Non-consensual consent
BDSM Blogok »
Blog - lindaaa »
Non-consensual consent
- Van nyilvános albuma
- Van nyilvános őt ábrázoló képe
- Van blogja
2021. 10. 31. 10:49 | Megjelent: 977x
A consensual non-consent oké, rendben van, de mi a helyzet a non-consensual consenttel (a kifejezést most találtam ki, amikor a a c.n.c.-ről olvastam). Amikor van beleegyezés, de csak látszólagos, mert valójában kimanipulált, kierőszakolt. Amikor elhangzik a beleegyezés, vagy tiltakozás hiányában megvalósul az esemény, de azt az egyik fél valójában nem akarja. Csak nem tud nemet mondani. Mert esetleg fél a következményektől, amiket jól ismer, aktív vagy passzív erőszak, érzelmi zsarolás, megalázás. Nem játékból, hanem húsba vágóan bántóan. Vagy fél, hogy pl elveszíti az állását, vagy a másik fél szeretetét. Esetleg addig rombolták szisztematikusan az erejét és a személyiségét, hogy már képtelen kiállni magáért. Azt sem tudja miért kellene kiállnia, hisz nem látja reálisan a valóságot és benne magát, a határait. Mert az elkövető csúnyán visszaélt a hatalmával.
Felelősségre vonható-e ezért az erőszaktevő? Mert mondjuk ki, a kimanipulált beleegyezés nem valós. Beleegyezés hiányában pedig ami történik erőszak. És attól, hogy látszólagos beleegyezéssel történt, az erőszak következményei még ugyanazok hosszú távon, mint az egyértelmű, tiltakozással kísértnek, erről nagyon fontos beszélni. Még fontosabb felismerni. Hisz pontosan amiatt nagyon nehéz a felelősséget megállapítani, mert sokszor az elszenvedő fél sem tudja éppen akkor abban a pillanatban, hogy ami történik, az erőszak. A beleegyezéssel kapcsolatban viszont nagy igazság, hogy az akkor valós, ha utólag is, bármennyi idő távlatából azt gondolja mindkét fél, hogy az valós beleegyezés volt, a történteket akkor és ott ő valóban akarta. Ez nem is lehet kérdés. Természetesen nem arra gondolok, amikor akkor és ott akartam valamit de később megbántam (pl csináltattam fiatal koromban egy tetoválást, ami már nem tetszik, vagy lefeküdtem a főnökömmel de már látom, hogy nem volt jó ötlet), hanem amikor visszagondolva tudom, hogy ami történt valójában nem akartam, csak képtelen voltam ezt kimondani. Hogy lehet ezt elkülöníteni, és egyáltalán, hogy bizonyítható ez az egész? Hol válik külön a belső - tehát a személyiségemből fakadó, az elkövetőtől független -, és a külső ok, a kényszerítés, amiért képtelen voltam nemet mondani. Mert a kérdés itt a felelősségre vonhatósággal kapcsolatban van. Hiszen a beleegyezés elhangzott, a ráutaló magatartás megtörtént, ellenállás nem volt.
Viszont akármennyire is fontos felelősségre vonás, azt sem akarhatja senki, hogy bemondás, utólagos érzések alapján ítéljenek meg/el valakit. De ebben a helyzetben a bizonyíthatóság szinte lehetetlen. Ez viszont elég rossz hír az áldozatoknak. Mert a cancel culture mindenkinek eszébe jut, de a másik oldal, a sok meg nem hallgatott, hiteltelenített áldozat nagyon keveseknek. És vajon melyik könnyebb, rágalmat kiáltani, a másik ember személyét aláásni (bosszúálló, pénzéhes, hírnévre vágyik stb. klasszikus ilyenkor megjelenő vádak), szavahihetőségét megkérdőjelezni, hitelteleníteni, vagy bebizonyítani azt, ha valóban visszaélést történt? Vajon hányan hallgatják el a traumáikat ettől való félelmükben? Mit éreznétek, ha a húgotok, lányotok mesélne el egy ilyen traumát?
(Azért azt jelezném, hogy a válaszokat nem tudom, a téma felvetésével inkább csak annak komplexitását akartam szemléltetni, és hogy milyen nehéz, vagyis inkább lehetetlen kívülállóként megítélni egy ilyen bonyolult helyzetet. Emiatt több alázatra lenne szükség mindenki részéről).
