mese

- Medve miért szeretsz engem?
- Nem tudom Nyuszika. Jó veled, olyan nyugodt vagyok melletted. És te miért szeretsz engem?
- Mert biztonságot adsz, és mert „Te” vagy az….
.
.
.
.
.
.
- Medve! Tényleg szeretsz?
- Igen Nyuszika. Nagyon! És te engem?
- Én is téged nagyon!
.
.
.
.

- Nyuszika! Látod, az ég piros!
- Nem Medve, az én egem sárga!
- Nem, nem, az piros!
- Medve! Az én egem sárga!
- Nyuszika! Hogy nem látod, hogy az ég piros?? És egyáltalán! Hogy lehet, hogy te sárgának látod??? Az piros!
- Medve az én egem sárga! Én így látom, kérlek fogadd el… nem az ég… az ÉN egem.
- Nyuszika én ezt nem értem...Az márpedig piros!
- Jó medve, ne veszekedjünk...én elfogadom, hogy a Te eged piros, de én a sajátom sárgának látom. Ezen ne vesszünk össze.
- Az piros! Hogy lehet a tiéd sárga, amikor az piros???
- Medve...elfogadom, hogy te másnak látod. Nem kérem, hogy elfogadd az enyémet, csak legalább próbáld megvizsgálni, hogy én vajon miért sárgának látom…? Ne veszekedjünk, adj egy puszit, és ölelj meg!
- Ez nekem nem megy Nyuszika! Mert az piros! Ez probléma Nyuszika, hogy másnak látjuk, és nem annak látod, aminek én. Én egyszerűen nem értem, a te eged, hogy lehet sárga?? Én azt hittem,
egy csónakban evezünk….
- Medve, én nem evezek más csónakban azért mert az én egemnek más színe van…
Nem kell mindig ugyanazt, ugyanúgy látnunk attól, még szerethetjük egymást.
- De Nyuszika! Ha ilyen kérdést nem tudunk megbeszélni, akkor komolyabb dolgokon, hogy jutunk túl ebben a dzsungelben?! Én nem értem a Te eged, hogy lehet más színű!
- Medve…emlékszel amikor villámokat szórtál rám és vihart csináltál, miközben messze, más utakon jártál? És én szenvedtem a hiányodtól, áztam az esőben, fáztam a szélben, féltem egyedül, és Te csak mentél, mentél, és nem jöttél vissza…Pedig kérleltelek. Csak akkor jöttél, amikor azt Te úgy akartad. Nehéz volt, de …megvártalak…..
És Medve! Arra emlékszel, hogy egy kereszteződésnél elfordultál tőlem? Tudod Medve, én akkor nagyon szomorú voltam. Egy kicsit belereccsent a szívem, de meggyógyított az ölelésed, és a hitem, hogy talán olyan különleges helyet foglalok el a szívedben, ami miatt nem lesz többé ilyen. Örültem annak, hogy visszataláltál hozzám… megvártalak…..Medve...látod azt, hogy az ég felettünk volt már fekete is, nem csak piros, és sárga, mégis kisütött nap? Mert a saját egem nem borítottam feketébe. Még ha az értelmem sokszor ezt is akarta, a szívem nem hagyta, mert szeret téged! Medve… akkor te most miért fested szürkére mindkettőnk egét, csak azért mert az enyém nem piros?

Látom és érzem rajtad Medve, hogy te most nem szeretsz engem. Haragszol, és úgy érzed cserben hagylak, amiért az én egem más színű mint a tiéd….Én nem gondoltam, hogy eljön az idő, amikor a szeretetedért pirosra kell festenem amit én látok. Hiszen azért, hogy szeresselek, én nem kérem, hogy te sárgában lásd a világot….

Tudod Medve… azt hiszem Te az eszeddel szerettél engem.. de már csak dacosan nézel rám. Én még emlékszem azokra a nappalokra, és éjszakákra, amikre te most nem...A szívem emlékszik, és nem az értelmem, én ezért nem is feledhetem őket, és ezért nem tudja rombolni, sem piros, sem sárga. De nem véd már az ölelésed, nincs már a féltésed, a hidakat köztünk lassan elbontod, és én nem tudom, hogy juthatok majd el hozzád...amit te már nem is akarsz, hiszen az egem nem piros… és ettől én nagyon szomorú vagyok...

…de tudod Medve…az van, amit valahol talán te is tudsz…hogy az ég se nem piros, se nem sárga. Hiszen a valóság, és az igazság még mindig kék…

T.Zs.