Gátlások és falak - Szégyen

Itt kaptam meg, egy kellemes beszélgetés során, hogy a szégyen érzése lehet egy állandó útitárs a BDSM világában egy szub életében. Azóta emésztgetem ezt a gondolatot.

Mert úgy érzem, sokszor tetőtől-talpig jár át a mindent elöntő szégyen. Piros az arcom, amikor meztelenül térdelek Előtte és csak néz, mintha az övé volnék. Szégyen önt el, amikor a mocskait az arcomon, a nyelvemen, mindenütt érzem, vagy amikor én kérek Tőle olyat, amiről azt hittem, soha nem akarnám, amikor remegve kívánom, hogy a következő pofon még nagyobb legyen.

De nem ez az a szégyen, amivel nem tudok mit kezdeni. Ez a pirulós libabőr szexi tud lenni. Ez az érzés a helyemre rak. Ez kéz a kézben jár azzal, amikor a kis kurvájának hív. Ez izgat. Ezt tudom szeretni, szeretem élvezni.

Az a szégyen kínoz igazán és húz körém falakat, amit az agyamban érzek, amitől lefagyok, mikor a két világom egy gondolatban hirtelen találkozik és egymásnak feszül bennem. Amikor az államról lecseppenő nyállal, kócosan zihálva egyszercsak eszembejut, hogy mit művelek. Amikor felsikít bennem a bizonytalanság, hogy ezt nem kellene csinálnom. Amikor belém mar a magam fölötti ítélkezés, hogy ez nem normális! Amikor egy pillanatra beugrik a fejembe, hogy a mindennapokban kedvesen mosolygó, értelmes nő hogy vágyhat arra, hogy mindenét odaadva széthulljon az Ura lábai előtt?

Mindeközben érdekes, hogy mások vágyait, kinkjeit, kapcsolatait nem tartom cikinek, megvetendőnek, szégyellnivalónak. Még akkor sem, ha tőlem nagyon távol állnak.

Az ítélkezésem tárgya saját magam vagyok. Az elmúlt években kialakított én-képemben nagyon nehezen fér el az, amit jelenleg Vele megélek.

Azt hittem, a kis szub lányt végleg eltemettem magamban, mielőtt még igazán kibontakozhatott volna. Azt hittem, egy fiókba rejtettem, amit kulcsra zártam. Erre megjelent Ő és úgy tépte fel ezt a fiókot, mintha a sajátja lenne. Kiengedte a száműzött szub lánykát, aki most a nyitott fiók szélén üldögélve lógatja meztelen lábait és fültől-fülig érő mosoly ül az arcán.

És ezt az új helyzetet nagyon élvezem, minden pillanatát szeretném megélni, mélyebbre menni, tapasztalni, tanulni, fejlődni. És amikor kezdek belemerülni... hirtelen újra átjár a szégyen...

Ez vajon el fog múlni egyszer? Vagy meg kellene barákoznom szégyenemmel?