Felelősségre vonható-e ezért az erőszaktevő? Mert mondjuk ki, a kimanipulált beleegyezés nem valós. Beleegyezés hiányában pedig ami történik erőszak. És attól, hogy látszólagos beleegyezéssel történt, az erőszak következményei még ugyanazok hosszú távon, mint az egyértelmű, tiltakozással kísértnek, erről nagyon fontos beszélni. Még fontosabb felismerni. Hisz pontosan amiatt nagyon nehéz a felelősséget megállapítani, mert sokszor az elszenvedő fél sem tudja éppen akkor abban a pillanatban, hogy ami történik, az erőszak. A beleegyezéssel kapcsolatban viszont nagy igazság, hogy az akkor valós, ha utólag is, bármennyi idő távlatából azt gondolja mindkét fél, hogy az valós beleegyezés volt, a történteket akkor és ott ő valóban akarta. Ez nem is lehet kérdés. Természetesen nem arra gondolok, amikor akkor és ott akartam valamit de később megbántam (pl csináltattam fiatal koromban egy tetoválást, ami már nem tetszik, vagy lefeküdtem a főnökömmel de már látom, hogy nem volt jó ötlet), hanem amikor visszagondolva tudom, hogy ami történt valójában nem akartam, csak képtelen voltam ezt kimondani. Hogy lehet ezt elkülöníteni, és egyáltalán, hogy bizonyítható ez az egész? Hol válik külön a belső - tehát a személyiségemből fakadó, az elkövetőtől független -, és a külső ok, a kényszerítés, amiért képtelen voltam nemet mondani. Mert a kérdés itt a felelősségre vonhatósággal kapcsolatban van. Hiszen a beleegyezés elhangzott, a ráutaló magatartás megtörtént, ellenállás nem volt.
Viszont akármennyire is fontos felelősségre vonás, azt sem akarhatja senki, hogy bemondás, utólagos érzések alapján ítéljenek meg/el valakit. De ebben a helyzetben a bizonyíthatóság szinte lehetetlen. Ez viszont elég rossz hír az áldozatoknak. Mert a cancel culture mindenkinek eszébe jut, de a másik oldal, a sok meg nem hallgatott, hiteltelenített áldozat nagyon keveseknek. És vajon melyik könnyebb, rágalmat kiáltani, a másik ember személyét aláásni (bosszúálló, pénzéhes, hírnévre vágyik stb. klasszikus ilyenkor megjelenő vádak), szavahihetőségét megkérdőjelezni, hitelteleníteni, vagy bebizonyítani azt, ha valóban visszaélést történt? Vajon hányan hallgatják el a traumáikat ettől való félelmükben? Mit éreznétek, ha a húgotok, lányotok mesélne el egy ilyen traumát?
(Azért azt jelezném, hogy a válaszokat nem tudom, a téma felvetésével inkább csak annak komplexitását akartam szemléltetni, és hogy milyen nehéz, vagyis inkább lehetetlen kívülállóként megítélni egy ilyen bonyolult helyzetet. Emiatt több alázatra lenne szükség mindenki részéről).
Hozzászólások (34)
Bővebben a manipuláció a pszichopatikus emberek fegyvere. Itt nem kell feltétlenül a filmes klisékre gondolni, de a pszichopata az aki intelligens érzelmei alacsonyak vagy nincsenek, tanulja a viselkedési formákat és magas iq miatt képes úgy más érzelmeire hatni, hogy ahogy írtad a másik észre sem veszi. A gond, hogy nehéz ellene tenni, hisz közös az a belegyezés. De ha megtörténik a felismerés, hogy manipulálnak akkor már van kiút. Ugyanis, a nem az nem, amennyiben nem akarja a másik folytatni rosszul érzi magát ki akar lépni akkor már csak zsarolni lehet. És a zsarolás büntetendő. Nem szabad félni ilyenkor, hanem tenni ellene. Megtenni a feljelentést. Nyilván az emberben ott a szégyen, hogy kiderülhet, hogy mit fognak mondani mások. De ha már megtörtént és megvolt a trauma akkor venni kell egy levegőt és legalább utánajárni mit lehet tenni. Ezért vannak olyan emberek a hatóságoknál akik ezzel foglalkoznak. Szóval akikről beszélünk azok a pszichopatikus emberek akik nagyon veszélyesek, a szociopatikus már más téma ők nem intelligensek annyira, hogy manipuláljanak, nekik más a fegyverük.
De ezek mind csak saját vélemények szintén.
Az, hogy a Dom dominál, természetes. Ráadásul a Dom-ok jelentős része a való életben is határozott, céltudatos, a kapcsolatban (nem csak a szex során) igenis domináns. De ha partnerként és társként tekint a nőre (vegyünk most férfi-nő kapcsolatot az egyszerűség kedvéért :) , akkor ott megadja neki a tiszteletet, a hétköznapi helyzetekben a figyelmet, a döntési lehetőséget. És azt az fajta odafigyelést, ami rezonál arra, hogy a másik fél jól érzi-e magát ebben a kapcsolatban. Mert simán lehet, hogy maga a csaj olyan, hogy szereti átadni a döntést, neki ez a komfortos a legtöbb helyzetben. De azt, hogy a másik ember alapvetően jól érzi-e magát a kapcsolatban, azért igenis lehet érezni. Ha feszült, ha fél, ha állandóan úgy érzi, hogy mentegetőznie kell, akkor baj van, még akkor is, ha nem vallja be (akár saját magának sem).
