Első találkozás

Foglalkoztat az elsők gondolata. Az élet minden területén. Legyen az az első alkalom, amikor tengerben úsztál, az első csókod, az első álmatlan éjszakád, vagy az első vágyott pofon az arcodon.

De az első találkozások valahogy mindig különösen megmozgattak. Mert abban az időpillanatban még nem tudod, hogyan lesz tovább. Hogy lesz-e tovább. Csak utólag, miután belementél, miután beleengedted magad derülhet ki, hogy jól döntöttél-e, amikor ajtót nyitottál.

A mostból tekintek vissza a kilincset izzadó tenyérrel szorító lányra. Innen nézve megmosolyogtató látvány, ahogy remegő ujjakkal igyekszik összerendezni magát és a gondolatait. A mából szemlélem, ahogy hitegeti magát, hogy ha százszor igazítja el a haját, a fejében is kevesebb gubanc lesz.

Amíg ott vártam számtalanszor gondoltam meg magam. Minden érzés egyszerre járta végig a testem.

Az őszinte izgalom. A lüktető vágyakozás. A csillogó kíváncsiság. Közben a csontomig hatolt a félelem. Na meg egy jó adag szégyen és bűntudat.

Fojtogatni kezdett a bizinytalanság. Mi van, ha mégsem olyan, mint hiszem? Mi van, ha nem vigyáz rám? Mi van, ha nem lesz elégedett azzal, amit én adni tudok? Mi van, ha nem tetszik neki, amit lát?

És amúgy is. Mit csinálok én itt? Hogy kerültem ide és jaj, hogy lehetne ennek véget vetni, mielőtt még elkezdődne?!

...

Aztán belépett az ajtón és becsukta maga mögött.

És már nem volt bennem más, csak hogy mennyire szeretem az első találkozásokat.