Lélegzet

...légzéskontroll, fojtogatás, breathplay...

Talán a fenekelés után az elsők között volt, amivel kapcsolatban átjárt az "ó, ez nekem tetszik!" érzése. Persze ez az első felismerés óta mindig csak egy finom játék volt, annak a legpuhább, leglágyabb, legvanillább értelmében. De már az is adott valamit, ha a másik keze finom szorítással a nyakamra tapadt. De közben vágytam, hogy valóban ne kapjak levegőt.

Mostanra megfogalmaztam magamnak, hogy nem az oxigén hiánya, nem a bizsergés, nem az agyamban érzett lüktető tompaság, vagy a nyakam szorításának érzése az, ami feltüzel.

Amire igazán vágyom, hogy ebben is függjek a másiktól. Amikor azt érzem, még azt is Ő dönti el, mikor vehetek levegőt. Hogy egyáltalán vehetek-e levegőt. Az valami olyan mély odaadás, ami nekem a lényege ennek az egésznek. Amikor az, amiről bizonyossaggal azt gondolnám, hogy csak az enyém - a légvételem - is az övé.

És megint megtörtént... mire úgy hiszem, valami kezd kikristályosodni bennem, azt érzem, valamiben megérkeztem, olyat tesz velem, ami megint a feje tetejére állítja a letisztultnak hitt gondolataim.

Mert egy dolog, amikor úgy szorítja a nyakam, hogy egy pillanatra azt érzem, nem enged el. Egy másik, amikor a számra tapasztja a tenyerét és a szemébe nézve kérlelőn várom, mikor enged levegőhöz jutni. De... ahogy a szája az enyémre tapadt, az orrom befogta és csak a csuklóm szorításával jelzi, mikor ad levegőt... Magából. Nekem. Ezzel minden határomon túlment. Nem kérdezte, szabad-e. Biztosan nemet mondtam volna. És elvettem volna magamtól az eddigi legmélyebb élményt, amit átéltem ebben. És közben nem létezett semmi más. Nem voltak gondolataim, nem agyaltam, nem féltem, nem izgultam. Csak vártam, mikor szorítja a csuklóm, figyeltem, mikor szívhatom be, amit ad, hogy épp annyi levegőt kaphassak, amennyire szükségem van.

És ahogy elengedett... azt az érzést képtelen vagyok leírni, egyelőre magamban fogalmazgatom...

Mert ennyire még soha nem éreztem magam kiszolgáltatva senkinek. És közben mégis olyan biztonságban éreztem magam... Féltem, ijesztő volt, de közben olyan nyugalom töltött el... most éreztem először azt, hogy akkor se fog bántani, ha minden lehetősége, eszköze, ereje megvan hozzá. De ehelyett vigyáz rám.

Átmegy minden határomom, de ott van, figyel, megtart.