Ha te esetleg úgy érzed, hogy hajlamos vagy túlságosan is keresztülnyomni az akaratodat, akkor érdemes arra figyelned (szerintem), hogy a másiknak ez mennyire komfortos. Ha azt érzed, hogy újra és újra meghajlik az akaratod előtt, de valójában ezek a helyzetek neki fájnak, akkor az jelzésértékű.
De írhattam volna csak egyetlen szót: kommunikáció :)
Nem tudom a választ én sem, de azt hiszem, hogy ez egy vanilla kapcsolatban is probléma, nálunk viszont - hát, tudományos nyelven megbaszta a ló… Szerintem megoldhatatlan.
Én egyetlen dologgal igyekszem ennek az esélyét minimalizálni, ez pedig az, hogy fürkész tekintettel figyelem, hogy a szub kommunikációja kongruens-e. És ha kiszúrom a disszonanciát, akkor jó. De ha nem…?
utcan. Hat valo igaz, hogy a a fel ev alatt mindennap total depresszios voltam, 12oraztam, muszakoltam, aludni szinte semmit nem birtam ,de azert letettm egy okj tanfolyamot most 500at keresek vele havonta. Nem ez az egyszerubb sors, de ha valaki igy all akkor fel kell vallalni es ezen az uton jarni, kar keresni kibuvokat. Nem egyszeru de nem lehetetlen. Nem kellemes persze alberletre nyogni a havi 100x ezret, munka mellett tanulni, kenyelmetlenul elni, de nekem mindig fontosabb a sajat nyugalmam mint az hogy valasszam az eltartottsagot, ami ilyen szarsagokba futhat ki. Figyelj ha tenyleg errol vam szo tudok olyan lehetoseg amivel el lehet indulni, egy erettsegire is ott van egy csomo epulo par honapos tanfolyam, amivel msr jol lehet keresni. Gyorben pl vannak elotakarekossagi lakatsok. havi 60 ezer egy teljesen luxus kivitelu masfel szobas lakas, amit az allam fozet, ugyanis 5 ev utan visszaadja a befizetett javi alberleti dijakat. Vagy adnak alberlet tamogatast a munkahelyen.. Amugy ezeket tudja szerintem mindenki csak szar dolog neki allni..De folyton javul a helyzet ha elkezdi az ember. Egy pelda, amikor a bacs kiskun szegenyebb tersegeben eltem emlekszem, igaz 10 eve de 400ft os oraberert dolgoztam. Aztan elkezdtem mellekesen foglalkozni regisegekkel, plusz a munkammal mellette jobb honapokban 700at minimum megkeresek. Elotte havi 80at es fel ev sem telt el a ketto kozott. Kitartonak kell lenni akkor is ha kilatastalan az ember. Anyagilag rendbe lehet jonni..
Az a baj ha benne marad a kapcsolatban az erintett mar csak gyengulni fog, es sosem fog megfelelni egy orokosen elegedetlenkedo embernek. sokszor meg az is all a hatterben, hogy sajat magaval elegedetlen az ember es kivetiti a parjara. Egy ilyen mellett kar kitartani az anyagi kapcsolat miatt, mellesleg egy gyermeknek sem biztos hogy egeszseges legkor, akkor sem ha a kozvelemeny ezt sugaljja, mert nyilvan azt nem mindenki tudja hogy mi zajlik otthon. A valasrol pedig ugy beszelnek, mintha csak a hutlenseg lehetne az oka, es a csalad cserben hagyasat latjak benne, de az reg nem normalis csalad ahol az egyik fel elnyomva erzi magat. Es amugy en azt mondom csak magara szamitson az ember az a biztos. Senki sem fog egy ilyen kerdesben sem melled allni sem ellened. Meg kell oldanod a problemat es beletorodhetsz hogy van ilyen..A manipulatorokat nem lehet megszuntetni vagy megvaltoztatni, ott kell hagyni el kell kerulni oket. Szerintem annyi helytelen dolog van az eletben, hogy felesleges vitat nyitni roluk. Vagy megszoksz vagy megszöksz..ez a mondas sajnos igaz.
