Gátlások, falak... I.

Ahogy mélyebbre merülök ebben az új "világrendben", amibe beleengedtem magam -amibe váratlanul belecsöppentem- úgy jön velem szembe egyre több eddig ismeretlen tanulság - legfőképp magamról. Nem gondoltam volna, hogy ilyen önismereti utazás is lesz ez az egész.

Tanulok többek közt a bennem élő millió gát(lás)ról. Olyan, mintha az agyam ki lenne szegélyezve ezekkel és a legváratlanabb pillanatokban kapcsolnának be. Miközben sokszor épp az esik a legjobban, az adja a legnagyobb gyönyört, attól rándul össze igazán a testem, ami ezeken a gátlásokon túl van. Mintha magamban éppen oda húztam volna meg ezeket a falaakt, ami még nem adja meg azt az igazi, mindent átjáró érzést. Mintha csak addig engedtem volna magam, ahol olyan kis... langyosan kellemes. Nem rossz, de nem az, amit így, amit most, amit Tőle kapok.

Kapkodom a fejem, ahogy a földre dobott ruháim mellett hevernek egyre nagyobb kupacban a gátlásaim, és ahogy dőlnek össze a falaim, amikor Vele vagyok.