egy el nem hangzott beszélgetés margójára

Nem tudom miért gondoltam,
hogy én más vagyok...
hogy én több vagyok...
hogy talán...
Ahogyan nekem kiadtad a többieket, hogy én más leszek, hogy engem sosem, senkinek.
De ez is tévedés volt, ugyan annyi vagyok, mint más. Semmivel sem több, sem jobb, hisz engem is kiadtál nem egy embernek. Miért?
A volt szeretők, a felajánlkozott nők... akik sorban álltak, mert minden nő sorban állt.
A képek, a beszélgetések...
Minden nő a faszodra volt kíváncsi, ahogyan mind csak leszopni s baszni akart.
Ebbe a kalapba tettél engem is.
S még gyűlölni sem tudlak ezért, mert egy hatalmas üresség lett a társam.

S ha valakinek ismerős lenne a történtet, hát az csupán a véletlen műve lehet.