Én már kijöttem belőle, természetesen érzékeny vagyok még nagyon a témára, és lelkileg nem vagyok teljesen túl rajta, ez nyilván látszik is. Nekem szerencsém volt mert volt hova mennem és jó munkám-végzettségem is van. De nem mindenki ilyen szerencsés. Viszont beszélni muszáj róla, mert ugyan már tájékoztatás szintjén sokat hallunk erről, személyes beszélgetésekben még mindig tabu téma. Olvasunk róla egy cikket, pff…már megint erről van szó aztán ennyi. Azt gondoljuk ez minket nem érint. Pedig dehogynem, mindenhol ott van körülöttünk.
Nem szentek a nők. Sőt, senki nem az. Mindenkinek van egy csomó rossz tulajdonsága. Mindenki viselkedik csúnyán, néha megbánt, néha bunko, néha kiabál. De ha megtörténik, ideális esetben megbeszélés követi, és nem ismétlődik többet! Vagyis ha ismétlődik is akkor is nagyon kevésszer, igyekeztek kerülni az olyan helyzeteket, amikről tudjátok, hogy a másiknak rossz. Ez az alap. Nagy különbség ott van, amikor rájössz arra, hogy lehettél volna te akármilyen alázatos anyámasszonykatonája bólogato jános, aki kinyalja a párja seggét (természetesen szó szerint is), AKKOR IS megkapod a sértéseket, a passzív és aktív aggressziót és a szisztematikus (!), folyamatos, egyre durvábban lenyomo bántásokat. Mert változnak a játékszabályok önkényesen, amiknek nem lehet megfelelni. Miért beszélsz annyit - miért nem mondasz semmit, nem kell főtt étel csak rend legyen - miért nincs vacsora, kurvásan öltözol - elhagyagolod magad, slampos vagy. Stb stb. A lényeg az, hogy te bárki lehettél volna, így alakul. Mert egy ilyen ember csak azt nem bántja, akit nem akar, akihez érdeke fűződik mert pl még használni akarja valamire. Akit bántanak annak is van felelossege, onnantól, amikortól felismeri, hogy mi zajlik. Mert évekig fel sem ismeri az ember, valóban elhiszi, hogy ő egy értéktelen, hibás nő és kvara igyekszik. Igyekszik megmenteni szegény párját akit mindneki csak bánt es végre megadni neki mindent amit megérdemel. Így igenis van létjogosultsága az aldozathibaztatas szónak, és annak is, hogy hogyan beszélgetünk róluk. Megnehezítjük a kilépést azzal, hogy újabb stigmát raktunk rájuk, vagy szeretettel és megértéssel fordulunk feléjük. Na INNEN még elmondhatatlanul meg messze vagyunk sajnos, és ebben mindenkinek van felelőssége. És nagyon fontos lenne lépni, mert közvetve vagy közvetlenül kb minden embert érint.
Talalnod kell egy tamogato felet, aki vegig nyomatekositja benned a dolgokat. Mert ugy erzem (ha meg haragszol ha nem) hogy tett rad akkora nyomast ez az egesz, hogy onalloan nem igazan fogsz kilepni es felvallani a jarulekos kellemetlensegeket.
Eloszor is nincs ilyen hogy gyamsagra szorulo gyenge szar. Pont ezeket a velemenyeket kell figyelmen kivul hagyni. Leulni, vegig gondolni, hogy meg fiatal vagy van idod mindent ujrakezdeni..Es szepen lepesrol lepesre megvalositani, csak olyan emberekre tamaszkodva akik kiallnak melletted.
En nagyon is tudom mirol beszelsz.. en nem szaxualitas téren, hanem más okbol jartam meg hasonlo matt helyzeteket. En megszakitottam a csaladommal a kapcsolatot, ott hagytam a vallalkozasomat, a maunkamat, a barataimat, az otthonomat..elkoltoztem egy uj helyre, uj eletet kezdtem, evekbe telt mig valamenyire talpra alltam, es mire csak 1 baratom lett.
Amit vegig erzek az egeszben, es koze van az elozo mondandomhoz, es a kommented azon reszehez, hogy anyagi fugges, gyermek stb. az megint csak az hogy nagyon nehez ezt mindet feladni, de fel kell es valtoztatni kell..nincs olyan hogy a konnyebb utat valasztom, te esetedben nagyon neheznek tunik kilepni viszont mas megoldast nem latok. Szerintem menne ez az egesz, ha valaki lelkileg melletted allna es biztatna..De egyedul valoban nem biztos hogy menni fog, tul sok rossz kerulhet meg a kepbe az mellett hogy egy rakas megprobaltatas var rad, ahhoz hogy onalloan ujra kezdj..abban viszont biztos vagyok, hogy vannak lehetosegek, csak a lelki ero es az elhatarozas kell, valamint mindnekeppen valaki, aki segit mindebben..
