Nap mint nap akárhová néztem
Körbevett egy űr

Megjöttem, minden olyan szép itt
Remélem utam véget ért
Itt állok, egy jelt várok
Hogy szívem célba ért

Végre látom már a fényt
És az árnyak messze járnak
Végre látom már a fényt
Mint a tűz, úgy hull körém

Ez a perc a boldogság
Színes álomképek várnak
Minden szép, minden olyan más lett
Most hogy látlak én"