Egy Éjszaka Kettőnknek – Első Rész: A Feszültség

Az este kezdetén úgy tűnt, hogy semmi különös nem fog történni. Csak egy szokásos, kellemes csajos este volt, ami akkor kezdődött, amikor én és a barátnőm úgy döntöttünk, hogy egy kicsit kilépünk a mindennapi rutinból, és inkább élvezzük egymás társaságát. A szoba meleg volt, a lágy fények puhán kúsztak a falakon, és a bor a pohárban lassan hullámzott, miközben beszélgettünk és nevettünk. 

Már régóta nem voltunk ilyen lazán együtt, mint most. Az asztalon egy sakktábla várta, hogy újra elővegyük. Én mindig is szerettem sakkozni, és bár nem voltunk nagy versenyzők, sosem hiányzott a játék az együtt töltött időből. Ahogy leültünk, egy kicsit kényelembe helyezkedtem, miközben ő már előre feltette a bábukat. 

– Készen állsz a vereségre? – kérdezte, miközben szórakozottan ránézett a játékra. 

Elmosolyodtam. – A kérdés inkább az, hogy te készen állsz a győzelmemre? 

A pillanatok alatt már folyó játék mellett azonban valami más is elkezdett megindulni. Egy érzés, ami szinte észrevétlenül, de határozottan kezdett megjelenni közöttünk. Az első lépéseinket még gondosan mérlegeltük, de aztán mintha az alkohol és az egyre lazább hangulat úgy tette volna, hogy a sakk már nem is volt annyira fontos. Az száraz vörös bor enyhén feloldott minket, miközben egyre több nevetés és kisebb-nagyobb csipkelődés keveredett a játékba. 

Ő közben egy újabb kortyot ivott, és amikor a pohár elhagyta ajkait, láttam, hogy egy kis csepp bor a szája sarkában maradt. Az ajkai enyhén megremegtek, ahogy a szemébe néztem, és éreztem, hogy a tekintetünk egyre inkább összefonódik. 

Néztem, ahogy elmosolyodik, és a következő lépéséhez készülődik, de közben még egy kicsit továbbra is engem figyelt. Éreztem, hogy valami van a levegőben, valami, ami nem a játék, hanem valami mélyebb érzés, ami most kezdett igazán megjelenni közöttünk. 

Aztán, mintha véletlenül, de talán szándékosan is, az ujjaim végigfutottak az asztalon, és a kezem véletlenül az övére csúszott. A mozdulat volt annyira apró, hogy elsőre talán észre sem vettem volna, ha nem érzem az éles reakcióját. Mintha a világ mindensége egy pillanatra megállt volna. 

– Te is érezted? – kérdezte, egy kis gúnyos mosollyal, ami elárulta, hogy ő is tisztában volt vele, mi történt. 

– Mit? – kérdeztem vissza, próbálva kicsit szórakozottan elrejteni, amit valóban éreztem. 

De ő már tudta. 

A beszélgetés, a nevetés, a játék már nem volt annyira fontos, mint az az érzés, amit mindketten a levegőben éreztünk. Az egyik mozdulatból, amit mindketten próbáltunk elkerülni, most a legnagyobb titokzatos pillanat lett. A kezét végre az enyémre tette, és a finom érintésekkel megadta nekem az engedélyt, hogy még inkább hozzábújjak. Az asztalon heverő sakkbábuk, a nyitott üvegbor már nem is voltak érdekesek. 

A testünk lassan közel került egymáshoz. Lassan, de egyre biztosabban, szinte észrevétlenül, de mindketten tisztában voltunk vele, hogy most valami igazán különleges fog történni. 

– Mi lenne, ha most... – kezdte, de nem tudta befejezni. Mivel nem kellett több magyarázat, valami ösztönös mozdulattal hajoltam közelebb, és az ajkaink végül találkoztak. 

Először csak egy finom érintés volt, mintha mindkettőnk próbálkozott volna kóstolgatni, hogy mi is történik, de ahogy mélyebb lett, egyre inkább eluralkodott rajtunk a szenvedély. A csókjaink egyre hevesebbek lettek, és az, amit eddig a kellemes esténk részeként fogtunk fel, most sokkal inkább egy olyan fordulóponthoz ért, ami megváltoztatott mindent. 

Éreztem, hogy minden mozdulatunk egyre inkább fokozza a feszültséget. Ő az ajkaimmal játszott, miközben a keze a testemen siklott végig. A bőröm szinte égni kezdett a vágytól, és tudtam, hogy ezt nem lehet már megállítani. 

A csókok végül lassultak, de a levegő továbbra is tele volt azzal a feszültséggel, amit mindketten éreztünk. Az ajkaink még mindig megérintették egymást, de most már sokkal inkább a következő lépést vártuk. 

A bor továbbra is ott volt a pohárban, de most már egyikünk sem figyelt rá. Az asztalon heverő sakkbábuk egyre kevésbé érdekeltek minket. A legnagyobb harc már nem a táblán zajlott, hanem köztünk. 

Egy apró pillanatra elhúzódtunk egymástól, és egyszerre mindketten megpillantottuk a sakktáblát. Az üres részek, a megkezdett játék, mintha már semmit sem jelentettek volna. 

– Mi van a sakkal? – kérdeztem egy kicsit nevetve, miközben elgondolkodtam azon, mi történt. 

Ő elmosolyodott. – Szerintem már így is nyertem. 

Az este feszültsége végleg feloldódott, de mindkettőnk számára világossá vált, hogy most nem csak a játékban voltunk. A valódi játszma éppen most kezdődött.