Csak egyvalami: "kérd meg egy női kollégád vagy ismerősöd hogy addig üljön be a szobába veled"
A férfikollega nem jó? És miért? Talán nem ér annyit egy férfi szava egy ilyen vád esetén, mint egy nőé?
Helyettesítsd már be ebben a szituban a férfit-nőt a cigány-zsidó-bevándoró-árja-fehér szavakkal, mindjárt érteni fogod, mi a probléma.
(Éltem bántalmazó kapcsolatban, tudom milyen az. A nők sem angyalok, de legalábbis nem mind. Akkor van a dolognak vége, amikor a bántalmazott azt mondja, hogy "na ezt már nem!". És nem akkor, amikor az összes ismerőse zokogókórusban kántál körülötte, hogy "tökre megértünk, és kicsit sem hibáztatunk". Én pl immár tudom, hogy hülye voltam, és hülyeségeket csináltam. Igyekszem legközelebb nem ilyen lenni. Ez pedig a viktimológia; nagy előnye, hogy az "áldozathibáztatás" műszóval ellentétben gyakorlatias, és működik.)
És most megyek a barátnőmhöz, akit épp megfojtogatott a barátja (nem játékból). És még a pasas van felháborodva, a barátnőm meg kéri tőle a bocsánatot. Ez van, ez a valosag. Hülye a barátnőm? Nem. Majd kicsit kitisztul a kép neki és remélhetőleg leesik végleg, hogy mi is történt. De legalább eggyel kevesebb az 5-7 alkalomból, ahányszor egy no visszamegy a bantalmazojához.
Még annyit hogy ha bebizonyosodik a hamis vád természetesen azt is büntetni kell. De ugye azt is nehéz bizonyítani, ugyanúgy mint az alap vádat, szóval nem könnyű a helyzet.
Pont tegnap beszélgettem egy nő ismerősömmel arról, hogy mennyire nem mondta el nekünk senki soha, hogy hogy is kell igazából nemet mondani, és hogy jogom van hozzá és szabad, akkor is ha egy nálam “nagyobb” ember ellenében kell. Idővel ezt megtanulja mindenki, de a fiatal tapasztalatlan lányok elég nagy veszélynek vannak kitéve ebből a szempontból. A másik érintett csoport pedig a bántalmazott nők. Ma már elég nagy irodalma van annak, hogy egy no miért marad benne és miért nem mond nemet, a társadalom többsége pedig még mindig nem érti meg sajnos. Mindenesetre én magam voltam ilyen helyzetben, és részben emiatt is szégyelltem sokáig beszélni róla, mert az emberek instant reakciója ez, hogy gyámság alá kell vonni azt, aki nem képes kiállni magáért, pedig ez sokkal sokkal bonyolultabb kérdés. De megértem hogy nehéz ebbe belelátni, én is teljesen más szemmel néztem erre amíg magam nem éltem át. De ezért is kezdtem el itt beszélni erről, hogy egy másik nézőpontot is megvilágítsak.
Azt, hogy kizárólag bemondásra el lehessen ítélni valakit természetesen elítélem, ezt le is írtam. De mondjuk azzal példálozni, hogy volt már egy ilyen eset a világtörténelemben, ahol egy nő szavának hittek a férfi ellenében, amikor 100-150 évvel ezelottig egy no a férfi tulajdona volt és bármit tehetett vele (arab országokban helyenként még most is), így nem csak hogy esélyük nem volt jelenteni az erőszakot, hanem nem is volt bűncselekmény, pl házasságon belüli nemi erőszak. Illetve arról nem beszélni, hogy a másik oldalbol (amikor történt erőszak, mégsem ítélték el a ferfit) kb 5 nagyságrenddel több van, egy kissé egyoldalú. Csak én személyesen 3 ilyen nőt is ismerek. Merthogy mint amiről a beszélgetés is szól, nagyon nehéz bizonyítani.
Nyilván egyenrangúak vagyunk, illetve ez lenne a cél, hogy azok legyünk. Hogy én dönthessek, mindenféle befolyásolás nélkül. De ha te manipulálsz és érzelmileg zsarolsz hogy rávegyél valamire, amit te nem akarsz….plusz ha ugye a társadalmi környezet is presszál és nem várhatsz segítséget vagy iránymutatást onnan sem….
Kicsit az jön le a reakciodbol, mintha elkepzeni sem tudnád, hogy naiv megfelelési kényszeres subokat belemanipulalnak olyanba, amiket nem szeretnének. Amióta elkezdtem erről beszélni, olyan leveleket kapok hogy dobnal egy hátast. Mostani, itteni történetek. Innen tudom, hogy kell ezekről a dolgokrol írni.
A hamis vádak aránya (WHO adat) kb 5 százalék. Ami még mindig nagyon sok összetört és meghurcolt élet, egynek sem kellene lennie, de emiatt meg nem lehet megtagadni a 95 százalék igazságát.
