Gátlások és falak - "Érzésekről nem beszélünk."

"Érzésekről nem beszélünk."

Visszatérő mantrám lett ez a mondat, ha Róla van szó. Minden alkalommal, amikor valami mélyebb érzés kerítene hatalmába - vagy amikor olyat tesz, mond, ami túlmutat a fejemben szorosra szabott keretrendszeren, amibe a köztünk lévő valamit igyekszem beszuszakolni (mintha muszáj lenne mindent dobozba tenni, felcimkézni...)-, automatikusan szalad ki belőlem ez a mondat. Szinte tiltakozva kapálózok az ellen, hogy a köztünk lévő dinamika érzelmi oldala szóba kerüljön. Őszintén félek, mikor jön el a pont, ahol Ő úgy dönt, elég az ellenkezésemből és igenis szóba hozza, minden ellenállásom ellenére.

Sokat gondolkodtam, miért is vagyok így ezzel. Hiszen ismerve magam a saját és mások érzései a mindennapjaim szerves részei. Nyitottan, kíváncsian, elfogadóan fordulok feléjük. És mégis, ebbe a viszonyrendszerbe igyekszem minél kevesebb érzést beengedni.

Ahogy érzelmileg egy erős vonalat húzva nem engedem mélyebbre magam, úgy vágyok mégis arra, hogy valóban testestül-lelkestül az övének tudhassam magam. Amire őszintén, mindennél jobban vágyok, igenis megkövetelné a (teljes) érzelmi bevonódást, az ezzel kapcsolatos nyílt őszinteséget. Mert elengedni és odaadni magam, bízni és darabjaimra hullani csak úgy lehetne, ha nem a fejemben vagyok, ha nem tartom magam görcsösen. Hiszen amíg fejben ott van bennem, hogy jaj, ki ne csússzon a számon valami túl érzelmes. Vagy épp amikor minden érzékszervem tele van vele, amikor kezdek elveszni a pillanatban, amikor csak Ő van és én... akkor, amikor egy lépésre vagyok attól, hogy a szemembe gyűlt könnyem kicsordulva adjam meg magam és lásson szétesve, összetörve... akkor az agyamban felsikolt egy rémesen rettegő, gátlásos hang, aki pánikolva rohangál a fejemben és sipítozva aggódik "ki ne mondd!".

Mert hát jönne belőlem sok minden. És azon kapom magam, hogy teljesen kiesek a vágyott helyzetből, mert erősen harapok a nyelvemre, rázom a fejem, nehogy kicsússzon, amit soknak éreznék, amiről nem tudom, hogy is férne el kettőnk közt, amire félek, mit reagálna. De ezzel hazudok. Mindkettőnknek.

De nem sok minden ijesztő nekem annyira, mint érzelmileg megnyílni és kiszolgáltatni magam.

Ha kék-zöld foltokat hagy rajtam, azok elmúlnak. De ha tényleg beengedem a kis lelkembe... mi van, ha ott ejt sebeket?