Szóval ismétlem, nagyon bonyolult a probléma. Nevelni kell a lányainkat és a fiainkat, talán a megelőzés az, ami a leginkább célravezető.
A gyakorlati tanácsom pedig, hogy ha normálisan viselkedsz, elenyészően kicsi az esély, hogy ilyen történjen, hidd el, hacsak nem teszed ki a farkad az asztalra. Ha pedig van annyi önmegtartóztatasod, hogy ezt ne tedd (hehe), ennek ellenére tartasz a helyzettől, kérd meg egy női kollégád vagy ismerősöd hogy addig üljön be a szobába veled.
Szóval.
Ez egy nagy téma, és a teljesen elméleti, már-már filozofikus kérdések keverednek a tök gyakorlati működéssel, ez is nehezíti.
Mindenesetre címszavakban az elmélet:
– „ami történt valójában nem akartam, csak képtelen voltam ezt kimondani” – nos, ebben az esetben helyeztesd magad gyámság alá, mert ez nem egy felnőtt, cselekvőképes ember mondata.
– Amennyiben a fenti mondat igaz is, az az azt kimondó ember problémája, nem valaki másé. Valaki mást meghurcolni, börtönbe csukni nem etikus.
– A demokrácia egyik legalapvetőbb pillérével, az ártatlanság vélelmével a „due process” intézményével játszunk. Volt már ilyen időszak, amikor egy nő egyetlen szavára elhitték, hogy egy férfi bűnös – nem volt igazán működőképes, akinek van gyomra, keressen rá mondjuk Emmett Till nevére.
– Ha nekem valaki igent mond, de nekem kell tudnom helyette, hogy az nemet jelent, akkor kérem szépen azokat az eseteket, amikor nemet mond, de tudnom kell, hogy az igent jelent. Továbbá döntsük akkor végre el, hogy egyenjogú partnerek vagyunk, egy büszke, erős, cselekvőképes, egyenjogú(!!) felnőtt nővel, vagy apuci vagyok, akinek el kell mondania Zsófikának, hogy nincs csoki, a spenótot kell megenni, és mészutáanaaludnikislányom-deazonnalám!
– Hamis zaklatási, és nemi erőszakvádak bizony léteznek, és bármikor képesek tönkretenni egy mégoly becsületes férfi életét is, egészen a többéves börtönbüntetésig. Javaslok google keresést, „false rape accusations” szóösszetételre. No és mit tennél, ha ez a fiaddal, testvéreddel, apáddal történne? A bónusz az egészhez, hogy a hamisan vádló hölgy ilyenkor semmilyen büntetést nem kap, és a férfi sem számíthat jogorvoslatra.
– Az alkohol szerepéről meg írni sem akarok, komolyan, egy pohár bor, és utána minden erőszak, amire akkor igent mondott a hölgy, teljes agyrém, már bocs.
Mindezt mondom úgy, hogy volt már szub-akarnok az éltemben, aki a fenekelést túl fájdalmasnak ítélte, de billogot akart hogy süssek a seggébe, mert az milyen menő már. Meglepetés: nem tettem meg.
És akkor jöjjön a konkrét gyakorlat:
Talán féltucatnyi fiatal lánynak kell oktatást tartanom nemsoká, többnyire kettesben leszünk egy szobában, a számítógép előtt. Mit javasoltok, mit tegyek, hogy egyik se vádoljon utána zaklatással?
A „helyes viselkedés” nem megoldás, hiszen vádolhatnak hamisan is…
Szóval? Kérem a gyakorlati tanácsokat…
Abban maradhatunk, hogy a probléma komoly, és jelenleg nem rendelkezünk megfelelő stratégiával a kezelésére. Bár a dolog jellegéből adódóan ideális kezelési lehetőség valószínűleg sosem lesz.
A problémát értem és komoly dolgonak tartom, de az arra adott választ közel sem érzem korrektnek. Igaz, jó ötletem nekem sincs erre.
Csak hogy egy tök más témából hozzak példát: a villanyautók kérdése. Az autósok 90%-ának a legbénább villanyautó is elég (napi 30-40 km-re), ennek ellenére a villanyautókat fikázó, nagyon hangos kommentek mind területi képviselőktől, sokat autózó vállalkozóktól jön, akiknek annyira nem jó a villanyautó, hogy a villanyautó gyártója se mondta soha, hogy jó lenne.
Szóval, a kommentek alapján le lehetne szűrni azt a következtetést, hogy az emberek rühellik a villanyautót - miközben, szeptemberben a legnagyobb eladásokat egy villanyautó produkálta egész Európában. Szóval, a kommenteket én ennyire veszem komolyan.
Számomra egy komoly dilemma az egész metoo, a jog és a társadalom ítélete közt. Attól félek, hogy ha ennek szabad utat engedünk, hogy a társadalom "önbíráskodjon" metoo ügyekben, akkor ebből precedens lesz és más témában is elindul, amit veszélyesnek tartok. Mert ugye, a közelkeleti népeket primitívnek tartjuk, ahol van kövezés meg hasonlók.
Valahogy, azok a szervezetek, akik beleálltak a metooba, mintha nem azt sürgették volna, hogy a jogi úton lehessen elégtételt szerezni, hanem inkább a cancel culture módszert választották.
Persze, hogy a pasas felelőssége ugyanúgy megvan ha emlékszik, ha nem. Csak ugye a váddal szembeni védekezés lehetősége sincs meg, ha azt se tudja, mivel vádolják, hogy egyáltalán ott volt-e?
Ilyen hosszú idő után senkitől nem várható el, hogy emlékezzen bármire. Másrpedig, egy korrekt eljárásban a vádlottnak is megvan a joga a védekezésre - ártatlanság vélelme azért egy komoly dolognak kellene lennie.
Az meg, hogy többen is állítják ugyanazt, hát az ne legyen már mérvadó, főleg akkor ha egy milliomos, befolyásos emberbe kell beleszállni, pláne divatos "hisztéria" mentén - az idézőjel direkt van, biztos vagyok benne, hogy kis százalékban ugyan, de előfordult ez a hozzáállás. A végére én is annak kezdtem érezni, miközben az elején jó dolognak tartottam.
A több lábon állós, filmből kirúgós esetre én úgy emlékszem, hogy elég gyorsan kipenderítették, a több lábon állás vagy bármilyen bizonyítás akkor még nem volt meg.
A konkrét dátumot tőled loptam, valóban, de ez inkább csak azért volt mert nekem is szükségem volt egyre és kapóra jött :) szóval nem állt szándékomban összemosni a mondandód, csak kölcsön vettem a dátumod.
Én elhiszem, hogy a pasas nem emlékszik, de ez önmagában nem elég arra szerintem, hogy valaki ne legyen felelősségre vonható a tetteiért. És valóban fontos lenne, hogy minél előbb kiálljon az áldozat, ehhez adott a metoo egy tök jó hátteret, de attól még kvara messze vagyunk, hogy ne kelljen félnie az áldozatnak attól, hogy ő lesz meghurcolva. Olvastál már valaha kommenteket bármilyen szexuális zaklatás vád alatt?? Nem az, hogy 1-2 aldozathibaztato van, a többségük (!) még mindig az.
És az utolsó bekezdéseddel meg visszatérünk az alapproblémához, amit felvetettem a bejegyzésemben. Hogy kva nehéz bizonyítani. Majdhogynem lehetetlen. Viszont emiatt tök érthető, hogy az alapos vád is elég a felelősségre vonáshoz, nem jogi (tehát nem börtönbe megy), hanem társadalmi értelemben.
Ezért nincs a legtöbb esetben tárgyalás. Mert nehéz bizonyítani. Emiatt a jogi elítélhetőség csak nagyon nagyon ritkán állja meg a helyét. De attól még a probléma fennáll és károkat okoz, erre lehet az a válasz, hogy ha jogilag nem is ítélik el, társadalmilag igen. Viszont itt meg beüt az a probléma hogy mi van ha mégis hamis a vád. Viszont ezek a filmből kirúgós esetek, meg amikor elhatárolódtak valakitől általában mindig több lábon állnak, olvass utána egyesével az eseteknek. Tehát hogy több érintett is állít hasonlót. Ami persze még mindig lehet hazugság….szóval nem egyszerű a dolog, na.
A '95-ös dolgok számonkérése akkor is szaros dolog, ha ha egy buliban egy csávó részegen zaklatott egy lányt. Mert azt elhiszem, hogy a lánynak ez maradandó trauma lehet és ő emlékszik, de a pasas lehet, hogy arra se emlékszik, hogy ott volt a buliban, főleg 2020-ban. Ezzel csak azt tudom megerősíteni, hogy minél hamarabb álljon ki az áldozat. A metoonak pont az a tanulsága, hogy ne 20 évig tartogassa magában az illető a traumát. A metoo után már nem nagyon lehet azt mondani, hogy az áldozat attól fél, hogy még ő lesz meghurcolva.
"Annyi volt a meetoo célja, hogy beszéljünk róla"
Ez valóban jó cél (lásd kettővel korábbi mondatom), csak ne billenjen át virtuális kövezésbe, önbíráskodásba. Mert amikor egy színészt kivágnak a készülő filmjéből pusztán az elhangzott vádak miatt, az nem más mint virtuális kövezés. Én azért hiányolom ezekből az esetekből a büntető eljárásokat.
Én személyesen kvara örülök neki, hogy a nők utáni beszolast és fütyülést is feltették a térképre, mint amit jogosan ki lehet kérni magadnak. Iszonyat megalázó, a nők 99 százaléka szorong miatta és gyűlöli. Annyi volt a meetoo célja, hogy beszéljünk róla, nem az hogy XY építőmunkást börtönbe csukjunk azért mert teszem azt 1995 január 3-án valaki után fütyült.
A füttyögés nettó bunkóság, de ne említsük már egy lapon a tapizással vagy a konkrét, erőszakos együttléttel!
Ezzel veszik el a komolyságát az ügynek.
Elhiszem, hogy nem könnyű egy ilyen váddal előállni, a 10-20 évet azért írtam, mert ennyi idő után egy szakember (pl. pszihológus) is nehezebben tudja előbányászni, hogy mi volt, vagy tényleg úgy volt-e? A bizonyíthatóságot nehezíti a minél több eltelt idő.
A "kedvenc" kérdésem a krimikben is: hol volt 1995. január 3-án és mit csinált? Kérdezik ezt mondjuk 2020-ban. Hát honnan tudjam, hogy hol voltam?
Úgyhogy, mielőtt megpróbálok válaszolni a saját szemszögemből, némileg kiegészíteném a kérdésfeltevést: mit várunk el a társadalomtól, illetve annak tagjaitól a hozzáállásukat/viselkedésüket tekintve.
Erre azért van szükség szerintem, mert a kérdés alapvetően egyénközpontúan lett feltéve, illetve elsősorban az egyén szempontjából vizsgálta a kölönböző a következményeket is, pedig szerintem - bár kétségkívül elismerem, hogy ez egyfajta institúcionális idealizmus a részemről - a jog-, illetve szabályalkotás végső célja az kellene, hogy legyen, hogy a társadalmat közelebb kényszerítse az elvárt/elvárható viselkedéshez.
És ezzel a felvezetéssel mondanám azt, hogy szerintem az egyéni felelősségvállalás hiányzik a társadalomból: kiutat, lehetőséget keresünk a következmények elkerülésére, azt nézzük, hogy milyen külső körülményt vagy személyt tudunk hibáztatni, és a nagy társadalmi játszmában a veszteszek közé soroljuk azokat, akiknek valamiért felelősséget kell vállalniuk.
Ennek megfelelően, bármennyire is kegyetlenül hangzik, én azon az állásponton vagyok, hogy ha valaki megadja a beleegyezést, akkor azt valósnak kell tekinteni. Ugyanakkor, ha valaki olyan módon viselkedik, ami alkalmas arra, hogy egy másik egyén akaratát, illetve döntési képességét konkrétan és szándékosan rombolja, azt - az eredeti, beleegyezéssel érintett helyzettől függetlenül - büntetni kellene. Nem azért, mert elért egy számára kedvezőbb eredményt, hanem mert a társadalom egy tagja számára megnehezítette/lehetetlenné tette az elvárható személyes felelősségvállalás mellett történő létezést.
És igen: a bizonyíthatósága viszont rettentő nehéz.
Nyilván nem tetszik a státusszal rendelkező férfiaknak, hogy amit eddig büntetlenül lehetett (mert mindenki természetesnek vette), az ma már nem szabad.
A túltolast konkrétan mire érted? Mennyiségi, vagy minőségi vonalon?
És nem hinném, hogy erről is, mint mindenről eddig a nők tehetnek, pl ha nem mer egy vezető egy női beosztottjával egyedül maradni. Nem annak a hibája, aki felhívta a figyelmet a sok visszaélésre, hanem annak a sok fasznak aki eddig gátlástalanul csinálta.
A szóviccelésen túl, a felvetésed jogos, bár választ magam sem tudnék adni. Gondolom, egy rakás pszichiáter meg hasonló szakember kellene, akik végül meg tudnák állapítani, hogy tényleg úgy volt-e? Az, hogy ez mennyire járható út, azt nem tudom. Valószínűleg az is segígete a bizonyításban, ha nem 10-20 évvel később állna elő az áldozat. :/
Amúgy meg igen, a cancel culture, sőt, a metoo is eszembe jutott, ahol az eredeti cél ugyan jó volt, de (szerintem) erősen túltolták, mondhatni átestek a paci túloldalára, amivel viszont az eredeti cél elérése vált nehézzé. Mert azt nem hiszem, hogy a metoozó nők célja az volt, hogy végül egyes férfi vezetők ne merjenek egyedül maradni egy helyiségben egy nővel, nehogy metoo legyen a vége, márpedig ez lett az egyik tünet.